.jpg?ph=8b00ed66c6)
A nő misztériuma
Mostanában elég sokat foglalkozom ezzel a témával. Könyveket olvasok, filmeket nézek, s mindig csak a férfi vívódásait látom benne, a férfi harcának az útját, ahogyan eljut, vagy nem jut el addig a szintig, hogy merjen-e szembenézni önmagával, az erősségeivel, a gyengeségeivel, a gyarlóságaival és az eléje kerülő kihívásokkal, vagy sem. Néha úgy érzem, hogy minden csak a férfiakról szól, minden küzdelem, mindennek a megélése, a bátorságé, az érzelmeké… Pedig nem!
Minket, nőket is ezer dolog izgat, ezer dologgal kell szembenéznünk, s talán ezerszer jobban keressünk az utunkat, mint az erősebbik nem tagjai. Bennünk is van belső harcos, csak talán más nevet kell neki adni. Ámbátor szerintem, használhatnánk a nőkre is a „harcos” szót, hiszen nap, mint nap szembe kell néznünk különböző akadályokkal, s valljuk be, sokszor az előttünk álló, bennünket értetlenül szemlélő férfiakkal is… Míg ők görcsösen ragaszkodnak ahhoz az eszméhez, hogy megértsenek bennünket, addig mi talán több csatát nyerünk, és többet veszítünk el, mint ők egész életükben.
A NŐ köré mindig valami misztikus falat húzunk, olyan áthatolhatatlant, átláthatatlant… Néha ezeket a falakat mi magunk emeljük, néha mások, és sok mindent és sok mindenkit nem engedünk át rajta. Ha a nő kérdéskörét feszegetjük, akkor mindig valami földöntúli dologgal hozzuk összefüggésbe. Mesék, mondák, több ezeréves történetek, hagyományok adják az alapot a társadalomban a nőkhöz való viszonyuláshoz. Ha a nőről van szó, mindig a spirituális megközelítés felé megyünk el: a nő az élet misztériuma − mondjuk. A nő anyaggá alakítja a szellemet. A nő összekötő erő ég és föld között, erővel és energiával teli, és tud bánni az erejével és az energiával is… Így van, ez mind-mind igaz! De a nő küzd, előbb a lányság létével, majd a nő kibontakozásával, az anya szereppel és a kedves-szerető-szajha szerepével… Aztán még a munkában is meg kell állnia a helyét. Mondja valaki azt, hogy ez könnyű! Van bátorsága hozzá?
Ezek mind mi vagyunk. S emellett még adódik más is, mert nem mindenki csak egyik vagy másik szerepre született ide. Sorban éljük meg őket egymás után, olykor párhuzamosan többet is. Mindezeken kívül a nőnek még más dolga is van: megtalálni, megvalósítani önmagát, megismerkedni azzal, aki benne lakik, azzal a belső énnel, aki lehet, hogy mást akar, mint amit éppen most csinál…
Ősidőktől hozott sztereotípiák élnek a társadalomban és persze bennünk is a nők szerepéről, a nők lelkéről, s többnyire ezeket alkalmazva éljük az életünket. Vannak, akik abban élik ki magukat, hogy elfogadják a társadalom és a család által nekik szánt szerepet, és nagyon jól érzik benne magukat. Ők megtalálták a számukra kijelölt utat. Rendjén van ez így. De mi van azokkal, akik még keresik az útjukat, a helyüket, mert érteni vágynak azt a belső hangot, amely olykor-olykor megszólal bennük, suttog, szépen kér, kiabál, majd ordít… S ha nem vagy a helyeden, bizony ledönt és sárba tipor, csak azért, hogy értsd, ez nem a te utad…
Le kellene bontani azt a holdfényből szőtt, de áthatolhatatlan falat, hogy a misztérium kiszabadulhasson, és élhesse a saját életét, járhassa a saját útját, megmutatva, mire is képes…