.jpg?ph=8b00ed66c6)
14. fejezet
Június közepén nem szokatlan, hogy már reggel olyan erővel tűz a nap, hogy alig lehet kibírni. Lilly nem húzta le a redőnyöket, így a nap első sugarai azonnal az orrát csiklandozták, aztán szépen felkúsztak a szeméig és nem hagyták aludni. Emiatt korán ébredt. Ha már felkelt, kinyitotta a terasz ajtót, kiment a konyhába, kévét főzött. Ez szertartás volt nála évtizedek óta. Aztán a friss kávéval a kezében kivonult a teraszra. Élvezte a reggeli napsütést, a fények játékát, a nap melengető sugarait. Burtre gondolt. A férfi nagyon szerette az ilyen nyári reggeleket. Fejest ugrott a medence – Lilly szerint didergető – vizébe, úszott néhány hosszt letudva ezzel a reggeli mozgást. Aztán minden alkalommal csatlakozott feleségéhez és a kávéhoz. Aztán Robot látta maga előtt. A fiú a kora délutánokat imádta, vagy az estéket. Délután meleg volt a medence vize, akkor azért ugrott bele, estefelé pedig főként a barátai miatt, akik gyakran átjöttek egy jókora pancsolásra. Lilly és Burt a teraszról figyelték a fiatalok viháncolását. A csapat akkor volt teljes, amikor a Lara és Rob barátai egyszerre lepték el a házat. Burt ilyen estéken vitte el a feleségét egy hosszúra nyúló vacsorára.
Az asszony szemébe újra könnyet csaltak a szép emlékek. Még üldögélt egy ideig, aztán úgy döntött kipróbálja a kora reggeli úszást, hátha mégis igaza volt a férjének. Úgy, ahogyan volt, rövidnadrágos pizsamában, belecsobbant a vízbe. Meglepetésére nem volt hideg a víz. Néhány karcsapás után határozottan kellemesnek érezte. Sokat úszott, élvezte. Észre sem vette, hogy Lara a kakaós bögrével a kezében éppen őt figyeli. Úszott még néhány hosszt, aztán kimászott a vízből. Lara a térdét csapkodta, úgy nevetett.
– Anya, te beleestél a vízbe? Csurom vizes a pizsamád!
– Nahát, micsoda ámulatba ejtő felfedezés! Vizes a pizsamám. Tényleg. Úsztam.
– Pizsamában?
– Éppen nem volt kéznél egy dögös fürdőruha. Hirtelen ötlet volt és nagyon jólesett. Apád tudott valamit – az asszony a köntösét használta törölközőnek. Mivel a lány még mindig furán bámulta az anyját, magyarázatképpen hozzátette: − Apa szeretett reggel korán úszni, és én soha nem hittem el neki, hogy nem hideg a víz. Pedig nem az. Próbáld csak ki!
– Na, én aztán nem! – tiltakozott a lány. – Utálom reggel a hideg vizet, különben is még hajnal van.
– Mondom, hogy nem hideg – bizonygatta az asszony.
– Erre nem tudsz rávenni, anya. Gyere, inkább csinálok egy reggelit.
Lara nem várta meg az édesanyját, a konyhába ment. Lilly előbb inkább a fürdőszobát választotta. Gyorsan letusolt, s mire a lány kiszedte a kenyérpirítóból a ropogós pirítósokat, ott is volt.
– Nahát! Kapok reggelit? Jaj de jó! – örvendezett. – Vajat és dzsemet is kérek!
A lány mindent elé pakolt, aztán ő maga is leült.
− Hányra jönnek az ingatlanosok? – kérdezte a pirítóst vajazgatva.
– Tízre, addig talán csak összeszedem magam. Steve-nek azt mondtam, délre megyek be. Biztosan végzünk két óra alatt. Itthon maradsz?
– Nem, sok dolgom van, egyik éppen délre határidős, még szeretnék kicsit igazítani rajta.
– Ez most mi?
– Reklám rajz, a húszas évek világát idézi, egy butiknak készül, ha minden igaz óriás plakát is lesz belőle. Megyek is – pattant fel a lány. – Hívjál, hogy ment – két cuppanós puszit adott az anyja arcára és már ki is viharzott.
