Ezzel a fél mondattal a fejemben ébredtem ma reggel. Valami szép... Mi is a szép? Ki, mit tart annak? Ki, mire mondja, hogy szép? Azt gondolom, hogy a szépség egy igen szubjektív kategória, mindenki saját ízlése szerint tart valamit szépnek, csúnyának, kedvesnek, bohókásnak, vidámnak, szomorúnak, baromi rondának, és a sort lehetne sorolni a végtelenségig. A másik igazán nagy kérdés, mitől szép valami, valaki? Milyen külső jegyekkel kell bírnia, hogy szépnek tartsuk, s mennyire kell megismernünk a belső tulajdonságait, hogy a külseje ellenére szépnek tartsuk? Ebben a témakörben egyelőre több a...

Iszonyatos szél tombolt. Hiába csukta be az ablakokat, zárta be a palettákat, a szél neki-neki lódult a háznak, fogódzót keresett, kiálló részeket, ahonnan tépte, cibálhatta volna. Zúgott, haragos lökésekkel támadta a tájat, rombolni akart. A környező fák mélyre hajoltak, recsegtek-ropogtak, de nem hagyták magukat. A tél utolsó próbálkozása volt ez: betörni egy hideg széllel, hideg esővel, amelynek óriás cseppjei hangos loccsanással csapódtak szét a tetőn. „Ítéletidő” – mondta ki a szentenciát a televízió kevésbé sem ideges riportere néhány perce, aztán a képernyő fekete lett. Megszűnt az...

Az este, egy beszélgetésben tűnt fel ez a szó, és egész éjszaka a fejemben motoszkált. Dolgom van vele. Elgondolkoztam, mit is jelent ez számomra. Eszembe jutottak azok a végtelennek tűnő, lilás-kékes, többféle árnyalatban pompázó, napos, lankás domboldalak, amelyeket Franciaországban és Olaszországban láttam. Lenyűgöző élmény volt. Csak álltam a hosszan nyúló virágültetvények szélén, és bámultam a csodát. Szeretem a levendulát, a virágát, a színét, az illatát, a hozzá kapcsolódó misztikumot, mert nekem ez a növény azt is hordoz. Kötődik az egészséghez, a szépséghez, a szerelemhez, a...

A címet elolvasva biztosan eszedbe jut a kérdés, hogy hogyan is jön össze az „ázott veréb” és a „királynő”? Mit akar ez a nő ezzel a két szélsőségesen különböző dologgal? Nem egy kategória: az egyik egy kismadár, bőrig ázva, összetapadt, lógó szárnyakkal, víztől csepegő csőrrel, a lekonyuló faroktollal. A másik pedig egy ragyogó jelenség, egyenes tartással, elegánsan, elégedetten. Nos, elárulom neked, hogyan is jön össze a kettő: mindkettő állapotot takar – érzelmit, fizikait, lelkit. S ha jól belegondolok, van még egy harmadik állapot is, amelyet kedves barátom után szabadon, „mikkamakka”...

Tavasz van. Legalább is én így döntöttem. A döntés még február elején megszületett, amikortól ugyanis nem voltam hajlandó többet csizmát húzni a lábamra. Laza egyszerűséggel ott hagytam a cipős szekrényben, azzal az eltökélt szándékkal, hogy csak jövő télen veszem elő. Nos, tegnap végképp eltettem. Be a helyére, a szekrény mélyére. Részemről valóban ennyi volt a tél. Mondjuk elég is volt belőle ennyi. Azt hiszem a kertben a virágaim is ezt gondolták. A krókuszok előbújtak, ugyan még kissé bátortalanul, de nyitogatják szirmaikat. S ha nem is az én kertemben, mert nekem nincsenek, de láttam...