.jpg?ph=8b00ed66c6)
A szokás hatalma
Annyi meg annyi megszokott dolgot művelünk. Megfigyelted már, hányféle szokásod van? És azokat a nap melyik részében, mikor és miért műveled? Ha nem, akkor talán érdemes velük foglalkozni egy kicsit. A reggel szokásosan kezdődik: álmosan csapod le az órát, mert már megint csörög hajnali fél 8-kor, amikor te csak 9-re jársz dolgozni. De mindegy lenne, ha 6-kor csörögne, mert ugyanezt éreznéd. Botorkálás következik a konyhába, fél szemed nyitod csak ki, mert a kávéfőző gombját már félig vakon is megtalálod. Jön a reggeli rutin, ami nem más, mint csupa-csupa szokás. Próbáltál már változtatni rajta? Szándékosan nem biztos, de amikor elalszol és kapkodva próbálod magad utolérni, akkor valami persze kimarad, akár több dolog is. Ettől pedig egész nap frusztrált és idegbeteg leszel. Reggelizel a munkahelyeden, de a kedvenc csokis fánkod épp elfogyott, pont előtted vette meg az egyik kollégád. Csalódott és dühös vagy, inkább nem eszel, pedig kipróbálhatnád, mondjuk a lekvárosat, vagy azt a málnás-vaníliás krémeset. Isteni! Én szeretem, csak émelyeg a gyomrom, ha reggelire ilyen édes-krémes dolgot eszem.
A munka a szokásos rendben zajlik, délben ebéd. Hosszú a sor, ahogyan lenni szokott. Kávé következik délután, aztán a munkaidő vége. Csupa rutin, megszokás, és itt még nincs vége, mert otthon is akadnak dolgok, amelyeket munka után, a mindennapi rend szerint végzel el. Szokások, szokások és szokások! Mondd csak! Mikor élsz? Mikor vagy képes változtatni? Tudod, ez mindaddig nagyon szép és jó, amíg jól érzed magad ebben a helyzetben, ezekkel a szokásokkal, napi rutinokkal.
A baj igazán ott kezdődik, ha porszem kerül a rendszerbe, és valamelyik szokás, rutin már nehezedre esik, utálod, feszült vagy tőle, és legszívesebben világgá szaladnál előle… Nagy kínlódásodban észre sem veszed, hogy azon, az általad egyenesnek vélt úton, történt egy kis szakadás, valamiféle elágazás rajzolódik ki. Tudod, hogy amit eddig tettél, csináltál, ahogyan eddig éltél, már nem mehet tovább, mert nem érzed benne jól magad, de még nem volt elég bátorságod megnézni sem, merre megy az a kis ösvény, amelyik a sok-sok szokás és rutin irányából másfelé mutat. Megállsz a kis ösvény előtt, töprengsz, gondolkodsz, netán mérlegelsz, és megtalálod éppen azt az okot, ami porszemként ugyan, de „rongálja” a jól kiépített rendszeredet. Legalább is eddig azt hitted, jól kiépített…
Végre rászánod magad. Lépsz egyet-kettőt. Satnya kis ösvény, még az sem látszik, merre megy, hová vezet, nem egyenes, kanyarog. Megfordulsz! S a „nem nekem való ez” legyintéssel visszamész a jól kitaposott, széles ösvényre… Talán pár napig még jól is érzed magad. Jól döntöttél – és megveregeted a válladat. De tudod, a kisördög – ahogyan mondani szokták – nem alszik. A gondolat ott van a fejedben. Egyszer már megszületett, a hajtásait letépted ugyan, de a csíráját nem tudtad kiirtani… S pár nap múlva ott vagy megint, ahol már nagyon nem szeretnél lenni. Mégis csak meg kellene nézni azt a kicsinyke ösvényt! Persze, ha ott van még! Ha nem zárult be, nem tűnt el, nem indult el rajta valaki más, bátrabb, erősebb, mást akaró, jobbat, szebbet…
Visszakullogsz, bámulod a kis ösvényt, amely mintha most zöldebb lenne, amelyen mintha most tovább látnál, mint először… És talán nem is olyan kacskaringós az, mint amilyennek először láttad…
Rálépsz! Tétován, de elindulsz előre. A csoda pedig akkor tárul eléd… Az ösvény kiszélesedik, látványosan színesedik, alakul, és egyre több, kisebb-nagyobb elágazás jelenik meg rajta…
Lehetőségeknek hívják őket!