Mondd, találkoztál már a tökéletes pillanattal? Átélted? Egyáltalán tudatában voltál annak, hogy az, akkor és ott, a tökéletes pillanat?  Néha annyira beleveszünk a mindennapok fárasztó botorságaiba, saját magunk frusztrációiba, hogy észre sem vesszük azokat a gyönyörű másodpercnyi történéseket, amelyek bearanyozhatják, de legalább is könnyebbé tehetik a napjainkat. De mi is az a tökéletes pillanat? Mikor jön el? Miért nem vesszük észre? S ha mégis észrevesszük, miért nem tudjuk elfogadni, átélni, belemerülni, beleveszni? Sok-sok kérdés. Néha én is felteszem magamnak mindet, mert olykor...

Tudjátok, amikor az ember hozzászokik egy munkatempóhoz, akkor állandóan abban a helyzetben akar élni. Rohanás, pörgés, feszült figyelem, feszült tempó, feszült időbeosztás, feszült idegek, stressz, gyomorgörcs, kevés étel, még kevesebb mozgás és alvás... egészen addig, amíg el nem pattan egy húr vagy el nem törik valami, kiakad egy rugó... Félelmetes állapot. Tudod, hogy meg kell állni, ragasztani kell, összevarrni, megkötni vagy valami hasonló, mert nem tudsz tovább menni, ha "sántít" valami. Olyan vagy, mint a féllábú kutya, mennél tovább, de bicegsz, és csak kínlódsz, semmi sem sikerül...

Valamikor, a sötét középkorban, ha egy nő „eltévelyedett” és ennek a tévelyedésnek még látszata is volt, megbélyegezték. Emlékeztek „A skarlát betű” című filmre? Filmklasszikus, illik látni! Mintha manapság újra divatba jönne a megbélyegzés, csak most másképpen, amolyan 21. századi módon. És meg kell, hogy mondjam, totálisan ki vagyok tőle akadva. A Facebookon kering egy cikk – olyan hosszú a linkje, hogy nem másolom be ide −, amely arról szól, hogyan lesz a férfiból puhány alak, hogyan lesz a nőből ribanc, és hogyan lesz egy férfi-nő kapcsolatból valami eszement elveken alapuló posvány,...

Ezen a napon nem jut más eszembe. A mai nap a Holt Lelkek ünnepe - ők szimbolizálják számomra az Élet múlandóságát. Ilyenkor megállok egy pillantra, elgondolkozom a életem történésein, számba veszem azokat, akik már nem lehetnek részei annak. Tisztelettel fejet hajtok előttük, s szabadjára engedem az emlékezés könnyeit. Gyertyát gyújtok, nézem a fények játékát, felidézek olyan történéseket, amelyeket közösen éltünk át, vidáman, nevetve, örülve az Élet apró pillanatainak. Aztán letörlöm az utolsó könnycseppet is a szememről, búcsút veszek ismét szeretteimtől... és csendben tovább...

Ugye láttad a filmet? Ha nem, nézd meg! Érdemes! Tanulhatsz belőle! Mi nem vagyunk egy tanulékony nép. Legalább is nem szeretünk másoktól tanulni, mások jó tapasztalatait átvenni, netán a rosszakból tanulni, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat. Beszélhetnek nekünk!!! Én sem vagyok kivétel… Mondták, szóltak, nem hallgattam senkire! Nosza, akkor itt egy tapasztalat… keserű pirula, nyeld le! Nem láttál át a lila ködön, sőt a rózsaszín szemüvegen sem… akkor itt egy csúf fekete, vedd, lásd, viseld! Persze, aztán nem kell csodálkozni rajta, ha ez a feketeség egészen a lelkedig nyomul,...