Lilly komótosan befejezte a reggelit. Elpakolt, aztán keresett egy nyári ruhát. Lapos kiscipőbe lépett. Általában magasabb sarkút hordott, ma viszont inkább ezt választotta. A leveleit olvasgatta, amíg a Vaskovich testvérekre várt. Pontban tíz órakor megszólalt a kaputelefon. Az ajtóban csaknem két teljesen egyforma, magas, barna göndör hajú, bajuszos, öltönyös úriember állt. Furcsa nevük volt, Lilly nem is igazán értette, így csak simán Vaskovich uraknak hívta őket. Több mint két órát beszélgettek, az asszony körbevezette a két férfit, megmutatott mindent, és persze válaszolt a kereskedők kérdéseire. Amikor a több százezer eurós ár szóba jött, a két férfi csak bólogatott. Nem is tettek más ajánlatot. Reálisnak vélték az összeget, amit az asszony kapni szeretett volna. Nem hivatkoztak a pangó ingatlanpiacra, nem kerestek kifogásokat, sőt azt mondták, ezt az ingatlant viszonylag gyorsan el tudják majd adni. És, hogy jobb, ha az asszony már most elkezdi nézni a házakat, mert valószínűleg a karácsonyt már nem ebben a házban tölti. Lilly Kovalsky nem igazán hitt nekik, pedig igazuk lett.
Adam Bartlett hamar túltette magát a fotós eseten. Azon a kora délutánon, amikor Lilly a szerkesztőségbe tartott, Adam a városháza melletti parkban üldögélt. Mostanában sokat töltötte ott az idejét. Érdekes arcokat, figurákat keresett, akikről lehetett írni. Talált egy arcot, aztán megpróbálta kitalálni mivel foglalkozik az illető, s ha már itt találgatott, akkor az arc köré egy történetet is kitalált. Ezekkel a történetekkel szórakoztatta az olvasókat egy internetes portálon. Azon a délutánon látta Lillyt is. Ismerős volt neki az asszony, de akárhogyan is törte a fejét, nem ugrott be a neve. „Sokat iszom – állapította meg nagy bölcsen. – Az már a vég, ha a volt munkatársaim nevére sem emlékszem. Majd csak eszembe jut.” Aztán mégsem jutott eszébe, mert meglátott egy hajléktalant. Odament hozzá, az pedig pár euróért hajlandó volt megosztani vele élete történetét. Nem volt egy szenzációs sztori. A délután további részét Adam a közeli kávéház teraszán töltötte. Ivott és írt, ivott és írt. Kora estére olyan részeg lett, hogy alig bírt hazavánszorogni. Furcsa látvány az, amikor egy jóképű, jó alakú férfi laptoppal a hóna alatt támolyog az utcán. Némelyekből megrőkönyödést, némelyekből nevetést, azonban a legtöbb emberből rosszallást kiváltva. Kétségtelen, Adam Bartlett egészen „jó pasi” lett volna, ha végre összeszedi magát.
Nagyon meleg volt még este kilenckor is. Adam belvárosi lakásának az ablakában állt, kezében újabb adag itallal. A lakásának az összes ablaka a térre nézett és a főutcára. A nap minden percében láthatta, mi történik ott. Most is nézte az amúgy meglehetősen csendes várost, amely ilyenkor, a nyári estéken mindig zsibongó élettel telt meg. A tereken, utcákon turisták andalogtak, fiatalok viháncoltak, idősek ballagtak, s olykor egy-egy részegekből álló csoport hangoskodott. Nem túl sűrűn fordult elő, de most mégis jólesett nézni őket.
Adam az életéről gondolkodott. Tudta, hogy részeg, tudta, hogy sem neki, sem a környezetének, sem a családjának nem jó, amit művel, mégsem tudta abbahagyni. Pedig, ha alaposan belenézett a saját életébe, bizony csak azt látta, hogy hogyan csúszott le egyre mélyebbre és mélyebbre azon a bizonyos lejtőn. Mert lecsúszott, akárhogyan is bizonygatta magának, hogy ő még valaki. Már a saját szemében sem volt az, akinek korábban gondolta magát. Egyetemet végzett, ott is lapot írt, szerkesztett. Tagja volt annak a generációnak, amelyik előbb a tudásával majd később az alkohol fogyasztás művészi tudományával nyűgözte le a társait. A „Borivók Társulata” – micsoda bulik voltak! Előbb csak borkóstolással kezdődött, aztán az évek alatt mindig részegséggel végződött. Nélküle nem zajlottak egyetemi rendezvények, mindenütt ott volt. Jóképű fiú lévén a lányok is körülrajongták. De szép is volt! Aztán az egyetem utolsó évében jött a nagy szerelem egy szőke ciklon személyében, akinek még arra is sikerült rávennie, hogy egy ideig többet foglalkozzon a diploma munkájával, mint a boros pohárral. Micsoda felhajtás volt a diplomaosztóján! A szülei még a távoli rokonokat is