Csak álltam és néztem. Mekkora, hosszú, fekete kígyó ez! Erre fogunk felszállni? Hová visz, meddig megy? És miért ilyen nagy? Akkor még nagy, fekete gőzmozdony húzta, fehér füst szállt ki belőle – legalább is akkor füstnek hittem. Amikor elindult, hangosan fütyült, aztán zakatolt, ütemesen, libegett-billegett a vágányon. A kocsiban fapadok voltak. Persze, nem utaztunk messzire, de nekem a Nagyléta-Debrecen távolság a világot jelentette akkor.  Bámultam az ablakon keresztül az elsuhanó tájat, élveztem a csodát. Hatéves voltam. Később már tudtam, mi az a vonat, melyiken utaznak emberek és...

  Jól ismerjük a mondást: „Magad uram, ha szolgád nincsen!” Szabad fordításban – magyarról magyarra – jobban jársz, ha a saját dolgaiddal, saját magad törődsz! Örök igazság rejlik benne. Sokszor nem vagyunk elégedettek azzal, amit más csinál meg nekünk. Nem tetszik, nem így akartuk, nem ezt gondoltuk. Aztán jön a puffogás, dühöngés, ajtócsapkodás… Tudod, csak ezzel az a baj, hogy a kommunikáció eredményességéért mindig az felel, aki a kommunikációt kezdeményezte… Na, mármost, ha te nem mondtad el egyértelműen, mit és hogyan is szeretnél, akkor nem is számíts semmi jóra. Legalább is ne...

A mesék világának szinte állandó szereplője ez a nagytestű, félelmetes, nem túl szép küllemű, ám segítőkész madár. Húst eszik és kenyeret, de ha elfogy az adag, akkor az emberhúsból kanyarított darabbal is beéri. Persze, mindig csak az oda útról szól a mese, arról, hogy a griff, hogyan repül vissza a fészkébe, nem szól a fáma. A képzelet világa egy kreatív világ. Amikor elmélyedsz egy kicsit magadban, és hagyod, hogy a képzeleted vigyen, akkor csodás helyekre juthatsz el, a legkülönbözőbb eszközökkel. A griffmadár éppen ilyen. Száll veled, repül veled át a végtelenen, s te meglátod a csodát,...

A színek megindítják az ember fantáziáját, és előhozzák az emlékeit is. A pipacsról ezernyi apró emlék jut eszünkbe, gyermekkorunk csodái. Gyermekkoromban kis faluban laktam a román határ szélén. A házunk a falu utolsó utcájában állt, mellettünk a végtelennek tűnő vetés és a rét kezdődött. Csendes, álmos, poros kis falu, de az enyém. Szerettem ott lakni, élveztem a természet közelségét, bár akkor ezt még nem tudtam így megfogalmazni. Most már tudom, s azt is, miért töltök ott időt szívesen. Tavasszal vagy ősszel gépek jelentek meg a házunk mellett, szántottak, vetettek. Aztán sarjadt a vetés,...

Ha meg kell fogalmazni milyen is az én világom, akkor nem vagyok könnyű helyzetben. Ha színt választanék, azt mondanám: tarka. Van benne sok-sok szín: piros, mert lüktető, élettel teli, zsongó, izgő-mozgó. Rózsaszín, mert vannak benne csodás álomképek, amelyek olykor elfedik a szürkeséget vagy a feketeséget. Szürkeségek adják a hétköznapokat, amikor ugyanazt csinálod százszor, százezerszer. A fekete a bajok színe, mindenkinek az életében vannak ilyenek. Ezek picit túlmutatnak a hétköznapok gondjain, nagyobbak, fájóbbak, keserűbbek, nehéz rajtuk túllépni. A sárga és a narancs: amikor...