Mi jut eszedbe, amikor ezeket a szavakat hallod? Nekem legtöbbször olyan dolgok, amelyek fontosak nekem. Mindegyiket tudom kötni valakihez, valamihez, egy számomra fontos eseményhez, életem egy-egy darabjához. Az arcok, képek, illatok hordozzák a múlt megannyi emlékét, a jelen derűs vagy szomorú pillanatait, és mindegyikben ott van a jövő is… Arcok: emberek, akik körülvesznek bennünket. Olykor élesen, máskor a múlt homályába veszve, ködös alakként villannak fel a fejünkben. Édesanyám arca, amikor a tulipánt loptam a kertjéből anyák napján, alig hatévesen. Édesapám arca, amikor hitetlenkedve,...

Szeretem a szép tájakat, a különlegeseket, az érdekeseket, a látványosakat. Magával ragad egy-egy domborzati forma, amelyben érzem a természet hatalmas erejét, energiáját, hatalmasságát. A tenger, a sivatag – egy-egy olyan terület, ahol ez az érzés különösen felerősödik. Volt szerencsém érezni. Álltál már úgy egy nyaralóhely tengerpartján, hogy elgondolkoztál azon, mekkora erővel állsz szemben? Mi van, ha az a nagy víz egyszer csak fogja magát és nekilódul a nagyvilágnak. Míg szelíd, nem borzolják a szelek, s míg az ember sem bántja a mélyben, addig azt érzed, hogy nem árthat neked, sőt,...

A felhők jönnek-mennek. Ők már csak ilyenek. Néha előfordul, hogy egy darab sincs az égen. Ilyenkor tisztán kéknek látod az egészet, s ámulsz, mert mindig arra vágytál, hogy lásd a kék eget. Ki ne szeretné ezt látni? Ha úgy nézed ragyogó kék ég, makulátlanul tiszta… Ha úgy nézed, egy metafora is lehet, akár az életedé… Milyen egyszerű a természet csodáit átfordítani egy-egy metaforává, ráilleszteni az életedre, vagy egyszerűen csak párhuzamot vonni vele. Aztán jönnek a felhők. Kicsi, aranyos bárányfelhők, még tetszik is, hiszen néha mulatságos formákat képeznek az égen. Messze, magasan...

A lámpásokról nekem először mindig a kedves kis szentjánosbogarak jutnak eszembe. Soha nem láttam még őket nappal, de jártam olyan helyen, ahol éjszakánként ezek az aprócska lények zölden világító pontjaikkal csillagokként tündököltek az erdő szélén. Tudom, hogy nem visznek lámpácskát a szárnyukkal, mellső lábacskáikkal, de valahogy jólesik a lelkemnek azt képzelni, hogy ezek a kis „csodabogarak” picinyke zöld fényű lámpácskákkal a „kezükben” szálldosnak a sötétbe borult erdőben, utat mutatva az eltévelyedett embernek. A másik lámpás a lámpagyújtogató kezében van. Viszi a kezében a középkori...

Mitől van az, hogy az ember néha szárnyal, máskor épp csak vegetál. Egyszer csak jönnek a gondolatok, tervek, célok, teszed a dolgod, haladsz, örülsz és boldog vagy. Máskor azt sem tudod, merre vagy, mit és miért csinálsz, csak vagy, gépiesen működsz, s közben az idő telik. Ilyenkor nem találod a helyed, valami mást csinálnál, valahol máshol, de leginkább másvalaki lennél… Pedig szimplán csak motiválatlan vagy. Mi az a motiváció? Megfogalmazhatnám tudományosan is, de tudod, mit? Keresd meg a neten! Legalább ezer oldalt találsz, ahol ezzel foglalkoznak. Szóval nem magyarázok idegen szavakat…...