Kinéztem reggel az ablakon. Vizesnek tűnt minden, a hőmérő higanyszála +3 fokon állt. No, gondoltam, jól indul a nap. Aztán kiléptem a kapun. Az első két lépéssel semmi baj nem volt, ám a harmadikkal már igen, s ha nincs épp egy oszlop a közelemben, akkor bizony tornabemutatót tartottam volna a lámpánál várakozó autósoknak. Spárgával kezdődött volna a nap, aztán valamiféle ínszakadással folytatódott volna… Szerencsére, csak volna! Esett valami az éjszaka, odafagyott, s mit neki a plusz 3 fok, esze ágában sem volt felolvadni! Így aztán a „libegő” járásom hirtelen „tipegőre” váltott, azt sem...

Tudod, olyan deszkából készült valami, amire pakolnak valamit, amin szállítanak valamit. Ha a rakomány célhoz ért, leszedik, aztán a raklapokat vagy kidobják, vagy újra hasznosítják. Mivel legtöbbször selejt faanyagból készülnek, újra hasznosítás gyanánt leginkább tüzelőnek valók. Persze, másra is használhatóak, az ötletek tárháza nyitott ebben a kérdésben. Csak kicsit munkás a projekt. Én csupán a két legkézenfekvőbb dolgot említettem. Az egyéb alkalmazási, felhasználási módokba, kreatív ötletekbe nem kezdek bele, mert akkor tudományos értekezés lenne belőle, azt pedig ugyebár semmiképpen...

Süt a Nap, mégsem érzem a melegét. Látom a fényességet, mégis valami hideg borzongás fut végig rajtam. Érzem, ahogyan feláll a szőr a karomon, a hidegség végigfut a hátamon, a lábamból kifut az erő… Nézem a Napot, nem érzem a melegét, látom a fényt, de nem látom azt, ami mögötte van. Kezemben hólapát, tolom a havat, küzdök vele, még sincs melegem… Megálltam egy kicsit, lihegnem kellene, de nem tudok, semmi ilyesmi nem történik. Aztán szépen, lassan az agyamba tolulnak a gondolatok: nem kint van hideg… bennem van. Valami történt, valami történik, s az a valami jeges marokkal szorítja a szívem....

Havas reggelre ébredtünk. Szép a táj. Pláne így, ablakból nézve a sok fehérséget. Van ennek a havas tájnak valami varázsa. Egyrészt a hó mindent betakar, sok csúnyaságot elrejt, s különleges hangulatot ad a vidéknek. Szeretem a telet, a havat... Így, január negyedik napján a fehérségnek még más jelentése is lehet. Nagyon az év elején vagyunk, nagyon a fogadalmak közelében. Van, aki még nem tette meg, van, aki még csak gondolkodik rajta... A fehér táj nekem olyan, mint egy tiszta fehér lap, amit magad elé teszel, s azon gondolkodsz, hogyan is tölthetnéd meg tartalommal. Mit is írj arra a...

Ez megint egy súlyos kérdés. Talán ilyenkor, január elején többen is elgondolkoznak ezen. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy mindenki, aki feltette a kérdést, mer-e konkrétan és határozottan válaszolni rá. Van-e hozzá elég bátorsága? Pedig nem ártana… Egy csendes sarokban leülni, átgondolni mindazt, amit szeretnél, netán leírni, hangosan kimondani… Sokszor említettem már, hogy a kimondott szónak ereje van. Mintha arra is kitértem volna már néhányszor, hogy a kimondott szót nem lehet visszavonni, nem lehet semmissé tenni… Ami egyszer elhangzott, az mindig ott lebeg a levegőben, ígéretként,...