A tökéletes nő

2016.01.16 19:16

A tökéletes nő – mint ilyen, nem létezik. Álmodozni ugyan lehet róla, vágyálmokat lehet kergetni, de az épp olyan esélytelen, mint egy gyönyörű tarka pillangót kergetni a végtelen réten.

A mai nő nem tökéletes. Nem is ezt várja el tőle a társadalom. Legyen bombázó, észveszejtően csinos, csábító, legyenek formás idomai, szép szőke vagy barna haja, vagy  rikító vörös és persze, legyenek hosszú combjai. Más nem is kell, mert ezzel is éppen elég jól el lehet boldogulni.

A másik legyen értelmes, vágjon az esze, mint a borotva. Kicsit csúnyácska és slampos? Ugyan, kit érdekel, ha közben az észbeli tulajdonságaival sorra alázza a férfinemet.

Legyen cserfes, kedves, beszédes, magával ragadó személyiség és biztos, hogy minden társaságnak a középpontjában áll. Ez a lételeme, enélkül senki, enélkül nem létezik, nem él. Ő az, aki mindig 120 százalékon pörög, nem tud magának állj-t parancsolni, nem tudja, mi az, hogy szünetet tartani. Ő az, aki mindig és mindenhol „sok”.

Az „anya” csak a gyerekeinek és a családjának él. Neki az a fontos, hogy minden rendben legyen a házban, az étel időre készen legyen, a gyerek ne sírjon, a házija hibátlan legyen. Ő az, aki más gyerekei után is rohangál, aki része az „anyacsapatnak”, amelynek zászlaján az leng, hogy „a családban minden a legnagyobb rendben legyen”.

Olvastam azokat a kijelentéseket, amelyek valóságos vitalavinát indítottak el, és mindenki tiltakozott, és mindenki megmondta a tutit a nők szerepéről, életfeladatáról, életcéljáról. Nos, az egésznek semmi értelme nem volt. Egy-két ember szubjektív véleménye miatt akadt ki több ezer ember csak azért, mert fogalmuk sincs arról, mit jelent a szubjektív vélemény. Azt jelenti, hogy egy adott ember, egy adott dologról úgy vélekedik, ahogy. Lehet vele nem egyet érteni, de tényként, állításként, tézisként elfogadni, badarság. Még akkor is, ha egy ismert zenész és egy politikus fejti ki a véleményét e témáról…

Nem vagyunk tökéletesek, sosem voltunk. Azt hiszem, már sokszor elmondtam, hogy minden ember más, mindenkinek más az életcélja és az életfeladata. Erről csakis ő dönthet, senki más. Ő dönti el, hogy csakis anya szeretne lenni, a családi tűzhelyet akarja őrizni, vagy a világot a lábai előtt akarja látni. De ebben az iszonyatosan változó világban, ahol egyetlen igazi kapaszkodó sincs, nem látom azt, hogy nők olyan jól eligazodnának. Kivételek persze, mindig vannak, és a kivétel mindig erősíti a szabályt.

Hánykolódást látok, mint egy hatalmas tengeri vihar idején. Míg fiatal vagy és duhaj, nem számít merre sodor az Élet. Élvezed, elveszed, amire vágysz. Naná, macsó pasik, menő verdák szegélyezik az utadat. Karriert építettél, van lakásod, kocsid, saját irodád és beosztottaid, csábos vagy csinos, csak éppen az évek rohantak el melletted észrevétlenül. Talán csak akkor eszméltél fel, amikor már a negyedik-ötödik kapcsolatod megy tönkre, mert nincs időd a párodra. Elvész az idő… Aztán jön a bősz keresés… Nem olyan az már! Mire valóban magadhoz térsz, lemaradtál mindenről.

A másik véglet az ugrás az ismeretlenbe. Gyorsan menjünk férjhez, szüljünk gyereket, mert a család szentsége a legfontosabb. Aztán eltelik tíz év, és bár imádod a családod, mégis ott tartasz, hogy elveszett az idő… Szakítás, válás, újabb keresés… Majd a lemondó kínlódás és fásultság.

Nem vagyunk tökéletesek. Sokszor tudjuk, mit akarunk, és sokszor nem tudjuk. A két véglet. Ilyenek vagyunk. Lehet rajta változtatni, lehet értékek mentén élni… Nem olyan nehéz!

Nem jó felé megy a világunk. Az emberek egyre inkább elidegenednek egymástól. Nem beszélgetnek, nem olvasnak, s nem ülnek, csak úgy, csendben, egymás kezét fogva, csak azért, mert jó a másikkal. Így aztán sosem fogunk a tökéletes felé közelíteni, mindig csak távolodunk, távolodunk…

Ezért aztán nem is értem azokat a férfiakat, akik a tökéletes nőt keresik.

Egyébként meg a „tökéletes nőség” is csupán szemléletmód kérdése.

Annyira jó lenne, ha ebben a szétesett világban egy nő, még igazán nő lehetne, a szó legszorosabb és legszebb értelmében.