Amíg a Halál el nem választ...

2016.01.03 18:37

Egész nap ez a gondolat járt a fejemben. Tudtam, hogy dolgom van vele…

Emlékszem arra az augusztusi délutánra, amikor elhangzott az addig is sok ezerszer ismételt mondat: „ne félj, amíg engem látsz!” Aztán néhány nap, és nem láttam többet… Azóta hét nyár telt el, hét ősz, hét tél, hét tavasz… A mondatok a fülembe csengenek, néha visszhangoznak, máskor elemi erővel törnek fel újra a lelkem mély bugyraiból, betöltik a gondolataimat az érzéseimet, és nem hagynak nyugodni… Mennék, szaladnék a világból, nem tudom hová, merre, csak mennék… Tudom, hogy maradnom kell, dolgom van… Magammal, másokkal… Dolgom van!

Tudom, hogy ilyenkor oda kell figyelnem, valami történik, valami szól hozzám, valami hív, valami figyelmeztet, vagy csupán gondolkodásra késztet… És persze, nagyon fáj… Emlékek sorjáznak, szépek, vidámak, szívmelengetőek… Aztán van a nagy üresség, egy fekete lyuk, ami elnyel mindent. Próbálok visszamenni az időben, keresni, kutatni, amit elveszettnek hiszek. Nem találom, már az utat sem igazán… Lassan homályba vész. A végtelennek hitt idő homályába. Csak villanások maradnak, érzések, kívánságok, örömök és fájdalmak és a fekete lyuk távolba vesző sötétsége…

Amíg a Halál el nem választ…

Az Élet rendje: születtünk és elmegyünk. Porból lettünk, porrá leszünk. Ez csak a testünk. Van valami a vakító fehérség után? Történik valami? Tudja valaki? – Ezek a Lelkünk kiáltásai. Nem vagyunk bölcsek, mert önös érdekeink miatt elveszítettük azt a bölcsességet, amellyel áthatolhatunk téren és időn. Így a ma élő embernek csak az örök Kétkedés marad, vagy a Hit – választás kérdése.

Amíg a Halál el nem választ…

Azt tudom, hogy ma ez a gondolat járt a fejemben egész nap. Írnom kellett róla, mindent, ami eszembe jutott. Ez egy fontos mondat. Meghatározó. Valaminek a végérvényes végét jelenti, s valaminek a kezdetét. Jelenti az elfogadást, a megbékélést, a megbocsátást, az elengedést… Azt hiszem, ez az utóbbi a legnehezebb dolog. Elengedni valamit, valakit, aki beleégett a lelkünkbe, a tudatunkba, a tudatalattinkba, az összes létező érzékünkbe… Jelenti az emlékezést, az újat, a hitet, a szeretetet és a szép, boldog jövő lehetőségét…

Túl hét nehéz éven, túl a megbocsátáson, lassan túl az elengedésen is… megengedem magamnak, hogy újra boldog legyek…