Ma reggel lihegve értem fel a kanapésziklára. „El kell érnem! Oda kell érnem! Találkoznom kell vele!” – Csak ezek a gondolatok zakatoltak a fejemben. Hirtelen megálltam egy pillanatra. Minek is rohanok?! Hiszen Ő akkor van ott, amikor én akarom, akkor jelenik meg, ha hívom… Lassítottam hát a lépteimen, kifújtam magam, s mire felértem a sziklámhoz már egyenletesen szedtem a levegőt. Leültem. Vártam. – Mi volt ez a nagy sietség? – kérdezte, amikor mellém telepedett. – Megfeledkeztem egy nagyon fontos dologról – mondtam. Nem kérdezte mi az, pontosan tudta. – Mesélj! Tudom, hogy el akarod...

– Emlékszel? – tette fel a kérdést, ahogy leültem a kanapésziklára. – Mire kellene emlékeznem? – kérdeztem vissza, közben kényelmesen elhelyezkedtem a kedvenc sziklámon. – Leginkább magadra kellene emlékezned! – mondta. – Magamra?! De hiszen, tudom, ki vagyok! – méltatlankodtam. – Nem, nem tudod. Elveszítetted azt, ami a tied volt… Nem fejezte be a mondatot, csak hagyta, hogy feldolgozzam a hallottakat. Nekem pedig vissza kellett mennem oda, ahonnan újra elindulhattam a kanapésziklához, hogy kiderítsem, mit is veszítettem el. Nem volt könnyű. Az első és legfontosabb, lemenni azon a...

Néha venni kell egy nagy levegőt, hogy érezd, élsz, vagy. Vírus. Nyitottunk. Még nem érzékelem, bár vannak emberek az utcán, talán több üzlet is van nyitva, talán autó is több jár az utakon. Valahogy lassú az egész. Lelassultunk? Vagy csak én képzelem így? Lelassultunk. Visszafogottabbak lettünk. Más lesz minden. Mi sem leszünk már ugyanazok, akik voltunk. Valami megváltozott, s vele változtunk mi is. Ezer meg ezer kérdésünk van, amelyekre választ szeretnénk kapni, mert nem látunk előre. S ebben a bizonytalanságban saját magunkat sem találjuk igazán. Elveszett álmok, vágyak, célok szegélyezik...

Napok óta az jár a fejemben, hogy végre újra írnom kellene valamit, valami szépet, felemelőt, ám sokáig nem tudtam túllépni azon, ami most vesz körül engem, másokat, mindenkit, így az írás elmaradt. Eddig. Azzal kezdem, hogy leírom, mi játszódik le a lelkemben, aztán azt is, hogy mit gondolok erről az egészről, hogy tudom kezelni, egyáltalán tudom-e kezelni. Tudom, tudtam... Bár néha azt éreztem, hogy elhagy minden erőm, a gondolataim szétszélednek, s csak egyetlen valami tartja őket össze, az a parányi, sok-sok csáppal rendelkező, pusztító kórokozó, amit koronavírusnak hívnak. A vírus...

Milyen is egy összekötözött szárnyú madár? Nézz végig magadon! Pontosan olyan, mint Te. Már rég nem emlékszel azokra az időkre, amikor megszülettél. Akkor voltál igazán szabad. Nem kötött senki és semmi, nem voltak elvárások, nem volt semmi más, csak Te. Szabad voltál, mint az a madár, amelyik vidáman énekel az erdőben, s ágról ágra szállva teszi azt, ami számára a legjobb. Ma már nem vagy szabad, ezernyi dolog köt gúzsba és észre sem veszed. Azt mondod, szabad vagy, mert Te így érzed, hiszen azt teszel, amit akarsz! Persze, az a te dolgod, hogy hogyan is értelmezed a szabadságot, de ha egy...