.jpg?ph=8b00ed66c6)
A jóság téged szolgál
Emberek. Jó és rossz tulajdonságokkal, gyarlóságokkal, szívet melengető emberséggel. Elvileg ilyenek vagyunk. Gyakorlatilag csupán igen kevesen. Sokakból hiányzik valami, valami nagyon fontos, amiről azt hiszik nem is annyira lényeges: ez a megbocsátás képessége. Megbocsátás másoknak, megbocsátás magunknak.
Írtam már, hogy mindennek az alapja az, ha meg tudsz bocsátani saját magadnak, képes vagy elfogadni, hogy te hibáztál, te mondtál valamit, amit nem kellett volna, a te döntéseid miatt olyan az életed, amilyen… Sorolhatnám még! Megbocsátani nem tudsz, mert úgy gondolod, hogy mindazért, ami bekövetkezett, ami történik, nem te vagy a felelős. De bizony, mert mindig, minden esetben lett volna egy másik lehetőség! Tehát te vagy a hibás! Tudom, most jön a kifogás keresés, hogy miért is nem te vagy az, aki rosszul döntött.
Persze, sokkal jobb másokat hibáztatni, a családot, a környezetet, a társadalmat, a párodat, a főnöködet, a téged körülvevő embereket. Valójában nem ez a járható út, mert ez a gyáva emberek útja, akik így próbálnak felszínen maradni, a kialakított látszatot megtartani, a lassan rongyossá szakadt egójukat megfoltozni, megtépázott társadalmi pozíciójukat megtartani. És mindeközben nem veszik észre, hogy ezzel még többet ártanak maguknak. Egy talmi világot csupán hatalmas erőfeszítések árán lehet még egy ideig megtartani, aztán hirtelen dől össze… S az összedőléstől való félelem rettegésbe csap át, álmatlan éjszakákba, gyötrő nappalokba. Ezek nem a te malmodra hajtják a vizet, csak rosszabb lesz, még mélyebb, még fájdalmasabb lesz-
Talán azzal kellene kezdeni, hogy megbocsátasz saját magadnak. Tudod, a tükröt sokat emlegettem már… Lehet vele szembe állni, belenézni. Könnyeket csalni saját szemedbe azzal, hogy elismered, hogy hibáztál, rosszul döntöttél. Szólok előre, nem könnyű. De, ha ezen már túl vagy, tettél egy lépést, akkor jöhet a második, a felelősségvállalás saját tetteidért, saját döntéseidért, s nem csupán önmagad előtt, hanem mások előtt is. Sokakat az gátol meg ebben, hogy azt hiszik, csökken az értékük, kevesebbek lesznek.
Nem az vagy, ami létszik belőled. A látszat csak egy illúzió, s aki ennek az illúziónak a rabja, az elvész ebben az álságosan csillogó világban. Lessünk a világ mögé, s hagyjuk, hogy mások is megtehessék ezt velünk. A felépített paraván mögött ott lesz az ember…
Nem a gyengeség jele elismerni a hibát, a rossz döntést, felelősséget vállalni azért, amit tettünk, ahogyan tettük. Amiről azt hiszed, hogy rombolja a szépen felépített világodat, valójában az szolgál téged a legjobban.
Én azt gondolom, az ember alapvetően jó, senki sem születik rossznak, megátalkodottnak… A mai társadalmi berendezkedés, a sok magunkkal hozott vagy felépített korlát nem ezt láttatja velünk. Nem így élünk, nem látjuk csak a rosszat, pedig a jóság bennünket szolgálna… Ha hagynánk!