37. fejezet

2018.07.14 14:27

Lilly az asztalánál ült, de ahogyan már többször is előfordult vele, most sem érzékelte azt. Nem látott a könnyfátyolon át, amely a szemét borította. Tompaság telepedett az agyára, nem érzékelte a körötte lévő világot, elmerült a semmiben, amelyről pontosan tudta, hogy sehová sem vezet, ahol semmi sincs, csak a mérhetetlen fájdalom és a magány… Lassan eszmélt, nehezen fogta fel hol is van, mi veszi körül. Amint már újra teljes valójában érzékelte a külvilágot, óvatosan felállt az asztalától. Steve irodájában indult, de a telefon csengése megállította. Mielőtt felvette a készüléket, látta, hogy Tony neve villog a kijelzőn. Visszatette a telefont az asztalra, nem vette fel. „Később” – gondolta, majd visszahívja. Nem akart ebben az állapotban beszélni vele.

– Igazad van – állt meg Steve szobájának nyitott ajtajában, csak egy pillanatra, aztán ahogyan jött, csendesen vissza is ment a saját helyére. Steve a helyén ült, szemüvegét a homlokára tolta, s fejcsóválva nézett az asszony után. „Még mindig nincs túl rajta!”­ futott át az fején a gondolat, s bármennyire is szeretett volna segíteni a barátjának, ezt a harcot neki kellett megvívnia.

Lilly visszahívta Tonyt.

– Bocsáss meg, nem hallottam a csörgést, másik szobában voltam – szólt bele a telefonba. Kegyes hazugságnak tartotta az ilyen aprócska füllentéseket, bár igazából ritkán élt vele.

– Köszönöm, hogy visszahívtál. Velem vacsorázol ma este? – Tony tért gyorsan a tárgyra a férfi. – Grillezünk egyet nálam, ha neked is megfelel. Hatkor érted megyek, korábban nem érdemes, mert még nagyon meleg van. Mit gondolsz?

– Rendben. Mit vigyek? – kérdezte Lilly.

– Semmit, magadat – hangzott a válasz. – És hozzál egy fürdőruhát is. A medencében kellemes meleg a víz.

– Az jó lesz! Rég úsztam már. Akkor várlak hatkor – Lilly kinyomta a telefont. Nos, nem is gondolta, hogy ilyen hamar döntenie kell. Ha már Tony magához hívja, fürdőzés, grillezés, borozás… végül is felnőttek már mindketten, tudják, mit csinálnak… mégis, olyan furcsa. Az asszonynak nem jutott jobb szó hirtelen az eszébe. Furcsa. Ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy egy olyan romantikus estét kap ajándékba, amilyenben nem volt része egy ideje. Nos, jöjjön, aminek jönnie kell!

A napot végigdolgozta, de azért maradt ideje Steve-vel ebédelni és elmondani neki, hogy amiről korábban beszélt, hamarabb bekövetkezik, mint gondolta. Steve egész nap vigyorgott, ahányszor csak találkozott vele. Még a többieknek is feltűnt, ám kérdezni csak Lola mert, neki megvolt a joga, hogy kifaggassa Steve-t.  

Lilly Larával is beszélt délután telefonon. Beszámolt Tony Müllerről, s arról is, hogy az estét nála tölti. Ugyan nem látta, csak érezte a lánya hangján, hogy örül ennek a helyzetnek Lara is jól ismerte Tonyt. Sőt, kicsit többet is tudott róla, mint az anyja, legalább is a magánéletének a volt feleségét érintő tényeiről. Lilly nem akarta most hallani. Készült az estére.

Egy fehér halásznadrágot vett elő, hozzá egy fehér topot, és egy tengerészcsíkos laza inget. Lábára lapos cipőt húzott. Egy kisebb táskába készített magának fürdőruhát, váltás fehérneműt és egy másik ruhát is. Maga sem tudta, igazán, hogyan is készüljön, mit vigyen. Nap közben vett két üveg bort is. Ő általában a vörös száraz borra szavazott, remélte, hogy Tony is szereti.

A férfi pontban hatkor nyomta meg a csengőt. Lilly behívta egy kávéra.

– Hogy érzed magad egy lakásban a kertes ház után? – a férfi körbenézett és látszott rajta, hogy tetszik neki, amit lát.

– Már megszoktam, kényelmes, de nem akarok örök életemben itt maradni. Amikor eladtam a nagy házat, ez tűnt a legjobb megoldásnak. Barbara tervei alapján újították fel, a berendezéshez is szakember segítségét kértem, nem éreztem hozzá kedvet, hogy magam csináljam – magyarázta az asszony, miközben a kávét készítette. Tony a konyhai átjáróban állt, a falat támasztotta, és Lillynek hirtelen az az érzése támadt, mintha már ezer éve így támasztaná a falat. Nagyon ismerős volt számára ez a mozdulat. – Hogy szereted a kávét?

– Feketén, semmi nélkül, ahogy lefőzted – Lilly már nyújtotta is felé.

