Gyermekkoromban imádtam koszosnak lenni. Anya mondta gyakran: „Kislányom, mosd meg az arcod, murcos vagy!” „Murcos!” – innen maradt meg a szó, ami azt jelentette, maszatos az arcom. Persze, a fáramászásnak, a pocsolyában való tapicskolásnak, a réten való rohangászásnak, a pajtásokkal való homokozásnak, az olajos bicikliről való leugrálásnak mindig az lett a vége, hogy a ruhák a szennyesbe landoltak, mi pedig többnyire a fürdőkádban. Ez a fajta koszosodás mégis más volt, mint a mostani, a felnőtt lét koszosodása. Tiszták lettünk, mert csak a külsőt kellett még tisztítani, a belsőt nem. Abban...

Nem tudom, mi ez, csak belülről feszít. Érzem, de nem tudom megfogalmazni, nem találom rá a megfelelő szavakat. Belső feszültség, de képtelen vagyok megfejteni, mi okozza… Talán az, hogy túl sok dolgot szeretnék mondani egyszerre. Kavarognak a gondolatok, száguldoznak a fejemben, mint egy hatsávos autópályán, s mindegyik maradni akar. Jó néhányat pedig az „agyi autópályák” kihajtóira kell terelnem. Próbálkozom. Ma reggel azt olvastam, hogy teremtő nap van, 10 ezerszeres, s mindegy, hogy pozitív vagy negatív gondolatok kergetik egymást a fejünkben, amire a legtöbbet gondolunk, az ezzel a...

Nincs ilyen, nem létezik. Már csak azért sem, mert mindenki számára mást és mást jelent az ideális világ. Nincs olyan, hogy mindenkinek jó – különbözőek vagyunk, különböző az értékrendünk, a világhoz való viszonyunk. Hogy számomra mit jelent az ideális világ? Ha csak röviden fogalmazom meg, akkor azt, mondom nyugodt, békés, stresszmentes világot képzelek el, ahol az emberek tisztelik egymást, ahol az emberek képesek mosolyogni egymásra, ahol kedves szavak lebegnek az éterben… Van mindenkinek munkája, mindenki az igényei szerint él… Tudom, hogy az én békés világom is csak egy utópia, de...

Tele van velük az életünk. Törvények, szabályok, rendeletek, mind-mind azok. Némelyik hasznos, szükséges, némelyik csak van, értelme viszont nem valami sok. Többnyire a társadalmi korlátok, a társadalmi együttélés szabályai határozzák meg az életünket. Akadnak íratlan szabályok is szép számmal, megszokások, családi hagyományok, elvárások, amelyeket mi viszünk tovább. Olykor magunk sem tudjuk, miért. Megszoktuk, így van jól, mert ez a szokás, így csináltuk mindig is. S ha ez még nem lenne elég, akkor mi magunk is tudunk saját magunknak újabb korlátokat gyártani, kitalálni, igaznak hinni....

Észrevétlenül jön, hirtelen, egy fuvallat, megérint… Talán nem is tudod, hogy mi az, csak érzed, hogy valami végleges. Aztán fáj, mérhetetlenül mar ott, legbelül. Feszít, szúr, nyilall, hogy aztán légüres teret hagyjon maga körül. Az űr pedig mélységes, sötét és fájdalmas… Hosszú idő telik el, amíg szűkül, talán kevésbé fáj, de soha nem szűnik meg. Az idő oldja a feszültséget, tompítja a hiányt, a nyoma azonban örökre ott marad, mint az évmilliós lenyomatok a köveken. Pontosan tudjuk, hogy ahol Élet van, ott a Halál is megjelenik. Az élet legalapvetőbb törvénye. Az Élet öröm, a Halál bánat és...