40. fejezet

2018.08.15 06:08

Lilly pedig minden ízében remegett, amikor kiszállt a kocsiból. A garázsból épp csak felvonszolta magát a lakásáig. Úgy ahogy volt, eldőlt a nappali kanapéján és utat engedett a könnyeinek. „Hogy én mekkora barom vagyok! Tudhattam volna, túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen” – zokogta. A fejében ezer gondolat kavargott. Sokáig nem tért magához, sírt, amíg bele nem aludt a sírásba. Valamikor hajnalban ébred fel, akkor bevonult a hálószobájába, ám nem jött álom a szemére. Ébren feküdt, bámulta a plafont. Gondolkodott. Vajon, mit nem látott meg, mit értelmezett félre. Semmit sem talált, úgy indult minden, mint egy normális kapcsolat. Hát ez már nem lesz az! Tony, a tökéletes férfi: sármos, gazdag, kiváló építész, csak… Itt megállt. Lehet, hogy mindez elviselhető, vagy megszokott, csak ő fújja fel a dolgot? Benne van a hiba, túl konvencionális, túl prűd? Egyiket sem érezte igazán a magáénak. Vagy inkább a férfi túlságosan szabadgondolkodású, már-már perverz. Már mindegy! De azt megígérte magának, ha legközelebb kezd valakivel, akkor előre tisztázza vele a szexuális szokásait. Nem szeretne újabb meglepetést.

A következő azonban mindjárt másnap délelőtt érte, amikor Tony teljes valójában megjelent a szerkesztőségben és őt kereste. Nem volt túl kellemes, sőt!

– Szia! – engedte be az asszony az irodájába.

– Szia! Miért jöttél el tegnap este? – támadt neki a férfi. – Kellemetlen helyzetbe hoztál a barátaim előtt.

– Ééééén! – előbb csodálkozva, majd mérgesen nézett a férfira. – Én hoztalak kellemetlen helyzetbe, amikor te felejtetted el megemlíteni nekem azt az aprócska dolgot, hogy swinger partyt rendezel a házadban? Még én hoztalak kellemetlen helyzetbe. Mégis, mit gondolsz te magadról, és mit gondoltál rólam – Lilly iszonyatosan mérges lett. – Kellemes, romantikus vacsorára készültem…

– Az már megvolt, több is. Mit akarsz még!? Nehogy azt mondd már nekem, hogy te még soha nem vettél részt ilyenen! Nincs ebben semmi különös… Csak jól érezzük magunkat…

– Neked, lehet, hogy nincs, de nekem ez nem fér bele… Pláne kábítószerrel együtt. Köszönöm, nem kérem. Ennyi volt!

– Nem is értem, mit evett rajtad Burt annyi éven át. Te is csak egy álszent, prűd, liba vagy! – Tonynak eltorzult az arca, s Lilly hirtelen azt az arcot látta maga előtt, amit a teraszon ülve látott. Kirázta a hideg, de csak ennyit mondott:

– Nem baj, én így érzem jól magam. S most, ha megkérhetlek…. – nyitotta ki az ajtót – Tűnj el! Látni sem akarlak többet!

A férfi szó nélkül, de hangos ajtócsattanással ment el.

Az ajtó becsapódására azonban fejek jelentek meg a folyosón.

– Munkára, nem a ti dolgotok! – csattant közöttük Steve hangja. Elindult Lillyhez. Bekopogott, de most megvárta, míg az asszony kiszól.

– Gyere! – amint Steve feje megjelent az ajtóban azonnal megszólalt – Swinger klub. Szerinted?

– Ó szegénykém! Ezt kaptad romantikus vacsora helyett?

– Igen, most pedig azt, hogy álszent, prűd liba vagyok – ezen már Lilly is nevetett.

– Még mindig jobb, mintha két hónap után meg lekurvázott volna… – nevetett a férfi is.

− Tudod, én sok dolgot tolerálok, elnézem az emberek gyarlóságait, mert hát mindannyiunknak van és mindannyian gyarlók is vagyunk a magunk módján. De azt kikérem magamnak, hogy a megkérdezésem nélkül belerángassanak valami olyasmibe, amiről előre nem tudhatják, hogy akarom-e vagy sem.