– Akkor ezzel nincs semmi különleges teendő, én is így iszom, néha egy kis tejjel, amikor már a sokadikat iszom. Gyere, menjünk ki az erkélyre, amit és kissé fellengzősen terasznak hívok…

– Tágas, nyugodtan nevezheted annak. Nocsak! – kapta fel a fejét a férfi. – Te ilyen közelségből éled a várost. Érdekes lehet, főleg este.

– Kipróbálhatod majd – nevetett az asszony. – Néha valóban nagyon lüktet és zsibong. Olyankor nagyon fáraszt is, máskor inkább szórakoztat. Annyi ember és annyira más mind. Érdekes – leült a kis kovácsoltvas asztalkára tett a bögréjét. A férfi a másik székre ült.

– Mintha egy francia kisvárosban ülnénk egy étterem teraszán…

– Néha nekem is ez az érzésem…, de azért nagyon kellemes.

Pár percig szótlanul bámulták a téren lődörgő, sétáló, siető embereket. Aztán Tony felállt, hogy ideje menniük, mert nem lesz készen a vacsora. Kifelé menet Lilly a kezébe nyomta a két üveg bort.

– Chianti? – nézte meg a férfi az üvegeket. – Ennyire értesz a borokhoz?

– Kicsit, nem nagyon. Ezt viszont szeretem, és csak reméltem, hogy te is…

– Nem vagyok én sem szakértő, de ezt én is szeretem. Kérem a táskádat is – elvette Lillytől a kistáskát, lent betette a kocsi hátuljába.

Tony abban a városrészben lakott, ahol korábban Lilly is. Nagy és szép házat épített magának.

– Érezd otthon magad! – mutatott körbe. – Kimegyek a teraszra, meggyújtom a tüzet, míg leég, iszunk egy pohárka bort. Marhahúst készítettem be, remélem, szereted. Tűzdelt hátszín szeletek, sok hagymával és zöldségekkel.

– Nagyszerű lesz! – bólintott Lilly.

Tony kiment, a nő pedig körbenézett. Hasonló stílus vette körül itt is, mint a saját lakásában. Nagyon hasonlított az ízlésük Tonyval. Megnézte a CD-ket. Szinte ugyanazt találta, mint otthon. Úgy érezte, most értette meg igazán Burt és Tony barátságát. A két férfi ugyanolyan volt. Mintha ikrek lettek volna, csak Lilly még nem ismerte Tony mélyebb tulajdonságait. Talán annak is eljön az ideje.

Tony visszajött. Kibontotta az egyik üveg bort. Két öblös talpas pohara vett elő, ahogy a vörös bornak dukál. Lilly ezen már meg sem lepődött.

– Hölgyem! – lépett közelebb az asszonyhoz. Felé nyújtotta a poharat. Koccintottak Tony Lilly szemébe nézett. Az asszony látta a csillogást a férfi szemében, érezte a perzselő vágyat, ami mögötte van, s amit igyekezett leplezni. Várta a csókot. Nem készült rá, de tudta, az következik. Tony óvatosan kivette a kezéből a poharat, lágyan magához húzta, előbb csak óvatosan megérintette az ajkát, aztán mivel Lilly nem tiltakozott, birtokba vette. Lilly testén remegés futott végig, amit előbb finom puhaság, majd egyre hatalmasodó vágy követett. Elveszett a csókban. Nem érezte, hogy ő őmaga-e vagy valaki más, nem tudta, hol van, csak azt érezte a föld fölött lebeg, valami varázslat veszi körül. Varázslat, már megint… Elveszítette a fonalat…

Tony nagyon lassan és nagyon óvatosan engedte el.

– A vacsora… – mondta elhaló hangon Lilly. – Így nem lesz kész.

– Igen, azaz nem. Mindegy. Muszáj volt megtennem. Nagyon akartam – a férfi megsimogatta a nő arcát. – Gyere, a tűz biztosan leégett már…– újra magához húzta a nőt. – Talán a vacsora várhat…– a tétova mondatot kérdésnek is szánta, Lilly nem válaszolt, de a mozdulat, amellyel csókra nyújtotta az ajkát, magáért beszélt.

Tony ölbe kapta, de egy percre sem engedte el az ajkát. Bevitte a hálószobába, olyan gyengéden tette le, hogy Lilly beleremegett. A férfi újai elindultak, felfedezték a nő minden porcikáját, felkorbácsolva az érzékeit, Lilly majd belehalt a vágyba. Nem tudta, hogyan került le róla a ruha, sőt azt sem, hogyan vette le ő a ruhát a férfiről. Csak a két izzó test lüktetését érzékelte. Aztán a lüktetés egybeolvadt, összefolyt, s a vágyak különálló tengeréből háborgó óceán lett, amelynek forró hullámai között mindketten elvesztek.

Már sötét volt kinn, amikor magukhoz tértek az érzelmek okozta kábulatból.  

– Éhes vagyok – szólalt meg Lilly.

Tony hangosan felnevetett.

– Csak annyit tudsz mondani? – megölelte a nőt.

