Az élet furcsaságai... nagyon sok van, legalább is sokszor azt hisszük, hogy az, amivel éppen szembesültünk az élet egyik különös furcsasága. Pedig nem! Ez is saját döntéseink eredménye. Például ott vannak az emberek, akik körülöttünk vannak életünk egy-egy bizonyos szakaszában, aztán eltűnnek mellőlünk, majd újak jönnek, s azok is eltűnnek. Sokszor gondolkoztam már erről, kerestem az okokat, vélteket, valósakat, miérteket. Azt már tudjuk, hogy a miértekre sosincs kielégítő válasz, s minél inkább keresed valaminek a gyökerét, annál inkább nem azt kapod, amit szeretnél. Sőt, lehet, hogy...

Dereng a hajnali fény. Hosszú percek óta fent vagyok, azt várom, hogy világos legyen. Valami felébresztett. Nem tudom, azt gondolom, nem álmodtam, legalább is nem "rémálmodtam". Akkor mégis, vajon mi a csudát akarok én hajnali fél 5-kor? Fázósan húzom magamra a takarót, még jó lenne aludni, mert egyébként reggel szép lila karikák lesznek a szemem alatt. Lila karikák... ennél a gondolatnál elidőzöm egy kicsit, eszembe jut a valamelyik éjszakai álom egy újabb mozzanata... Tudom már... valami rémséggel álmodtam, amolyan kriptaszökevénnyel, annak voltak lila foltok a szeme körül,...

  Annyira zavaros dolgokat álmodtam az éjjel, hogy képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, miszerint agyroggyant lettem. Mesés történetű könyvet olvastam korábban: becsületes, derék, ám letűnt királyról, trónját bitorló becstelen brigantikról, hitehagyott lovagokról és cserfes szüzekről...mesebeli, könnyen szálló, lebegő parányi lényekről, gyilokra hajlamos, csúf kinézetű, behemót szörnyekről... Élveztem a könyv minden sorát, ám a benne olvasott dolgok új értelmet nyerve a fejembe tolultak az éjszaka és vadabbnál vadabb álomképek formájában jelentek meg a fejemben.... jószerivel egész...

Tizenegy nap telt el azóta, hogy nem írtam ide egy picinyke sort sem. A tizenegy nap alatt nagyon sok dolog történt, ami félig-meddig felfordította az életemet, vagy legalább is maradandó változásokat hozott. Ezekkel együtt ezerféle érzés futott át rajtam, taglózott le, emelt fel, aztán dobott a málybe újra, majd csalt boldog mosolyt az arcomra. Sokszor elgondolkozom azon, hogy mennyit bír egy ember... Magamból kiindulva azt érzékelem, hogy nagyon sokat. Túl fájó emlékeken, aggódáson, félelmen, kellemetlen, nyomasztó érzéseken, mindig van ereje felállni, megrázni magát, tovább menni és...

Ezt érzem már hetek óta. Több mint két hónapja! Lebegek valahol a mindennapok taposómalma, kötelezőségek, a másfélét tenni akarás és a pihenés, az  alvás határán. Hogy is néz ez ki? Hajnali fél hatkor kelek minden áldott nap, mert néha még így is maradnak el tennivalók. A reggeli kávét komótosan iszom meg, élvezve az ízét, mert aztán már a következőket úgysem fogom. Csak megiszom, lenyelem gyorsan – bár forrón szeretem −, abban a hitben, hogy ad még egy kis erőt, figyelmet, energiát, koncentráló képességet, hogy azért nap végére ne kezdjenek el zsongani a fejemben a dolgok. Általában már...