– Ne húzd fel magad! Megtaláltad a gyenge pontot, szerencsére előbb, mint később. Mégsem olyan tökéletes ez a fickó! – nyugtatgatta Steve.

– Igen, legalább ennyi hasznom van a dologból, no meg volt vagy két szép estém is – mosolygott Lilly. ­– Csak az bánt, hogy azt mondta: nem tudja Burt mit evett rajtam ennyi ideig. Szerinted Burt is belement ilyen dolgokba? – ezt azonban már nem mosolyogva mondta.

– Sértett hiúság, nem több. Burtöt senki sem ismerte nálad jobban. És ugyan, mikor ment volna ilyen összejövetelekre, mikor az ideje nagy részért veled töltötte. Ne kételkedj benne! Most meg már pláne nem. Elment, ami volt elmúlt! Menjünk dolgozni! – állt fel Steve. – Velem ebédelsz?

– Aha! – bólintott az asszony. 1)Lola hol van?

– Külső munkán, csak este jön. Vacsorázni viszem, aztán színházba megyünk. Megint megy a Macskák. Már annyiszor láttam, de mindig újra és újra megnézem… vén bolond vagyok már, tudod.

– Tudom, azért szeretlek! – Lilly arca végre újra felderült.

A délelőtti kis intermezzo azért még okozott neki egy-két kellemetlen percet. Eszébe jutottak a történések. Legjobban a temetői találkozás fájt. Az annyira meghitt, annyira szép volt, annyira szívet melengető. Aztán az első szerelmes éjszaka, akkor azt hitte ez a mennyország. Hát nem az.  Könnyek szöktek a szemébe… Maga sem tudta, hogy most saját magát sajnálja jobban, vagy azt, hogy ez az egész ilyen balul ütött ki. 

– Ebédelünk? – Steve ezt elterelő hadműveletnek szánta. Bejött.

– Ja, persze…– bólintott az asszony a könnyeit törölgetve.

Steve megsimogatta Lilly arcát.

– Nyugi, lesz ez még jobb is…– kiment a szobából, remélte, hogy Lilly nem fogja fel nagyon tragikusan a dolgot. Azért a férfit bosszantotta: „Hogy lehet valaki ekkora kretén?” – dohogott magában.

Tonyt viszont egyáltalán nem izgatták a történések. Kiviharzott Lilly szobájából és ezzel részéről le is volt zárva az ügy.

A délelőtt hátralévő részében Lilly cikkeket olvasott, írt is egyet-kettőt. Néha egy-egy mailt is sikerült átolvasnia. Megakadt a szeme egy mailen, aminek a feladója Balthasar volt és a szerkesztőség központi mail címére érkezett az anyag. Lillynek ugyanúgy hozzáférése volt ehhez, mint Steve-nek. Megnézte, igazán Steve-nek szólt. Két sor, amelyben a feladó közlésre küldött két anyagot: az egyik az indiai nyomornegyedek életét mutatta be, a másik pedig a női lélek rejtelmeit akarta feltárni, férfi szemmel, teljesen szubjektíven. Lilly mindkettőt elolvasta, az előbbi elborzasztotta, az utóbbi lenyűgözte. Kinyomtatta mindkettőt, aztán átballagott vele Steve szobájába.  

– Láttad már ezeket? – tette le az asztalára. – Balthasar írta őket.

– Nocsak, előkerült? – tolta fel a szemüvegét a homlokára a főszerkesztő.

– Merthogy?

– Merthogy ő Adam Bartlett… Már mondtam neked.

– Ja, persze, azért volt ismerős a stílus, de a két téma annyira más, annyira idegen egymásnak… nem is értem

– Tudod, azt a fickót nem érteni kell, hanem olvasni az írásait – átvette a lapokat. – India nyomornegyedei? Mit keresett ott? Csak nem kiment Indiába? Vannak hozzá képek?

– Egész sok…

– Ez a másik mi? A női lélek rejtelmei? Mire nem vállalkozik? Elolvastad mindkettőt?

