Egész nap ez a gondolat járt a fejemben. Tudtam, hogy dolgom van vele… Emlékszem arra az augusztusi délutánra, amikor elhangzott az addig is sok ezerszer ismételt mondat: „ne félj, amíg engem látsz!” Aztán néhány nap, és nem láttam többet… Azóta hét nyár telt el, hét ősz, hét tél, hét tavasz… A mondatok a fülembe csengenek, néha visszhangoznak, máskor elemi erővel törnek fel újra a lelkem mély bugyraiból, betöltik a gondolataimat az érzéseimet, és nem hagynak nyugodni… Mennék, szaladnék a világból, nem tudom hová, merre, csak mennék… Tudom, hogy maradnom kell, dolgom van… Magammal, másokkal…...

Bevallom, az elsőn is írni akartam, de „magasabb erők” úgy döntöttek, foglalkozzak magammal, és egy kiadós influenza képében ledöntöttek a lábamról.  Figyelmeztetés volt! Akadt már több is, de ha a kisebbekből, a szép szóból – fejfájás, fáradtság, kialvatlanság  –  nem értek, akkor küldenek egy nagyobbat, hogy fogjam már fel végre, hogy pihenni kell, törödni magammal, a fizikális és a mentális egészségemmel… Megértettem a leckét.  Persze, az, hogy éppen szilveszterkor történt mindez, annyira nem esett jól, de hát mit tehettem volna. Tudod, az már nagy baj, amikor a pezsgős...

Valójában tudom, hogy előttem van, de a ködön át csak a halvány körvonalait látni. Tudom, hogy az égig ér, a felhők fölött van a csúcsa. Most olyan valószerűtlennek látszik az egész, félelmetes óriásnak, bevehetetlen erődítménynek. Közelebb érek, a köd nem enged, sőt, ha lehet még sűrűbb, még áthatolhatatlanabb akadályt gördít elém. A hegy közelébe érek. Tudom, hogy keskeny ösvény visz a csúcsig. Nem látom az ösvényt, a köd talán ott a legsűrűbb, ahol az ösvénynek kezdődnie kellene. Sopánkodhatnék a mindent beborító, sűrű, tejfehér természeti jelenség miatt, de nem teszem. Az az érzésem...

Mit is jelent ez a szó? Van ennek a szónak matematikai megközelítése is, de azt most hagyjuk, ebben én cseppet sem vagyok kompetens, mint ahogyan a matekban sem. Én más szempontból vizsgálom azt a szót. Nekem céltalan lődörgést, lötyögést, amolyan „se nem megyek, se nem jövök mozgást” jelent… Bolyongani lehet sok helyen. Egy városban, amikor nem tudod, mit is akarsz ott látni, megélni, csak úgy jössz-mész, hátha akad valami, ami mégis értelmet ad ennek az egésznek. Bolyongani lehet egy erdőben, ahol, mondjuk, eltévedtél. Ez talán nem a legjobb bolyongások közé tartozik, de végül is itt is...

Váratlan találkozások, fura emberek, különös helyzetek. Amikor nem azzal találkozol, akire vágysz, amikor az általad elképzelt tulajdonságoknak egyetlen morzsájával sem rendelkezik, amikor olyan helyzetbe keveredsz, amelyet legmerészebb álmodban sem képzeltél el magadnak… Mégis, valamiért ezek a találkozások létrejönnek. Olyankor ott állsz, értetlenül, saját magadat sem érted, hogyan is keveredtél ilyen helyzetbe. Ha tudomásul veszed és elfogadod, hogy véletlenek nincsenek, akkor keresheted az okot, hogy miért is kellett találkoznod egy vadidegennel. Neked kell észre venned, meglátnod valamit...