Már megint ez a kérdés… Persze, válasz nem mindig van. Amikor bezárul egy ajtó, de még nem nyílt ki egy másik, akkor tanácstalanul állsz és vársz. Vársz, a Semmi közepén, mert úgy érzed, hogy csak a „Semmi” vesz körül. Csendesen térdre ereszkedsz, lehajtod a fejed és vársz. Vársz, magad sem tudod mire, de vársz. Erőtlenül, mosolytalanul vársz. Néha egy gondolat átvillan a fejeden, de más semmi. Mintha még a gondolatok is a zárt ajtó mögött rekedtek volna. Nincs cikkázás, nincs vibrálás… A Semmi van! Kiégés. Kihunyt a tűz, pillanatnyilag csak hamunak érzed mindazt, amiért eddig mentél, amiért...

A mesevilágban minden szép és jó az Óperencián túl vagy Üveghegyen túl történik. A való életben az Üveghegy nem más, mint az a határ, amit nem érdemes átlépni, mert az ember már nem talál a csúcsán semmit, leginkább önmagát nem. A metafora egyik kedvenc mai gondolkodómtól származik, akinek szívesen olvasom az írásait, mert érdekel, mert tanulok tőle, s mert néha bizony engem is arcon talál a mondanivalója. Az Üveghegy. Szép, de rideg, és nagyon nehéz felmászni rá, mert veszettül csúszik. Csak, amikor ezerrel dolgozol, kifeszíted a mindennapokat, amikor a 120-as tempó már rég nem elég, amikor...

A világunk tele van szédelgőkkel. Ó, nem az fajta szédelgés ez, amire elsőre gondoltok! Nem vérnyomás miatt következik be, semmiféle szervi baj nem okozza: a roggyant gondolkodás, és a hamis viselkedés teszi. Szerintem az emberekben egyre inkább elhatalmasodó arrogancia a „szédelgés betegség-jelenség” kiváltó oka. Az emberek egymás iránti tiszteletének hiánya. Egyre többet jön velem szemben, és egyre jobban elkeserít… Én szédelgőnek, az „élet szédelgőinek” tartom azokat, akiknek semmi sem szent: sem a tudás, sem az intelligencia, sem a humánum- a szó legnemesebb értelmében, sem az elért...

Szembenézés Eltelt egy év megint. Zengett az egész város, hangos durrogtatással, színpompás tűzijátékokkal, finom ételekkel, és patakban folyó pezsgővel búcsúztattuk az óévet. A FB is folyamatosan pityegett: képek, fájlok, jókívánságok száguldoztak a világháló szuper sztrádáján… Mindenki másképpen vett búcsút az elmúlt évtől. Én egy pohár pezsgővel és néhány gondolattal… Azt mondják, ilyenkor kell összeszedni mindazt, amit az elmúlt év hozott vagy vitt. Örömöt, vidámságot, bánatot, szomorúságot, terveket, célokat, elért eredményeket, hiányosságokat. Szóval mindent, hogy lásd, életed...

Egyszerű szó, sok-sok lehetőséggel. Az autóval irányt váltani a legkönnyebb, fogod magad, befordulsz egy sarkon, mondjuk jobbra, s máris irányt váltottál. A nagybetűs életben ez azonban ennyire nem egyszerű. Megelőzi egy csomó kérdés, már ha fel tudod őket tenni magadnak… Ki vagyok én? Ez az örök, soha el nem kopó kérdés, ami az esetek többségében válasz nélkül marad. Egyrészt, mert nem akarod tudni igazán, mert félsz megkeresni a választ magadban, másrészt pedig azért, mert nincsenek meg az eszközeid ahhoz, hogy megtaláld a választ. Vagyis, nem ismered magad eléggé. (Na, igen, megint...