Még nagyon sötét volt, az utca csendes, egyetlen autó zaja sem verte fel a város eme részét. Lehet, hogy éppen a csendre ébredtem fel, hogy aztán forgolódva várjam, hogy az álom újra rám telepedjen. Sokáig váratott, majd észrevétlenül magával ragadott… Más világokba vitt. Átrepített egy erdő felett, lerakott egy tisztáson egy mesébe illő kis ház előtt. Derengett a hajnal, ahogyan a ház felé lépkedtem. A reggeli pára ködén át halvány fény sejlett a házban. Az ajtó csöndesen nyílt. Óvatosan levettem a kabátom, kiléptem a harmat áztatta cipőmből és háló felé indultam. Egy gyertya pislákolt még…...

Menthetetlenül itt az ősz. Láttam a fákat, csöndesen hullatják sárguló, néhol már erősen rozsdás leveleiket. Nem zizegnek most a sétálók talpai alatt. Sétálók sincsenek, hiszen két napja csak esik. Most van az ideje, essen… De mégis! A szürke fellegek, a folyamatosan cseperegő eső, elveszi ez ember kedvét. Kinézek az ablakon, látom a szemközti ház szürke falait, sötét ablakait, hallom az eső kopogását az ablakon, az utcai zajokat, az elsuhanó autók hangját, s hallom a kerekek alatt csapódó víz loccsanását is. Nem vagyok időjárás függő. Szeretek minden évszakot, de most szeretném, ha sütne a...

Olyan sötét van, olyan csendesek az utak… Csak egyedül rovod a kilométereket, nem látsz előre csupán annyit, amennyit az autód lámpájának fénye bevilágít. Haladsz, nézelődsz, gondolkodsz, próbálod a tájat nézni, kifürkészni a sötétben, de csak árnyak bontakoznak ki az éjszakában. Feladod. A fénycsóvát látod maga előtt, fenn a csillagos eget, a felhők mögül olykor előbukkanó Holdat, de inkább az utat kell nézned, pedig jól ismered… Messze még a város. A gondolatok pedig száguldoznak a fejedben. Miért is ne, hiszen egyéb dolguk sincsen. Kalandoznak. Hol a múlt képei villannak fel, hol a jövő...

Az első akadálypályával akkor találkoztál, amikor felemelted a pelenkás popódat a földről és léptél néhányat. Hol az asztal, hol a fotel, hol a küszöb állta utadat. Talán a küszöb volt a legnehezebb. A saját első lépéseimre nem igazán emlékszem, de a gyerekeim első lépései mély nyomot hagytak bennem. Elsőre egyik sem tudta átlépni a küszöböt. Előbb átesett rajta, majd rájött, hogy megússza az esést, ha négykézlábra ereszkedve átmászik fölötte, aztán rálépett, majd végül elegánsan átlépte. Azóta már nem csupán a szoba jelenti az akadálypályát. No, itt sem a kalandparkokra gondolok, mert azokat...

Leginkább talán azzal jellemezhetném a csendet igazán, ha csendben maradnék magam is. No, de akkor hogyan is olvashatnátok a csendről? Megtörtént már veletek, hogy csak ültök egy szobában vagy kint a szabadban és egy rövid időre minden elnémul köröttetek? Ha megtörtént is, csak elcsodálkoztál rajta, hogy ilyen is létezik, s aztán szinte azonnal ott vannak a fejedben a gondolatok, újra hallod a madarak énekét, a bogarak zümmögését, az autók zaját, a szomszéd ajtajának csapódását. S aztán egyszer csak újra vágyódsz az után a bizonyos csend után. Még nem tudod miért, de újra abban a helyzetben...