„De hát én hálás vagyok!” – olykor így hangzik el ez a mondat a szánkból. Némi méltatlankodó felhanggal, némi „kikérem magamnak” érzéssel. A rossz csak az, hogy hiába mondod, hogy hálás vagy ezért vagy azért, nem érzed át igazán, mert magad sem tudod, hogyan is kell érezni magad, amikor hálás vagy valamiért. A hálát igazán csak akkor tapasztalod meg, amikor valami nagy baj történik veled, s valaki a segítségedre siet, megment valami még rosszabbtól, kihúz a bajból… S azt gondolod, hogy ezért hálás vagy. S azt gondolod, hogy ennyi hála éppen elég. Megköszöntem és kész, mehetünk tovább. A hála...

A férfi csak állt és nézte a nőt, inkább bámulta. Nem tudta, miért, de a nő fogva tartotta a szemét, mintha valami bűvölet, mágia telepedett volna rá. „Ezek a szemek…” – erősen töprengett. – „Láttam már ezeket a szemeket…” Hirtelen emlékképek tolultak a fejébe. Látta az utcán vidáman rohangászó, alig ötéves kislányt. Sűrű, göndör sötétbarna haja volt már akkor is. Szemei bogárfeketék, nagyok, és folyton csillogtak. Akire csak rávetette azokat a szemeket, az el volt veszve… Kis cigánylány… Egy jókora ekhós szekérrel jöttek a faluba. Az apa teknővájó cigány volt, az anya meg eladta a portékát....

Az írás. Mint annyi minden más, ez is az Élet egyik titkokat rejtő rejtvénye. Miért is kell írni? Emlékeztek a korábbi weblapomon lévő mottóra? „Az írás a legjobb módja annak, hogy közbevágások nélkül beszélj!” /Jules Renard/ – zseniális megfogalmazás, és még igaz is. Nem fordult még elő, hogy valaki belevágott volna a szavamba, megszakította volna a szépen felépített gondolatsoromat, amikor leírtam valamit, hacsak én magam nem tettem. Persze, a beszéd az más. Ott könnyen előfordul, hogy még be sem fejeztem a mondatot, valaki már reagál valamit, s a megkezdett mondatnak egészen más lesz a...

Van az úgy, hogy az ember világgá menne… Egyszer, kislány koromban, valami nagyon nagy sérelem ért. Arra nem emlékszem, hogy pontosan mi is, de hatévesen azt gondoltam, az a megoldás, ha világgá megyek. Össze is pakoltam néhány dolgot, belekötöttem a kockás konyharuhába, összecsomóztam, felkötöttem egy botra – úgy, mint a vándorlegények a mesében. Aztán elindultam… Ki a kertkapun… De ott megtorpantam. Nem tudtam merre kell világgá menni. Menjek a falu fele, ahol sok emberrel találkozom? Mindenki tudja, ki vagyok, kinek a lánya… Az volt az érzésem, hogy a göndör hajú, bogárszemű kis fekete...

A hit nem egyenlő azzal, amit sokan gondolnak. Sokan úgy vélik, a hit az egyenlő az Isten-hittel, s aki nem hisz Istenben, annak nincs hite sem. Valamikor, a sötét középkorban talán elfogadható volt ez a nézet, bár már akkor is voltak másképpen gondolkodók. Igen, jól emlékszel: máglyára vetették őket, mert ellent mertek mondani a dogmáknak. Úgy gondolom, ma azért már jócskán túlhaladott ez az elmélet. Ma, ha mindenkit máglyára vetnénk, aki Istenben nem hisz, akkor alig lézengene ember a Földön. Óvatosan fogalmazok, mert az így, konkrétan, hogy sokan nem hisznek Istenben, nem igaz. Az igazság...