.jpg?ph=8b00ed66c6)
A ház...
A ház egy kisebb dombon állt. Nem is igazi domb volt az, inkább csak amolyan kis emelkedő féle. A kapuig vezető 20 méter lejtett kissé, legalább nem állt meg a víz a virágos kertben, ha éppen szakadt az eső. Keskeny, téglából kirakott járda vezetett az L alakú házig. Az sem igazi L alak volt, nem derékszögben hajlott, nagyobb volt a szög, s ebben a szögben volt a bejárati ajtó. Széles tölgyfa ajtó, festett üvegekkel, egyszerű, leveles mintákkal. Az ólomüveg mintáját Marie maga készítette. Még az üvegfestős időszakból maradt meg benne ennek a különleges technikának a szeretete. Az előszoba tágas volt, világos, jobb oldalt szekrénnyel, polcokkal, vállfás akasztókkal és egy ajtóval, amelyik egy fiús lakrészbe vezetett. A fia lakrésze. Sötétebb, praktikus bútorokkal, számítógép asztallal, külön fürdővel és gardróbbal. Ritkán volt kihasználva. A fia évente egyszer jött haza, igaz, akkor hetekre, ám az év nagy részében csak a takarítónő járt be oda, hetente egyszer.
A másik oldalon nyitott volt a ház. A nappalit egy oszlop választotta el az előszobától. Az oszlop másik oldalán közlekedő vitt a nagy fürdőbe, a különálló WC-be, mosókonyhába, tovább lépve pedig a tágas konyhába. A konyharészben állt a hatszemélyes étkezőasztal, világos székekkel. Az ablak alatt hosszan nyúlt el a konyhapult, amely a világítóablakoktól kapta a sok-sok fényt. A konyhából át lehetett lépni a nappaliba, amelyet egy hatalmas üvegablakos ajtó választott el a jókora terasztól. A nappalit a világos bútorok tették még világosabbá, bár a kanapékon színes párnák törték meg az uralkodó bézs hangulatát. Az ablakok széles párkányain sokszínű orchideák pompáztak. A nappali másik oldalán ajtó nyílt, ez vezetett Marie „rezidenciájára”. Hálószoba, gardrób és tusoló, mint minden szobában.
Marie imádta a rózsákat, szobája falát egyik oldalon sápadt rózsaszín, másikon halványzöld festékkel borították, a festést néhol különleges rózsákkal díszített tapéta törte meg. A hálószoba egyik sarkában kandalló állt. Olyan, amelyet a nappaliból is fűteni lehetett. Egyik oldalán jókora fotel, olvasólámpa, és sok-sok könyv a polcokon. Amikor Marie éppen nem írt, akkor olvasott. Szeretett olvasni. A szobája másik oldalán a gardrób és a kis saját tusoló nyílt. A hálóból kilépve, a nappalinak ezen az oldalán közlekedő vitt tovább a házon. Marie dolgozója következett. Egyszerű kis szoba sok könyvvel és egy laptoppal, Semmi más.
A dolgozó szoba után egy lépcső vezetett fel az emeletre, amelynek a falát üvegtéglából építették. Az emeleti részben volt a lánya lakrésze. Kedves, bájos, lányos szoba, hálóval, gardróbbal, fürdővel és az utcára néző nagy terasszal. Itt kicsit többet volt „lakó”. A nagylány kéthavonta hazalátogatott, élvezte a csendet, a nyugalmat, ahol kedvére alkothatott ő is. A teraszról ki lehetett látni az utcára, bár a fák, bokrok egészen jól eltakarták a házat. Aki közelebb jött, az a kovácsoltvas kerítésen át viszont jól láthatta a kertben pompázó virágokat, bokrokat, a szépen sarjadó füvet.
A jókora kerti terasz viszont a ház mögött volt, a nappalival kötötték össze. A fedett részen kerti bútor állt, kényelmes székekkel, asztallal, és a kert végében egy hatalmasra nőtt diófával. Kis sziklakert és sok-sok virág, bokor, cserje, a kerítés mellett fák. Marie szeretett ebben a kertben elidőzni, kiengedni a fáradt gőzt egy-egy hosszú nap után. Sokszor dolgozott kinn, a diófa alatt álló kis kovácsoltvas asztalkán. Ilyenkor élvezte a kert szépségét, a friss levegőt, az éppen levágott fű illatát, és a csendet, amely körülvette. A falu zaja nem szűrődött be, de mégis jó volt tudni, hogy emberek vannak körülötte. Írt, sokat és sokszor. Élvezte, szerette. Boldog volt, hogy az emberek is szeretik, amit ír. Egy kis reményt, egy kis jó érzést, egy kis hangulatot, néha szomorúságot, máskor vidámságot, egy kis katarzist vitt az emberek életébe abban a korban, ahol a személytelen világ jelentette a valóságot. Adott valamit, s az emberek szívesen fogadták. Persze, nem mindig volt ez így.
Évekkel ezelőtt a küzdés, a változás, az útkeresés uralta az életét. Néha azt sem tudta, merre van előre, merre mehetne. Nem volt munkája, nem volt pénze, nem látta a kiutat az olykor kilátástalannak tűnő helyzetből. Aztán jött egy ötlet, egy könyv, egy írás és megváltoztatta az egészet. Dolgozott keményen, tanult, olvasott, beszélt, előadott, írt fáradhatatlanul. Meglett a gyümölcse.
Egyik nap nagyon vidáman ébredt. Éppen alkalmasnak tartotta a napot, hogy a garázsban tartott nagy dobozok között végre rendet tegyen. A garázs a ház alatt volt. Ott alakítottak ki teremgarázst, ahová a család autói befértek. Nem is emlékezett rá, mikor dobozolta be azokat a cuccokat, arra sem, mióta vannak a garázsban. De most végre rendet tesz, ma ehhez van kedve. Az első dobozban semmi érdekeset nem talált. Sok régi papír, nem kellettek már semmire. Aztán régi fotók kerültek elő, ezeket szépen visszacsomagolta, felcímkézte a dobozt és a tárolóba tette. A negyedik dobozban meglepetések várták. Naplók, régi írások, spirálozott füzetek kerültek elő. Némelyikben szösszenetek az életről, a másikban rajzok. A rajzokat érdekesnek találta. Átlapozta a füzetet. Egy ház. Megtervezve a külső megjelenése, a korall színe, a téglaborítások, a laposabb tető, a mediterrán jelleg. Aztán a szobák… a fiú lakrész, a nappali, a kandalló, a rózsákkal díszített háló, a dolgozószoba, az emeleti „lány rész”, a hátsó terasz… De még a nagy diófa is! Marie elképedve bámulta a rajzokat és a rajta lévő dátumot. Tíz évvel ezelőtt… Ő rajzolta őket. Kezébe vette a rajzokat, felment a lépcsőn, de csak a nappaliig jutott… Nem látott a könnyektől…
Pontosan abban a házban lakik, amelyet tíz évvel ezelőtt megálmodott magának…
Isten áldja az álmokat!