A NŐ! Nagybetűvel, nem is lehet másképpen. Mert miről szól az élet? A nőről és a férfiról, a kettejük kapcsolatáról, életéről, álmodozásaikról, a valóságukról, az egyezőségükről és a különbözőségükről. Ezerféle megközelítés, látásmód szerint osztályozzák a nőket, pedig a NŐ egyszeri és megismételhetetlen lény, és pontosan annyiféle, ahány egyed létezik belőle a világon. Csernus Imre szerint "a NŐ a férfi imádatának tárgya, az örök és megfoghatatlan csoda". Egyetértek vele. Nőként is. Nőnap van. Sokszor eszembe jutnak kislánykorom nőnapi ünnepségei. Láttam anyukámat szépen felöltözni, elmenni...

  Szeretem a kalapokat. Jobbára eddig csak mások fején. Egyszer talán majd én is meglepem magam egy olyan széles karimájú, fekete kalappal… Elegáns is, másrészt pedig nagyon jól el lehet alatta bújni a világ szeme elől. Ez ugyan csak részben igaz, hiszen kevesen hordanak kalapot, ezért aztán mindenki jól megnézi azokat, akik elég bátrak hozzá. Persze, vannak alkalmak, amikor kötelező viselni, azt sem nálunk, Ascott-ban például parádés a felhozatal, mulatságos darabokat is látni. Vannak népcsoportok, ahol a kalap szimbólum, viselése kötelező. Különben is, öltöztet. Jusson csak eszetekbe...

Ez egy furcsa írás. Ez jutott eszembe ma, kora reggel. Még soha nem gondoltam bele... Talán csak most. Érdekes, elgondolkoztató...    Radnóti szavai jutnak eszembe mindig, amikor valahonnan, fentről látom a világot. Leginkább egy hegy csúcsa, egy szirt, vagy éppen egy repülőgép ablaka adja meg ezt az élményt. Ez utóbbi történt nem is olyan túl régen. Egy csoda az, amikor felülről látsz valamit, látod a hegyeket, a folyókat, a tavakat, látod az apró házakat és közöttük a még apróbb, ám mozgó embereket, a lüktető életet. Nem hallod, de érzékeled a zsivajt, az élet minden aprócska...

Olvastam sok helyen… „Nem a cél a fontos, hanem az odavezető út maga.” Fontos a cél is, egyébként el sem indulnál… Ha pedig elindulsz, tégy meg érte mindent, ami csak erődből telik…   Hajnalodott. Olyan csendesen lépett be a házba, mintha nem lenne egyedül és vigyáznia kellene arra, hogy valakit felébreszt. Félhomály volt. Az elköszönő Hold halovány fénye átszűrődött a függönyökön és sejtelmes fénnyel borította be a nappalit. A nappali közepén kilépett a cipőjéből, leejtette a táskáját az egyik fotelbe, lehuppant a kanapéra. Egyedül van. Akár el is szunyókálhatna itt. Senki sem kérné...

A költő kölcsönvett szavai nagyon egyszerűen hangzanak, ám valójában nagyon bonyolult a dolog. Folytathatnám újra kölcsönvett szavakkal, de az csak részben lenne igaz. Mélyebb értelmet kell keresni és mélyebben rejtőző igazságokra kell fényt deríteni. Néha kísérletet teszek rá én is, néha egyszerűen csak hagyom, hogy az Élet történései hozzák a meg a világosságot. Az Élet történéseinek egy szintje a „meleg szoba” – a költő után szabadon −, amely sokaknak valóban a boldogság egy szintje, mert más nem jutott. Láttam a minap, szembesültem vele, s nagyon fájt. A 21. században emberek, embertelen...