Remek téma, Erika! Mondhatom, közérdekű :) Nőt és férfit egyaránt érdekelhet. Várom a tanulságos történeteket. Mindenki tanulhat belőle. Hátha megeshet, hogy kimozdít valami a szinglikomfortból.
Egy férfi és egy nő
Harmadik történet
2016.01.15 07:42Az első benyomás
2016.01.13 20:46Mikor is?
2016.01.06 08:03Az első randi
2016.01.03 09:33Második történet
2015.12.15 16:22Levelek
2015.12.11 11:56Ahogy én gondolom...
2015.12.07 20:48Mit lát a nő?
2015.12.04 22:48Mit lát a férfi?
2015.12.03 21:51Egyenjogúság
2015.11.30 19:24Egy férfi és egy nő
Valami új dolgot indítok útjára. Régóta foglalkoztat már a dolog, hogy írjak néhány dolgot a párkeresés viszontagságairól. Az ötlet rég megszületett, anyag lenne elég, csak a szándékkal, az akarattal, a megvalósulással voltak gondjaim. Hogy is kezdjek hozzá? Annyi mindenkit érint a téma, s szinte minden embernek más és más tapasztalata van, mert senki sem egyforma, mert mindenkinek mások a gondolatai, az elvárásai.
Ez így jól is lenne, csak azt látom, hogy ebben a világban, amikor egyre inkább összemosódnak a férfi és a női szerepek, amikor sok hölgy jobban csinálja azokat a dolgokat, amelyeket egy férfinak kellene, s a férfiak képesek megállni a saját lábukon, képesek főzni, inget vasalni, netán egyedül gyereket nevelni, és különben is tök jó szabadnak lenni, akkor egy kicsit elgondolkodom.
Új társadalmi rend van kibontakozóban, olyan, ahol a nő képes döntéseket hozni, képes mindent megoldani egyedül, ahol a férfinak is csupán biológiai szükséglet a nő... Brrr! Nem erre teremtettünk! Ezzel szemben ott van a másik oldal, akik társat keresnek, akik nem szeretnének egyedül lenni, mindent egyedül megoldani. Az ember társas lény, s olykor nem elegendő csupán nagy a baráti társaság, kellene egy társ, aki akkor is ott van, amikor a többiek nincsenek. S kellene egy barát, akivel meg lehet beszélni a lélek gondjait, s kellene egy partner, aki az üzletben is jártas, érti, mit akarsz és támogat, s hagyja, hogy te is mellette állj, mögötte, amikor éppen arra van szüksége.
Amikor végre elszántam magam, hogy nem akarok egyedül lenni, szeretném még valakinek a közelségét érezni, csillagfényes éjszakákon nagyokat beszélgetni, akkor nagyon sokan lerántottak a földre: ebben a korban már nehéz párkapcsolatot találni! Vészmadarak! Én pedig kétségbeesetten küzdöttem ez ellen, tagadtam, hogy nem így van, minden könnyű, ha úgy akarjuk. Vagy mégsem?
Ó, igen! Számtalan tényező van, amelyekről egyszerűen megfeledkeztem. Vagy inkább nem is akartam tudomásul venni. Jártam a magam útját, nem kételkedtem, sőt mindenkit pesszimistának, elvakultnak, hitetlennek neveztem. Aztán a csalódások, melléfogások, kerülő utak lassan szépen rávezettek, hogy mégis másképpen van, mint ahogyan én gondoltam. S bár újra értékeltem mindent, vagy legalább is azt hittem, mégis sokszor beleszaladtam ugyanabba a hibába. Mikor már harmadjára ismétlődött velem ugyanaz a történet, akkor feltettem magamnak a kérdést: Mit nem csinálok jól? Kiderült, semmit, mert mindig ugyanazt teszem, és ha ugyanazt teszem mindig, akkor ugyanazt kapom mindig. Tanulmányaimból ezt pontosan tudtam, csak az nem jutott eszembe, hogy az bizony a párkapcsolatra is ugyanúgy érvényes. Elkezdtem más utakon járni, de az eredmény ekkor sem lett az igazi. Még mindig nem azt kaptam, amit akartam. Nagy nehezen rájöttem, nem elég csak úgy keresgetni valakit, mert aztán a gép dob valamit és nekem azzal kell beérnem, már ha akarom. A minimum az, hogy tudnom kell, mit, milyen férfit nem akarok. Ez egy óriási lépés. Aztán ha újabb paramétereket adok meg az alapján, amit akarok, akkor az már fél siker. Azt hiszem, ezt a magasságot még nem sikerült megugrani nekem sem, és sok más párkereső embernek sem...
Esélyt adni, alkalmazkodni, majd látjuk, mi lesz belőle. Hát igen! Nagy bátorság, aztán pedig nagy botorság... És jöttek a sztereotípiák, amelyek további korlátokat szabtak. És mindig korlátokat szabnak, mert amikor már azt hisszük, hogy minden sztereotípiát, elvárást, igényt letettünk, akkor derül ki, hogy ez korántsem így van. Ilyenek vagyunk...
Az egésznek a közepén vagy a végén, végül is mindegy – hajlottam én is arra, hogy higgyek azoknak, akik azt állítják, hogy a párkeresés nehéz dolog. Egyik oldalon értem, elfogadom, a másikon még mindig azt gondolom, hogy hozzáállás kérdése, és ezekért a gondolatokért még magammal is adódik néha egy-két csatám.
Szóval, azt gondoltam, hogy megosztom a tapasztalataimat, és szívesen veszem, ha mások is megosztják velem az övékét. Lehet valami egészen érdekes, vidám és talán még tanulságos dolog is.
Mára ennyi, holnap talán kezdődnek a történetek.