Mostanában elég sokat foglalkozom ezzel a témával. Könyveket olvasok, filmeket nézek, s mindig csak a férfi vívódásait látom benne, a férfi harcának az útját, ahogyan eljut, vagy nem jut el addig a szintig, hogy merjen-e szembenézni önmagával, az erősségeivel, a gyengeségeivel, a gyarlóságaival és az eléje kerülő kihívásokkal, vagy sem. Néha úgy érzem, hogy minden csak a férfiakról szól, minden küzdelem, mindennek a megélése, a bátorságé, az érzelmeké… Pedig nem! Minket, nőket is ezer dolog izgat, ezer dologgal kell szembenéznünk, s talán ezerszer jobban keressünk az utunkat, mint az...

Valahol, valamikor a nagy utam közepette elhagytam azt a valamit, ami folyton folyvást fent tartotta bennem a késztetést, hogy írjak valami jót, valami szépet, valami okosat, valami tanulságosat… Leültem én a gép elé, bámultam a billentyűket, mint máskor, hogy csak jön valami, csak kiszalad egy szó, egy fél mondat, talán majd egy egész is a kezemből. De a kezem csak állt tétován egy-egy betű felett, nem koppant a billentyű. Elgondolkodtam kicsit. Mi történt, hiszen ez máskor olyan gyorsan megy? Sokszor hibásan is gépelek, mert a gondolat gyorsabban jön, mint ahogyan a kezem ütni tudja a...

Fényesen ragyogtak a csillagok a téli égbolton. Csodaszép volt, ám nagyon hideg. Pedig a csillagoknak melengető fényük lenne, ám ezen az éjszakán csak hűvösen ragyogtak az ég kékjében. Bent a házban, a kandallóban viszont vidáman pattogott a tűz. A gyertyák, mint apró kis földi csillagok ragyogták be a teret, fényt, világosságot, hangulatot hozva. A lány a kandalló előtt ült, kezében könyvet tartott, de csak bámulta a lapokat. Órák óta ült már így, belerévedve hol a kandallóban táncot járó tűzbe, hol a gyertyák pislogó fényébe. Gondolatai valahol más vidéken, más világban, más korban...

Emlékszem, kislány koromban tanították nekünk, hogyan kell valamit megfoltozni. Számtalanszor láttam, ahogyan anyukám apa munkásnadrágját foltozza, mert hát az még jó lesz a műhelyben. Persze oda jó is volt. Aztán a szakadt farmerek következtek, mert hát kár lenne kidobni… Sőt stoppolni is tanítottak az iskolában. Esetlenül fogtam a villanykörtével kibélelt lyukas zoknit, s az utasításoknak megfelelően próbáltam cérnával eltűntetni a keletkezett lyukat. Ma már inkább kidobjuk a lyukas zoknit, munkásnadrágot sem foltozunk, a szakadt famert pedig szívesen felvesszük, mert minél rongyosabb,...

Jön a tél. Máris hidegebb van, mint szeretnénk. Az évnek ebben az időszakában már csak így szokott lenni. Egy dolgot tehetünk: kettővel több ruhadarabot veszünk magunkra, mint nyáron, és persze kicsit vastagabbakat is. Ettől ugyan a testünk felmelegszik, de vannak dolgok, amelyeket ilyen módon nem lehet felmelegíteni. A cím egy fura metafora – már megint. El tudod képzelni, amint érzéseket pakolsz egy tégelybe, akár kettőbe és beteszed őket a fagyasztó mélyére, hogy majd később esetleg, amikor szükséged lenne rá, előveszed? Egyik tégelyben szeretet van, a másikban vidámság, a harmadikban egy...