A „lábnyom”, avagy tenni valamit arra a bizonyos asztalra

2018.01.05 10:54

A világunk tele van szédelgőkkel. Ó, nem az fajta szédelgés ez, amire elsőre gondoltok!

Nem vérnyomás miatt következik be, semmiféle szervi baj nem okozza: a roggyant gondolkodás, és a hamis viselkedés teszi. Szerintem az emberekben egyre inkább elhatalmasodó arrogancia a „szédelgés betegség-jelenség” kiváltó oka. Az emberek egymás iránti tiszteletének hiánya.

Egyre többet jön velem szemben, és egyre jobban elkeserít…

Én szédelgőnek, az „élet szédelgőinek” tartom azokat, akiknek semmi sem szent: sem a tudás, sem az intelligencia, sem a humánum- a szó legnemesebb értelmében, sem az elért eredmények, sem a „lábnyom”, amit valaki ebben a társadalomban hagyott.  Ahogyan van ökolábnyom, úgy bizonyára van humánum lábnyom is, csak kevesen veszik észre.

Arrogáns emberekkel van tele a világ. Nem tisztelnek senkit, mert minek is tennék, hiszen a másik ember ugyanolyan, mint ők. Na, persze! A különbség csak abban rejlik, hogy sokan vannak, akik már letettek valamit arra a képzeletbeli asztalra. Eredményeket értek el. Ők azok, akik nem néznek le másokat, nem szegik meg adott szavukat, képesek döntéseket hozni, azokért kiállni, képesek felelősséget vállalni…

Ellenben az általam „szédelgőnek” titulált embereknek semmi sem szent. Adott szó nem létezik, ígéret nem létezik, csak ők maguk. Megbújnak valahol az élet apró mozzanatai között, elbújnak a felelősség alól, hárítanak, ám azonnal  előjönnek, és hirdetik saját nagyságukat, amint  nekik kedvező a helyzet.  Közben végzik áldásos, manipulatív, tevékenységüket, élik arrogáns életüket. Borsódzik tőle a hátam. Ja, és „asztal”? Nos, az üres marad, ha mégis kerül oda valami, akkor az másnak az érdeme.

Tudjátok, igazán nem érdekelnének ezek az emberek, mert nem tartom őket sokra. Azért nem, mert nem viszik előre az emberiséget, sőt mivel a számuk egyre inkább szaporodik, ártalmasak és kártékonyak mondhatni az egész emberiségre.

Tűnőben a kedvesség, a tisztelet, az adott szó, az emberek egymás iránti megbecsülése. A kimondott szónak az erejét pedig csak kevesen ismerik el, pedig nagyon igaz. Vass Albert szavait idézem: „ Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. (...) Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.” (Kard és kasza)