– Kell valamit mondanom? – kérdezett vissza Lilly.

– Nem, azt hiszem, nem. Elég, hogy itt vagy és a karomban tarthatlak…– megcsókolta. Gyengéden, lustán, szerelmesen. – Gyere, készítek neked vacsorát.

Lilly magára kapta a fehérneműjét, felvette Tony ingét, a férfi pedig csak a nadrágját húzta magára. Mezítláb, hiányos öltözékben mentek a konyhába a húsért és a zöldségekért. A grillezőben még volt egy kis parázs. Tony felszította a tüzet, s pár perc múlva már vígan sistergett a sült hús a sütőlapon. A férfi újabb pohár bort töltött, közben le nem vette a szemét az asszonyról

– Mit nézel rajtam? – kérdezte az asszony, akinek a szája szögletében huncut mosoly bújkált.

– Azt, hogy milyen jól áll neked az ingem! Különösen így, egy szál tangában. Sexi, mert épp csak sejteti, hogy nincs alatta túl sok minden – az elhangzott mondatokból újabb csók lett, aminek az lett az eredménye, hogy az első adag hús kissé alaposan megpirult.

– Kicsit szenes, de az íze nem rossz – nevetett Lilly, amikor megpróbálta megenni az első szeletet.

A fél éjszakát a teraszon töltötték. A langyos éjszaka volt, magával ragadta őket. Egy ideig az asztalnál üldögélve beszélgettek, aztán úsztak egyet a medencében, csak úgy pőrén, meztelenül, hogy aztán újra összefonódjanak a hálószoba hűs lepedőjén.

Lilly teljesen átadta magát az őt körülvevő érzésnek, belebújt, feledni próbált, vagy inkább csak megfeledkezni dolgokról, egy kis időre. Haladékot akart, legalább reggelig. Tudta, hogy reggel azonban számot kell vetnie azzal, ami történt, és persze, a hogyan továbbon is el kell gondolkodnia.

A reggel hamarabb bekövetkezett, mint szerette volna. Madárcsicsergésre ébredt és kávéillatra. Idilli volt. A nap fénye beözönlött a hálószobába, narancsos fénnyel töltve meg a teret. A nő egy pillanatra nyitotta ki a szemét, aztán visszacsukta, remélve, hogy az idilli hangulat és érzés megmarad, nem illan el, mint egy álomkép. Nem álomkép volt, és nem tűnt tova még akkor sem, amikor Tony egy tálcát egyensúlyozva belépett a hálóba.

– Álomszuszék! Tudom, hogy fenn vagy! A madarak kíméletlenek, úgyis felvernek, ha akarod, ha nem – letette a tálcát az ágy szélére.

Lilly résnyire nyitotta ki a szemét. Kisandított a pillái alól, aztán a kávé illata meggyőzte. Nagyot nyújtózott. Ezt használta ki Tony, hogy a karcsú női testet magához ölelje és jóreggelt csókkal kezdhesse a napot. A nő, mint egy macska simult a férfihoz. A kávé pedig kihűlt.

Ezen a hétvégén Lillynek nem volt ideje gondolkodni, hiszen az egész hétvégét Tonyval töltötte. Sokat beszélgettek, szeretkeztek. Vasárnap kirándulni mentek a hegyekbe. Az egész olyan tökéletes volt, hogy Lillynek az volt az érzése néha, hogy minden meg van szervezve a legapróbb részletig. Többször is eszébe jutott a tökéletes szó. Volt, amiben szerette a tökéletességet, de tudta, hogy az élet közel sem az, s a tökéletes egy idő után unalmas lesz.

Nos, a hétvége ennek ellenére nem volt az, s Lilly nagyon élvezte. Szüksége volt egy ilyen kikapcsolódásra, pihenésre, s arra, hogy a gondolatai végre máshol járjanak.

Tony hétfőn reggel vitte haza. Lilly még össze akarta magát szedni egy kicsit, s persze a hétvégi ruhákat le kellett cserélnie valami „dolgozós” ruhára.

– Látlak este? – húzta magához a férfi.

– Gyere át hozzám vacsorára – mondta az asszony. – Főzök valami egyszerűt.

A férfi könnyedén megcsókolta búcsúzásképpen, majd elhajtott. Lilly még legalább egy percig nem mozdult. Állt, várt valamire. Aztán lassan megfordult, felballagott a lépcsőn, bement a lakásába. Amint belépett érezte, hogy nincs egyedül. Körbenézett a lakásban, benézett minden szobába, sehol nem talált senkit. Ez nem az az érzés volt, ami akkor ölelte körbe, amikor a mesefigurák lepték el a házat. Más volt. Zavaró, hideg és egy kicsit félelmetes. Rossz érzésekkel ment a nappali ablakához. Kinyitotta a terasz ajtót, kilépett, a jól ismert kora reggeli kép tárult elé: néhányan sietősen vágtak át a téren, dolgukra mentek. Túl korán volt még a lődörgéshez, a turisták áradatához, a sétáló szerelemespárokhoz.