Alkonyat

2015.02.11 07:51

Gyönyörű. Néztem a lassan sötétedő világot. Az ég alja szinte izzott, a rózsaszínes árnyalatból lassan vörösbe hajlott. „Szeles idő lesz holnap” – hallottam az öregek hangját a fejemben. Hosszú éveken keresztül hallottam ezt a mondatot, megmaradt bennem. Népi bölcsesség, évszázadok tapasztalata, de igaz. Aztán a fények lassan megváltoztak. A felhők mintha kicsit sötétebbek lettek volna, az ég kékje lassan haragos szürkére változott. A sötétség óvatosan, de határozottan kúszott az égen beborítva erdőt, mezőt, falut és várost. Érdekes jelenség ez. Nap mint nap megtörténik, s talán még sohasem láttam így, talán még sohasem láttam ilyen szépnek, ilyen különlegesnek… Van benne valami, ami elgondolkoztat, ami furcsa érzéssel tölt el.

Az ember élete. Megint egy csodálatos metafora. Egyetlen természeti napba bele lehet sűríteni egy egész emberi életet: a születéstől a halálig. Milyen jó, hogy nekünk, embereknek, minden nap újra és újra elkezdődik, milyen jó, hogy minden nap gyönyörködhetünk a hajnalban, a születő napban, s minden délután láthatjuk újra és újra az alkonyat csodáját, az éjszaka mindent eltakaró sötétjét, s a fényesen világító csillagokat az égen! Milyen jó nekünk, hogy érezhetjük a Nap melegét és imát mormolhatunk a teli Hold felé…

Fáztam már, de még mindig kint álltam az udvaron. Az alkonyatban gyönyörködtem, a félhomályban, amit magával hozott. Csend vett körül. Végül is még tél van, az emberek korán a házaikba húzódtak, autó sem járt az utakon, a varjak nagy csapatban vonultak a szálláshelyükre, és a galambok is rég elültek… Alkonyat ­– ízlelgettem a szót magamban. Annyi minden eszembe jutott róla. Mindenki az öregedéssel köti össze, ha párhuzamot von az ember élete és a napszakok között. Van benne valami ilyesmi is, nem tagadom, de ezt is mi, emberek találtuk ki. Van benne valami más is… Az alkonyat a sötétség előjátéka, s bár sötétséggel mindig a rosszat párosítjuk, azért az még jó is lehet. A megnyugvás pillanatai ezek… Amikor már nem csinálunk semmit, amikor már véget ér a nap, amikor már a gondolatok sem gyötörnek bennünket, amikor végre a pihenés ideje következik… Az alkonyat jó. Jelzi, hogy valaminek a vége van, aztán a pihenés, hogy egy új napot kezdhessünk, új erővel, új energiával… S talán ez az új nap az éj leple alatt töltődik fel csodával, szépséggel, erővel, elszántsággal és kitartással. Vajon észrevesszük másnap?

Alkonyat. Eltűnt a félhomály, csillagok bukkantak fel a sötét égbolton… Fényesen ragyognak, még hazavezetik a „vándort”. Aztán új hajnal jön, új nap, és új alkonyat, új csodák… mert az élet telis tele van csodákkal.