A teremtés koronái

2013.05.03 12:03

 

Ez is megmenekített írás....

Ígértem korábban, hogy írok néhány gondolatot a "teremtés koronáiról", vagyis a pasikról, vagyis a férfiakról. Bár azt gondolom, ezt az utolsó szót ritkán használom, ki kell érdemelni. Pasi bárki lehet, de férfi....!!! Nos, azt hiszem, ez a kihalóban lévő fajta. Ámbátor mi, nők, görcsösen ragaszkodunk ehhez a fajtához, és halovány dunsztunk sincs hogyan lehetne belőlük többre szert tenni, hogyan lehetne őket rávenni, hogy ne pasiként, hapsiként viselkedjenek, hanem FÉRFI-ként.

Minap kedves kis ismerősöm fejtette ki, hogy harmincas éveinek közepén járva, hisz a csodákban, hisz abban, hogy egyszer csak jön valaki szemben az utcán, aki éppen rá vágyik, őt akarja, s majd nagy léptekkel utána fordul, leszólítja, és egymásra találnak. Boldog vég, határtalan szerelem.  Profánul egyszerűen írtam le, ennél sokkal romantikusabban és szemléletesebben, szívszorítóbban is le lehetne írni...ám ez nem így történik, illetve így nem történik meg. Mondom én ezt, az örök optimista, az, aki szintén hisz a csodákban, az élet szépségében, a romantikában, az emberek jóságában...bla,bla,bla....Bármennyire hiszek ebben a csodavilágban, az élet olykor jó nagy pofonokkal próbál rávezetni, hogy nem így van. Nos, nem hiszek neki, és a pofonok ellenére sem hagyom magam. Én már csak ilyen vagyok. Egyszer egy kedves ismerősöm fogalmazta meg, hogy biztos, hogy van valaki ebben a világban, aki rám vár, engem akar, de még nem érkezett el az ideje, hogy kinyíljon az az ajtó, amelyiken bejön... Lehet, hogy neki van igaza! Na., mindegy!

Addig is, amíg az az ajtó kinyílik, akad itt néhány tény, amit azért nem árt tudni. Nem vagyok az „diszkóbajárós” fajta, sőt plázákban sétálgató hölgyemény sem, kocsmákban (bocsi - szórakozóhelyeken) üldögélő fajta sem, hogy ott ismerkedjek. Maradnak az úgynevezett online társkeresők. Hmmmm... Most nem fogok itt regéket mesélni róluk, de van néhány megjegyzésem: néha, amikor belépek, olyan az egész, mintha létszámot ellenőriznék...ja, igen, itt van, ő is megvan, még ő sem talált senkit, no és ez a másik...harmadik, ötödik, tizedik... mindig ugyanazok az arcok. A másik oldalon ugyanaz. Már nevetek. Mit akarnak itt voltaképpen, ha nincs bátorságuk megszólítani egy nőt, beszélgetni, információt kérni...Rájöttem: gyávák, félnek az újtól, aztán pedig sopánkodnak, hogy milyen rossz ez az egész...de egy lépést sem tesznek azért, hogy más legyen. Hetekig tartó levelezgetések, csetelések...holott tulajdonképpen alig két kilométerre lakik tőled!!!

A másik a lelki nyavalya. Ha hiszitek, ha nem, a pasiknak sokkal több a lelki nyavalyájuk, mint nekünk nőknek. Mi kisírjuk magunkat, szenvedünk kicsit, néha sokat, aztán megrázzuk magunkat és megyünk tovább. A pasik pedig belepunnyadnak ebbe az állapotba, s ugyan bevallani nem merik, mert az a gyengeség jele, de sokkal többet kínlódnak, mint mi nők. A beszélgetések során kiderül a félelem oka, kiderülnek a korlátok, hogy ugyan szeretnék a jót, a kedveset a szépet, de most ezért nem, most azért nem... néha az az érzésem, hogy csak várják, hogy a boldogság meglepje őket, de tenni érte semmit sem akarnak. Kényelmesek. Ha nem akarnak boldogok lenni....tegyék! Ja, és persze nevetséges igényeik vannak...az 50 éves 20 évest akar, bombázót...és közben az istenadta nem veszi elő a tükröt, hogy belenézzen...persze, ha elég vastag a zakója belső zsebe!!!! (bocs, ez így durván hangzik leírva, de sajnos, igaz). Tíz-húsz kiló plusz, kis-nagy pocak... és azok az igénytelen fotók... na ettől vagyok rosszul...

Én azt gondolom, mindenkinek jár még egy esély, ha már az elsőt valamiért elveszítette. Ám, hogy az esély, csak esély marad, ha nem teszi meg azt a bizonyos lépést. S mindaddig, amíg nem lép, csak beszél, tetteit szavakkal próbálja pótolni, addig csak PASI marad és nem FÉRFI...

A kivételek pedig mindig erősítik a szabályt!!!