Lélek
„A lélek heves benső viharában a gondolat úgy csapkod, mintha folyadék lenne. Ide-oda hányódik, megdagad, s néha a hullámok tompa moraját hallatja. Apály, dagály, hullámhegy, örvénylés, a zátony előtt megtántorodás, dara és zápor, szétszakadó felhők mögött kicsapó villanások, a henye tajték meddő csapkodása, vad, de nyomban összeomló nekizúdulások, rettenetes és elpocsékolt erőfeszítések, kísértetiesen felderengő hajótörés, árnyak és összevisszaságok és minden, amit a végtelen tud, megvan az emberben is.” /Victor Hugo/
Az élet
"Egy ember élete sosem egy ember élete, mindig egy országé, egy világé, egy korszaké is."
Menj tovább!
Az élet alaposan megtépáz mindenkit (...). Mindig jön valami váratlan. Annyit tehetünk, hogy felszedegetjük megtépázott darabkáinkat, és újra összerakjuk magunkat. /L. A. Casey
Az élet dimenziói
"Az életre szokás úgy tekinteni, mint egy egydimenziós valóságra, amit egyetlen értelmes mérőszámmal lehet értékelni: a hosszával... Az életnek a hosszán kívül legalább két másik releváns dimenziója van. Az egyik a szélessége: hogy mennyire változatos életet élt valaki.... a harmadik dimenzó: az élet mélysége. Erről a legnehezebb szólni, ezt a legnehezebb mérni... Sok ember utazik - de vajon mennyit lát egy új helyen?" /Birtalan Balázs: Sorskönyv nélkül/
A kert
“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.” /Márai Sándor: Ég és Föld)/
Igazi szerelem
Karácsony közeleg... Ünneplőbe öltözött utcákkal, szépen díszített fával, sok-sok finomsággal, talán szeretettel, békességgel, töltődéssel. És ajándékokkal. Sok-sok ajándékkal... de nekem csak egy kell. Egy ajándék. Az igazi. Aki nem ünneptől függ, nem karácsonytól, húsvéttól, születésnaptól. Mert amikor megkapom, az a nap karácsony, húsvét, születésnap. Ünnep. A legcsodásabb ünnep. Az Ajándéktól. Az Igazitól. Tőled. /Csitáry-Hock Tamás/
A fény
Ha felkel a nap, minden látható lesz. Nemcsak a szép – a ronda is. A tudat fényében előtűnnek a gyengeségeid, riasztó hitványságaid is… De nem baj! Legalább látod, mit hazudtál magadnak a homályban, mi betegített meg, és rájössz, hogy a fény erősebb, mint a sötétség. /Müller Péter/
Csodálatos változás
Ha felkapcsolnád a tudatosság lámpájának a kapcsolóját, ha a nap folyamán figyelnél magadra és környezetedre, ha a tudatosság tükrében úgy látnád magadat, mint ahogy az arcodat látod tükröződni, vagyis pontosan, tisztán, olyannak, amilyen, a legkisebb torzítás és hozzáadás nélkül, s ha ezt a tükröződést megítélés és elítélés nélkül figyelnéd, akkor mindenféle csodálatos változást érezhetnél magadban. Csakhogy ezek felett a változások felett nem lenne hatalmad, nem tervezhetnéd meg őket előre, nem határozhatnád meg, hogy hogyan és mikor jöjjenek. Egyedül ez az ítélkezés nélküli tudatosság képes gyógyítani, változtatni és gyarapítani. De csak a saját maga módján, és a saját idejében. /Anthony de Mello/
Világ
"Azt akarom, hogy ne fogadd el késznek ezt a világot (...). Találd ki magadnak. Találd ki, hogyan kell megteremteni saját valóságodat. A saját szabályaiddal." /Chuck Palahniuk/
Mosoly
Csupán attól, hogy a mosolyodra nézek, eszembe jut: a varázslat igenis él és virul ebben a vénséges világban. /C. C. Hunter/
Zsenialitás
„Hinni a saját gondolataidban, hinni, hogy ami a szíved rejtekén neked, magadnak igaz, az minden ember igazsága – ez a géniusz.”
/Ralph Waldo Emerson/
Az vagyok, aki
“Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál.” (Paulo Coelho)
Tudod, néha elfogynak a szavak. Jön egy kósza gondolat, de nem formálódik szavakká, hanem elsuhan. Ilyenkor az írás nehéz. Mert jönni kellene a gondolanak, egyiknek a másik után, összefűzve, kapcsolódva, történetté, metaforává, életképpé, bármi mássá formálódva.
És néha nem jön, csak felvillan a másodperc törekdékére, aztán eltűnik, mintha ott sem lett volna. Nem hagy nyomot, egy töredék foszlányt sem, amiből építekzeni lehetne.
Nos, olyakor ezért van csönd. Mert ha a csöndnél nem tudok értelmesebbet mondani, akkor magam is hallgatok. /KalmárEra/