Manapság a társadalom egyik legfontosabb kérdése talán az, hogy mi is a kiválóság lényege. Másképpen feltéve a kérdést, mitől lesz sikeres valaki, mitől lesz jobb az élete, mitől lesz gazdagabb, mint mások. S kérdés az is, van-e átjárás a sikeres emberek és a nem sikeres emberek világa között. A születés határozza meg? A család? A talentum? Az elszántság? A buldózer módjára történő előre törés, vagy a csöndes építkezés? Valahol mindegyik tétel igaz, én mégis vitatkoznék egy kicsit a fentiekkel. Mivel nincs kivel vitába szállnom, így leírom, amit gondolok. Olykor valóban sokat jelent a családi...

Kinéztem reggel az ablakon. Vizesnek tűnt minden, a hőmérő higanyszála +3 fokon állt. No, gondoltam, jól indul a nap. Aztán kiléptem a kapun. Az első két lépéssel semmi baj nem volt, ám a harmadikkal már igen, s ha nincs épp egy oszlop a közelemben, akkor bizony tornabemutatót tartottam volna a lámpánál várakozó autósoknak. Spárgával kezdődött volna a nap, aztán valamiféle ínszakadással folytatódott volna… Szerencsére, csak volna! Esett valami az éjszaka, odafagyott, s mit neki a plusz 3 fok, esze ágában sem volt felolvadni! Így aztán a „libegő” járásom hirtelen „tipegőre” váltott, azt sem...

Tudod, olyan deszkából készült valami, amire pakolnak valamit, amin szállítanak valamit. Ha a rakomány célhoz ért, leszedik, aztán a raklapokat vagy kidobják, vagy újra hasznosítják. Mivel legtöbbször selejt faanyagból készülnek, újra hasznosítás gyanánt leginkább tüzelőnek valók. Persze, másra is használhatóak, az ötletek tárháza nyitott ebben a kérdésben. Csak kicsit munkás a projekt. Én csupán a két legkézenfekvőbb dolgot említettem. Az egyéb alkalmazási, felhasználási módokba, kreatív ötletekbe nem kezdek bele, mert akkor tudományos értekezés lenne belőle, azt pedig ugyebár semmiképpen...

Süt a Nap, mégsem érzem a melegét. Látom a fényességet, mégis valami hideg borzongás fut végig rajtam. Érzem, ahogyan feláll a szőr a karomon, a hidegség végigfut a hátamon, a lábamból kifut az erő… Nézem a Napot, nem érzem a melegét, látom a fényt, de nem látom azt, ami mögötte van. Kezemben hólapát, tolom a havat, küzdök vele, még sincs melegem… Megálltam egy kicsit, lihegnem kellene, de nem tudok, semmi ilyesmi nem történik. Aztán szépen, lassan az agyamba tolulnak a gondolatok: nem kint van hideg… bennem van. Valami történt, valami történik, s az a valami jeges marokkal szorítja a szívem....

Havas reggelre ébredtünk. Szép a táj. Pláne így, ablakból nézve a sok fehérséget. Van ennek a havas tájnak valami varázsa. Egyrészt a hó mindent betakar, sok csúnyaságot elrejt, s különleges hangulatot ad a vidéknek. Szeretem a telet, a havat... Így, január negyedik napján a fehérségnek még más jelentése is lehet. Nagyon az év elején vagyunk, nagyon a fogadalmak közelében. Van, aki még nem tette meg, van, aki még csak gondolkodik rajta... A fehér táj nekem olyan, mint egy tiszta fehér lap, amit magad elé teszel, s azon gondolkodsz, hogyan is tölthetnéd meg tartalommal. Mit is írj arra a...