– Igen. India tárgyilagos, mégis olyan képet fest, hogy beleborzadsz, a másik pedig egyszerűen lenyűgöző. Nem találok rá kifejezőbb szót…

– Belefér az újságba még?

– Ezt kérdezed tőlem? – nevetett Lilly. – Hát te vagy a főszerkesztő, nem?

– Most nem tudom, hogy állunk, nem beszéltem még sem Lolával, sem Barbarával, igazából veled sem.

– Belefér, szerintem mind a kettőt le tudjuk közölni.

– Semmi más nem volt a levélben?

– Nem csak annyi, hogy közlésre küldi a két anyagot, semmi személyes megjegyzés, vagy utalás…

– Oké. Akkor intézd, jó?

Lilly még egy darabig a két cikk fölött üldögélt. Különösen a női lélekkel foglalkozó tetszett neki. Egy férfi, aki meg akarja érteni a nőket, aki aztán a cikk végén tényként állapítja meg, hogy a nőket nem megérteni, hanem szeretni kell, és ha így tesznek, akkor ezzel a férfinépnek az összes gondja-baja megoldódik. Mosolygott.

Ebéd előtt még volt egy telefonja. Lara hívta, hogy készen vannak a rajzok. Lillynek eszébe jutott, hogy a lánya nem is tudja, mi történt vele. Elhadarta a telefonba, megpróbálta érzelmek nélkül. Lara zsibbadtan hallgatta. Ő sem gondolta volna Tonyról, hogy ilyesmibe belerángatja az anyját.

– Ugye nem találkozol vele többet? – kérdezte.

– Nem, dehogy! Eszemben sincs… Kár, hogy másnak ismertem, mint amilyen valójában…

– Anya, jön majd másvalaki, akit igazán neked szán a sors…

– Óóóó! És ezt éppen a lányom mondja? – nevetett Lilly.

– Naná! Hát ki más?

Még megbeszélték, hogy este Lilly átmegy, megnézi a rajzokat, aztán az egészet oda adja Steve-nek, hogy végre elkészüljön a könyv.

Ebéd közben még visszatértek egy kicsit Tonyhoz. Steve nem értette, mint ahogyan Lilly sem. Már csaknem befejezték az ebédet, amikor Thomas Mayer és még másik két férfi lépett be az étterembe. A férfi azonnal észrevette Lillyt. Nem tolakodóan, de odaköszönt, aztán mégis meggondolta magát, és odament az asztalukhoz.

– Bocsánat, nem akarok zavarni. Jól van Lilly? – fordult az asszonyhoz.

Lilly bemutatta egymásnak a két férfit.

Thomas udvariasan megjegyezte, hogy szívesen olvassa a magazint, és tudja ki Steve.

– Várnak a barátaim, csak azért léptem ide, hogy megkérdezzem, felhívhatom-e valamikor? – kérdezte Lillyt.

– Persze, hogyne – bólintott az asszony. – A számom…

– Megvan, elmentettem… További jó étvágyat kívánok – bólintott és már el is ment.

– Honnan ismered? – Steve kíváncsi volt, ő nagyon is jól tudta, ki ez a férfi.

– Tony buliján ott volt, ő küldött haza, aztán még rám is telefonált a Tony mobiljáról, hogy rendben hazaértem-e. Ő is eljött, azt mondta, öreg ő már ezekhez a tivornyákhoz… No, nem így szó szerint, de ez volt az értelme.

– Tudod ki ő?

– Nem igazán, csak annyit, hogy építési vállalkozó. Lehet, hogy ismernem kellene a nevét, Burt biztosan tudná ki ő. Én nem. Szóval… – várta Steve információit.

