A megmondó ember

2014.08.30 07:41

Olykor észre sem vesszük, mert nyakig benne vagyunk a saját életünkben, hogy egy csomó „megmondó” ember vesz körül bennünket. Megmondják mikor és hogyan dolgozz, néha azt is, hogy hol, megmondják, mit egyél, igyál, hogyan szórakozzál, mivel töltsd el a szabad idődet, hogyan szeress, ne szeress embereket, hogyan gondolkozz a világról… Sorolhatnám! Mi pedig olykor birkamód tesszük, mert ezt várják el tőlünk.

Nagyon sok emberrel találkozunk életünk során, és ezek a „megmondó” emberek észrevétlenül férkőznek hozzánk közel, vesznek körül bennünket. Sokuknak határozott véleményük van az egész életről, a társadalomról, a politikáról, a gazdaságról… S mi pedig megyünk utánuk. Egyrészt azért, mert esetleg egyet értünk velük bizonyos kérdésekben, tetszik, ahogyan egy bennünket is érintő dologról vélekednek, vagy szimplán annyira erőszakosan, „agymosósan” nyomulnak, hogy nincs más lehetőségünk. No, ez az utolsó mondatrész, azért nem annyira igaz… Nem vitatom, hogy a vélemények, tanácsok, javaslatok között vannak a mi, saját életünkben is egészen jól használhatók, de azért nézzünk csak alaposan körül mielőtt bármit is elfogadunk.

Nem vagyunk egyformák ­– eléggé elcsépelt mondat ez is, de ebben éppen az a szép, hogy ennek ellenére nagyon is igaz. No, már most, ha nem vagyunk egyformák, akkor nem egyformán éljük az életünket sem. Annyi „megmondó” ember meg a világon nincs, hogy mindenki mellé állíthassunk egyet… Ezért van az, hogy bizonyos embercsoportok elfogadnak bizonyos nézeteket, értékeket és azok mentén élik az életüket. Nem kell velük egyetérteni, nem kell velük azonosulni, csak el kell fogadni, hogy más is van a világon, nem csupán az, amit mi tartunk „tutinak”.

Néha azért azt érzem, hogy manapság mégis túl sok a „megmondó” ember, túl sokan akarják irányítani, vezetni, befolyásolni, alakítani az életünket… Ha színházban lennénk, rendezőnek nevezném, mert ő pontosan megmondja a színésznek, mikor, mit kell tennie, hogyan kell viselkednie, mikor kell mosolyognia, mikor kell pofákat vágnia, szomorúnak lenni. Oké, hogy „színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár életében…” /Shakespeare/

De jó az neked, ha mások mondják meg, mit csinálj? Ha mások rendezik a Te életedet? Jó sodródni az árral? Egyszerűbb azt mondani, hogy „ilyen az élet”? Mi lenne, ha összekapnád magad, és Te ülnél be a rendezői székbe, Te lennél a „megmondó” ember a saját életedben.

Nos, ez is csupán csak egy döntés kérdése…