Az én kalapom még sárga, élénk színe van, olyan, mint a Nap, sárga és vidám, élettel teli, lüktető, pulzáló. Optimista vagyok, néha talán még túlzottan is. A sárga az optimizmus színe, s az, aki sárga kalapot visel, csak így nézhet szembe a világgal, egyébként belehal a sok-sok fekete kalapos ember bámulásába. Talán emlékeztek még rá, egyszer írtam a kalapokról. Edward de Bono író, gondolkodó alkotta meg a laterális gondolkodás elméletét, s adta hozzá a kalapokat. A lényeg az, hogy ha mindenki ugyanolyan színű kalapot visel, akkor a kalap színének megfelelő gondolatokkal kell, hogy...

Vajon, mi van a káosz mögött? Valójában nem arra gondolok, hogy mi van a felfordított, feje tetejére állított szobád rendetlensége mögött, hanem arra, hogy mi van a fejedben, a benned kialakult káosz mögött. Jó kérdés. A másik kérdés az, ami felvetődik bennem ennek kapcsán, hogy vajon mögé tudunk-e nézni a káosznak, vagy sem? Mi is kellene hozzá, hogy lássuk a káoszon túli dolgokat? Banális kijelentés, hogy a „zseni átlát a káoszon” – nem hiszem.  Az íróasztalán, a műhelyében felhalmozott rendetlenségen lehetséges, hogy átlát, de legalább is tudja, mit, hol keressen. Ha már itt tartunk,...

Dereng a hajnal.  A Nap sugarai óvatosan kandikálnak ki a Föld mögül. Korán van még, a madarak is alig éledeznek. Csend van. Végtelen csend, csak a gondolataid szárnyalnak ezerrel. Egymás követik, űzik, kergetik.   A pára még ködként telepszik meg a tájon, épp a látóhatárt szeli ketté. A mező belevész a párás ködbe, a virágok fázósan húzzák össze szirmaikat, napfényre vágynak, az erdő fái csak homályos óriásokként meredeznek az ég felé. Aztán lassan feljebb kúszik a Nap. Sugarait szerte szórja a mezőre, rétre, erődre, rád, aki a hajnali mezőt szeled át, s gondolataid valahol máshol...

"Belenyomódik az életedbe, mint egy préselt virág"... Olvastam valahol, s ez a fél mondat nyomot hagyott bennem is, és gondolatokat ébresztett. Ha jól meggondolod, az életed során számtalan dolog, esemény, történés, kimondott és ki nem mondott szavak és gondolatok hagynak mély nyomot benned. Lenyomatot, mint egy préselt virág... Szeretem a préselt virágokat. Különös érzésekkel töltenek el. Jó érzések, szépek, kellemesek, olykor vidámak. Kislány koromban sokat foglalatoskodtam azzal, hogy az anyáknapi köszöntő szívecskébe a legszebb préselt ibolya kerüljön. Aztán az idő telt, s azokat a...

Elszaladnak. Észre sem veszed, csak azt érzed, hogy valami hiányzik, mintha kimaradtál volna valamiből, de magad sem tudod, miből is… Vagy benne vagy, benne voltál valami másban és a többi dolog lényegét vesztette egy időre, most pedig keresed. Néha ezt érzem én is. Lassan két hónapja annak, hogy egy árva sort sem írtam. Na, jó, talán ez így nem igaz, de mégis… Hosszabb lélegzetű dolgot nem írtam. Vagyis ez sem igaz, írtam, csak más jellegűt, más tartalmút, másoknak, másról… Rohant az idő. Hiányérzetem van.  Lassan rájövök, hogy minek is voltam híján az elmúlt időszakban.  Ihlet?...