Újabban későn fekszem és elég korán kelek másnap reggel. Álmosan botorkálok ki a teraszajtóig, szélesre tárom, hogy a reggeli friss levegő kiűzze a fulladt meleget a lakásból. Néha fázósan húzom össze magamon az egy szál, lenge alvóruhát, kiülök a teraszra kávéval a kezemben és hallgatom a város reggeli zaját. Hajnal fél hatkor még nem nagy a zaj. Ahol én lakom, ott különösen... hallom az ébredező madarak hangját, a reggeli bogarak zaját, a csendesen surranó méhek zümmögését, a távolban egy kutya csaholását, egy vonatfüttyöt. Olykor úgy érzem magam, mintha távol lennék attól a rohanó...

A minap azt taglaltam, hogyan is dudvásodik az érzelmi kertünk, hogyan lesz a sok-sok rossz érzésből rossz gondolat és még rosszabb emocionális állapot. Ha már jó mélyen ülünk az érzelmi posványban, akkor azért azt is jó tudni, hogyan lehet onnan kikászálódni. Szoktam mondani, írni, hogy az érzelmi állapotunk csak magunktól függ, attól, hogy hogyan akarjuk érezni magunkat. Lehet dagonyázni az érzelmi fertőben, csak nem érdes hosszú ideig, mert annak már fizikai jelei is lesznek, jönnek a mindenféle nyavalyák, fájdalmak, betegségek. Ördögi kör, mert azt hiszed, hogy majd a Doki meg a pirulák...

Néha ilyen érzések lepnek el bennünket. Mintha megtámadtak volna! Igen, néha a saját érzelmeink támadnak meg bennünket. Másképpen is fogalmazhatok, a minap úgyis a metaforákról írtam, akkor ide is jöhet egy: életünk érzelmi kertje meglehetősen "dudvásodik". A dudvák pedig nem mások, mint a saját negatív érzelmeink. Tegnap már boncolgattam a magány különféle aspektusait, most egy kicsit tovább megyek, összeszedem azokat a rossz érzéseket, amelyek nap, mint nap nyomoríthatják az ember lelkét, ha hagyja. Persze, én meg azért írom le, hogy ne hagyd magad, ne hagyd az érzelmeid pompás...

  Ezen a szón gondolkoztam már többször is. Ha összeadnám valójában mennyit is, akkor biztosan kijönne egy egész hét is. Ízlelgettem, kóstolgattam, boncolgattam, ízekre szedtem. Ez a szó nem csupán azt jelenti, hogy egyedül vagy, sőt legtöbbször nem is vagy egyedül, mégis magányosnak érzed magad. Biztosan nem ismeretlen számodra a "társas magány" fogalma: amikor nem egyedül élsz, hanem van párod, de mégis úgy érzed, mintha egy szál magadban kellene szembe szállni a világ összes gondjával-bajával. Nekem mit jelent a magány? Nekem azt, amikor nincs mellettem senki, és nem tudom megbeszélni...

A legtöbb ember valami metaforával azonosítja be magának az életet. Vajon gondoltál-e már arra, hogy mit hordoz a Te metaforád?! Bizony-bizony, a szavaknak erejük van, egy metafora egyfajta képzettársítást jelent, s benne van minden, amit Te az Életről gondolsz. Lássuk csak! Az élet egy nagy harc! Az élet háború! Az élet egy nagy verseny! – Ha ezt gondolod róla, akkor bizony harcolhatsz, háborúzhatsz, versenyezhetsz egész életedben. És persze azt is feltételezed, hogy lesznek benne vesztesek. Minden erőddel azon vagy, hogy ne Te légy az. Így aztán küzdesz, ha kell, ha nem. Erre állítottad be...