Sétáltam egy nagyot tegnap. Fázósan húztam össze a kabátkát magamon. Október vége van, estefelé és hideg. Tulajdonképpen nem lenne szokatlan, mégis az. Gyorsan jött a hideg, valahogy kimaradt az a szép ősz, amire annyira vágytunk volna. Tudod, amikor a sárgától a vörösön át a barna ezer árnyalatáig minden színben pompázik a természet, s te még magadba szívod a látványt, eltelsz vele, hogy a kopasz, kietlen téli nappalokon, ködös reggeleken legyen valami, amibe bele tudsz kapaszkodni, amit fel tudsz idézni, ami felderít, vidámmá tesz, amíg ismét el nem kezdődik a tavaszi zsongás… Madárka...

Sokféle lánc létezik az ember életében. Kezdődik mindjárt a nyaklánccal, amellyel már pöttöm lányka korunkban levesznek a lábunkról. Szépen csillogó, arany festékkel befújt kis műanyag, vagy alumínium láncocska, szikrázó kövecskével a közepén, és mi ettől királylánynak éreztük magunkat. Aztán jöttek hozzá a gyöngyök. Néha magunk fűztük, olykor őrületbe kergetve a szülőket, akik lépten-nyomon az általunk széthagyott, miattunk elgurult kis apróságokra léptek – néhány keresetlen szóval illetve a rendetlen kölküket. Tetszelegtünk, díszelegtünk, imádtuk, imádjuk a láncokat ma is. Aztán ahogyan...

A minap olvastam egy bejegyzést a Facebookon − hol is máshol? E szerint két ember között a legrövidebb út: az egyenes beszéd. Igaz! Mégsem élünk vele. Egyáltalán tudjuk, mi az az egyenes beszéd? (És itt most nem Kálmán Olgára gondolok!) Sokszor leírtam már, hogy a beszélgetés fontos, elmondhatod, ami a fejedben van, elmondhatod, ami a szívedben van, lehetsz kedves, figyelmes, udvarias, bátor, és persze lehetsz végtelenül undok, utálatos, pökhendi… De még ezek is jobbak, minta nem mondanál egyetlen szót sem.  Azt hiszed, hogy, ha nem beszélsz, akkor nem kommunikálsz? Jaj, dehogyis nem! A...

Ó, azok az éjszakák! Ott minden megtörténhet! Álmok jönnek, álmok mennek… Néha alaposan összezavarják az emberi elmét, mert egy cseppnyi közük sincs az éppen zajló valósághoz, mégis olyan igazinak tűnnek, hogy ébredéskor átsuhan a gondolat a fejeden, hogy „biztos, hogy csak álmodtam?”… Az út mezők mellett haladt el, aztán szántóföldek következtek, a búza rég felszántott parcellája, a levágott kukoricának is már csak hűlt helye. Távolabb a fák sárguló levelei, az út mentén néha egy-egy bokor a rajta pirosló csipkebogyóval, a másikon az érett kökénnyel. De jó lenne megállni, szedni egy kis...

Három pillangó, három kívánság… S a kívánságok lepkeszárnyon jutnak el oda, ahol talán be is teljesülhetnek. Lepkeszárny: selymes, gyönyörűséges, színes, vidám, s mégis van benne valami földöntúli törékenység, a múlandóság, az élet illékonysága. Tudod, milyen az, amikor megfogsz egy pillangót. Azzal, hogy a szárnyát érinted, lesöpröd róla azt a finom port, ami élteti, s csaknem megölöd, de legalább is szárnyaszegetté teszed a csodalényt… Éppen olyan ez, mint az álmaink, vágyaink, kívánságaink... Azokkal is óvatosan kell bánni, mert törékenyek, múlékonyak, illékonyak, mint a pillangó élete… A...