meghívták, pedig nem volt ez olyan nagy szám az ő családjában, hiszen mindkét szülejének volt több diplomája is. Édesapja történész volt, az édesanyja nyelvtanár. Ezért is beszél ő olyan jól angolul, spanyolul és németül is. Oroszul is tanult, hiszen az volt a sikk, de abból nem igazán jeleskedett. A diplomaosztó után egy évvel, éppen azon a napon kötött házasságot a nejével. „Boldogok voltunk? – villant fel az agyában a kérdés. – Vagy csak lila köd telepedett a szememre? Szerelmes voltam, vagyis vak és a világtalan. Húú, ezt szépen mondtam. Bár ilyen szép lett volna az a tizenhét év is. Miért is? Van két szép lányom, volt feleségem is, és munkám is, szép házam, autóm, pozícióm… A fene vigye el!” – Itt megszakadtak a gondolatok, a férfi inkább a pohárért nyúlt megint. Egy ideig még az ablakban álldogált. Arra próbált rájönni, mit is szeretett annyira a feleségében, miért is vette el. Rájött, mert szép volt, csinos és sokkal okosabb, mint a többi lány. Carola nem tapadt rá, nem akarta minden áron megszerezni, nem lógott a nyakán folyton, ezért kaphatta meg. Sőt, azzal, hogy sokáig még megcsókolni sem hagyta magát, egészen felcsigázta Adam érdeklődését. S mire megszerezte, megkapta, addigra egy fényes karika csillogott a lány úján. Adamnek évekbe telt, amíg rájött erre az egyszerű, de igen hatásos női trükkre. Carola pedig boldog volt, mert magáénak tudhatta a városka egyik legjobb partiját, a tehetséges, okos és jóképű Adam Bartlettet. Pár évig élvezte is ezt a diadalt, közben pedig Adam egyre feljebb és feljebb jutott egészen a napilap főszerkesztői székéig. Carola számára ez jelentette a fordulópontot. Míg csak kis beosztott firkász volt a férje, nem volt annyira szem előtt, ám amint Adam a kilépett egy szélesebb körű nyilvánosság elé, elérte azt a pontot, ahonnan már számítottak és adtak is a véleményére, az asszony is nagyobb nyilvánosságot kapott. Feladatai lettek, sőt kötelezettségei. Carola ettől kezdve igyekezett a lehető legjobban elbújni, ami egy ideig sikerült is. Míg a férj dolgozott, hivatalos eseményekre, vacsorákra, gálaestekre járt, addig a felesége más utakon járt. Eleinte elkísérte Adamet minden rendezvényre, ahol neki is meg kellett jelennie, aztán egyre többször hivatkozott fejfájásra, hasi bántalmakra és egyéb olcsónak tűnő kifogásokkal igyekezett kibújni a közös program alól. Adam egy ideig könyörgött, néha le is mondott egy-egy nem túl fontos eseményt, de többségében inkább egyedül jelent meg. Az asszony egy idő után légyottokra járt, a férje pedig részegen ment haza. Adam teljesen tudatában volt annak, mit művel az asszony, de bizonyítani nem tudta. A napilapról való eltávolítása előtt néhány hónappal aztán kiborult az a bizonyos bili. A férfi korábban érkezett haza egy szakmai konferenciáról, s az agyában mással találta a nejét. A nej pedig ahelyett, hogy meghúzta volna magát, hiszen „in flagranti” kapták, nekiesett a férjének, hogy-hogy képzeli, hogy egy fél nappal korábban érkezik haza. Adam ebben a helyzetben csak annyit akart tudni, hol vannak a lányai. A lányokra éppen az Adam édesanyja vigyázott. A férfi többet nem ment haza abba a házba. Csaknem mindent ott hagyott az asszonynak és a két gyereknek. A bíróságon a hűtlen asszony Adam nyakába akarta varrni az egészet, hogy csakis és miatta történt a félrelépés, hiszen a férj állandóan iszok. Intim kérdésekre is kellett válaszolnia, a válaszok viszont Adamnak kedveztek. A lányok az anyjukkal maradtak, kéthetenkénti láthatásban egyeztek meg, de az asszony nem ragaszkodott annak szigorú betartásához. Az ok persze, itt is a férfiitalozós életvitele volt. Ennek ellenére Adam igyekezett betartani a láthatási időpontokat egészen addig, amíg a lányai azt nem mondták, hogy nem szívesen mennek vele, mert mindig iszik. Ekkor Adam inkább lemondott a lányairól. Mint mindennek, ami vele volt kapcsolatos, ennek is gyorsan híre ment a városban, tett róla az asszony is. Mindenkinek azt újságolta, hogy a volt férje már a lányait sem akarja látni, milyen apa az ilyen. S Adam Bartlettnek szépes lassan leszállóágba került a pályája és az egész élete. Tett néhány gyenge kísérletet arra, hogy felálljon, ám mind csak kísérlet maradt.