– Valóban építési vállalkozó. Burt biztos, hogy ismerte, bár sosem dolgoztak együtt, mert a fickó hosszú éveken át külföldön dolgozott, társasházakat épített. Itthon is jó pár lakópark az ő nevéhez fűződik, de igazán sosem emlegették a nevét. A háttérből irányította a dolgokat, nem az a nyomulós fajta. Mostanában a jótékonykodásai miatt került a középpontba. Egy rehab intézet és a Gyermekekért Jóléti Szolgálat fűződik a nevéhez. Az egyetlen gyermeke rákban halt meg alig hat évesen, a felesége pedig beteg lett… egyszerűen beleőrült, abba, hogy nem tudott segíteni a saját gyermekén. Elmegyógyintézetben van már jó néhány éve. Pontosan nem is tudom, mikor volt ez. Szóval mostanában került a fickó a figyelem középpontjába. Egyre több nyilvános rendezvényen jelenik meg és sosem üres kézzel… 

– Jó marketingfogásként?

– Nem hiszem, sokkal inkább valamiféle lelki kényszer, hogy tennie kell valamit, hogy mások ne kerülhessenek hasonló helyzetbe. A rehab intézet számos olyan felszerelést kapott, amelyek nélkülözhetetlenek a gyógyításhoz. A Gyermekekért Jóléti Szolgálaton keresztül pedig a rákos gyermekek gyógyítását támogatja…

– Mekkora lelkierő kell ehhez? – Lilly elgondolkozott aztán halkan megjegyezte. – Nem néztem ki ebből a férfiból…

– Sokan nem. Első látásra mindig a külső alapján ítélünk, s valljuk be, hogy inkább néz ki maffiózónak, mint csupa szív, gazdag lelkű átlagembernek… – tette hozzá Steve.

– Úgy látszik, mindenkinek megvan a maga története, az élet senkit sem hagy ki… aAkinek nincs ilyen, az talán nem is él… Az élet törvényei között ott van, hogy mindenki maga teremti meg a saját világát… Vajon ő ezt akarta? Biztosan nem, mint ahogyan én sem akartam elveszíteni a szeretteimet…

– Kislány, lépj vissza a Földre, most itt van dolgunk. Éld ki magad a meséidben, írjál sokat, mert nagyon szépek. Ha már itt tartunk, hol vannak a rajzok? – Steve szándékosan zökkentette ki Lillyt az elmélkedő gondolatokból.

– Készen vannak. Átmegyek Larához este, elhozom, holnap már az asztalodon lesz.

– Tudod, ahogyan jönnek ki a mesekönyveid, egyre inkább elhatalmasodik rajtam az érzés, hogy el foglak veszíteni… Néha azt érzem, egészen más világokban jársz, nem itt a Földön, nem ebben az Univerzumban, hanem valahol máshol…

– Hááát! – nevetett Lilly. – Néha valóban előfordul velem, hogy nem vagyok itt. Olyankor abszolút kikapcsolok, máshol járok. Valóban távoli világokban. Egyszer megélem őket, mint valami látomást, aztán amikor megírom, akkor újra átélem, amolyan „dé ja vu” érzéssel. Furcsa. Mivel tudod, hogy néha úgymond elkalandoznak a gondolataim, elmondom neked, hogy mielőtt Tonyhoz mentem aznap este valami nagyon furát éltem meg…– s Lilly elmesélte Steve-nek a fekete embert. 

– Jézus! Ez már egy látomásnak is beillik. Mégis, minek mentél el, ha rossz érzéseid voltak?

– Azt gondoltam, ez is a mesékhez kötődik, és majd megjelenik a boldog vég, ahogyan szokott. Eszembe sem jutott, hogy az az én életemhez kapcsolódhat… Még nem fordult velem elő sosem – mondta az asszony.

– No, akkor erre is jó lesz odafigyelni. Monica barátnőddel megbeszélted már?

– Megtettem volna, de nincs itthon. Egyfolytában pasizik – nevetett Lilly. – Szinte lehetetlen elérni, a párja kalodában tartja, bezárva…

– Na, ez is valami „kóros” ember lehet – Steve megitta az utolsó korty ásványvizét. Felálltak az asztaltól, Lilly egy kósza pillantást vetett Thomas Müller asztala felé. A férfi épp szemben ült vele, és látta, amint az asszony feláll. Elköszönt. Lilly is bicentett.

– Szerintem, tetszel a fickónak – mondta Steve miközben elhagyták az éttermet.

– Naaa, neee! Egy időre elegem van!

– Ezt látod, most el is hiszem.