Egy kis hangya kapaszkodott fel a laptopom szélén. Néztem, amint aprócska lábaival próbál kapaszkodni a teljesen sík, sima felületen. A képernyő szélén még csak-csak tudott haladni, de a monitorra tévedve lezuhant. Nekem csupán pottyanásnak látszott, de az pici élőlény valóságos zuhanásként élhette meg. Reggeli trauma – gondoltam – a szegény hangyának. Máskor talán észre sem veszem ezeket az apróságokat, elmegyek mellettük, mert a gondolataim egészen máshol járnak. Próbáltál már a jelenben lenni úgy igazán? „Itt vagyok! – mondod. − Micsoda botor kérdés ez már megint?!” Méltatlankodva nézel...

Olyan sokszor írtam már a csend erejéről, s mégis mindig van valami, ami visszavisz hozzá. Mit is jelent a csend? Abszolút csend szinte nincs is, vagy mégis van? Néha az erdőben sétálva próbálom élvezni a csendet, a város zaja nélküli világot. Aztán rájövök, hogy ez a csend sem az igazi, hiszen tele van apró zajokkal: madárfüttyel, méhek zümmögésével, az ágak recsegésével s ezer más apró zajjal. Ezek olykor hangossá, fülsüketítővé teszik a természet csendjét is. Persze van, abszolút csend, de azt gondolom, azt csupán kevesek élhetik át. Kevesek képesek olyan mélységekre lemenni, hogy...

Nekem ilyenkor ér össze az ég a földdel. Nem tudom, miért van ez, de így érzem. Ahogyan közeledik az ünnep, rendszerint bennem is érlelődik valami… Kerekedik a világom. Rendszerint. Pár nappal ezelőtt azonban még amiatt panaszkodtam, hogy nem érzem az ünnep közeledtét, a karácsony hangulatát. A plázák szépek, csillognak-villognak, talmi csillogás, álságos hangulat… A karácsonyt megelőző, igazi várakozási időszakot még mindig hiányolom. Túl vagyunk advent második vasárnapján. Talán csak az én lelkemben dereng valami fény, hogy ünnep jön? Biztosan nem! Talán mások is várják már, ha másért nem,...

A herceg a fehér lovon. Álmaink szőke hercege, a deltás lovag, a daliás macsó, a vagány BMW-s, akinek a látványától is rogyadozik a lábunk, olvadozik a szívünk, elakad a lélegzetünk, a szavunk… Sorolhatnám még a sok-sok jellemzőt, amelyek egy férfit férfivá tesznek egy nő szemében még ma is. Erős, bátor, kitartó, büszke és méltóságteljes, mert ezt tanították neki, ezt nevelték bele. No, persze, belénk is. Mint egy gladiátor áll az Élet porondján és szakadatlanul küzd, hol a vélt ellenséggel, hol az Élettel, hol saját magával. Mert azt tanították, hogy küzdjön, mert az a férfi dolga. És ne...

Mindig eszembe jut tizenéves korom legszebb időszaka, amikor a szerelmes lelkesedéstől fűtve szívet véstünk egy százéves tölgy törzsébe, hírül adva országnak-világnak, hogy E+J szerelmesek egymásba. Akkor nem jutott eszembe az sem, hogy „szegény fa”, meg az sem, hogy „kinek, mi köze hozzá?”, no meg az sem, hogy ez bizony még nem a „holtomiglan-holtodiglan”. És az sem, hogy a bevésődés bizony mást is jelenthet, nem csupán egy fába karcolt rovátkát. Ma, ha ilyet látok, két dolog jut eszembe, az egyik ugyanaz a rózsaszín világ, amely engem is körülvett akkor: a szerelem édesen bódító, ám...