.jpg?ph=8b00ed66c6)
Az elégedetlenség csapdája
Nagyon sokat írtam már az örömről, az öröm befogadásáról, a belső erőről, ami hajt, űz, lendületet ad újra és újra. Szeretem a mosolygó, vidám embereket, akik elégedettek azzal, amit elértek, vagy ha még nem érték el, akkor töretlenül, hittel mennek a dolgaik után. Sikert sikerre halmoznak, nem töri meg őket egy-egy kisebb-nagyobb kudarc, mennek a maguk útján. Ez így van rendjén.
Keveset írtam még azokról az emberekről, akiknek semmi sem jó, akik nem tudnak örülni egy örömteli pillanatnak, akik az életnek csak a negatív oldalát ismerik, akik örökké elégedetlenek, s akikkel szemben bármilyen erőfeszítést teszel, − mondjuk, épp a lelked teszed ki – ez elismerésed viszont csak egy keserű szájhúzogatás.
Olyan ez, mintha az egész életet elutasítaná valaki magától: „élek, de minek?” kifejezése, s neheztelés mindenre és mindenkire, ami körülveszi. Ez ezért rossz, az azért, ez ilyen ember, az olyan… Honnan jön? Sokat olvastam e témában, mert érdekelt. Érdekelt, hogyan lesz egy ember saját világfájdalmas személyiségének a rabja. Azt olvastam, hogy a probléma forrása a gyermekkorban keresendő, − mint a legtöbb dolognak −, amit felnőtt korra magunkkal cipelünk. Az örökké elégedetlen szülők nagy károkat okoznak a fejlődő gyermek személyiségében. Ha a dicséret helyett mindig csak azt hallja, hogy semmiben sem elég jó, akkor ez az érzés elkíséri egész életében. Ha később felismeri, hogy ez neki csak szenvedést hoz és képes kitörni ebből az állapotból, akkor elindulhat azon az úton, amely egy egészséges személyiséghez vezethet. Ha nem, akkor egész életében a szorongás, a félelem, a „semmire sem vagyok jó” állapotában leledzik, s hiába teszel vele jót, keresed a kedvét, akkor sem fog örülni semminek. Nem tanulta meg, hogy a jót lássa, nem tanulta meg, hogy élvezze az örömteli pillanatokat, és már beengedni sem tudja azokat, mert nem tanulta meg, hogyan kell.
Az ilyen emberekkel nehéz élni. Bezárkóznak a saját világukba, s nem engednek be semmit, ami kizökkentheti őket ebből az állapotból. Próbálkozni lehet, de kevéssé éri meg, mert a próbálkozónak a lelke is nyomorodik, hiszen óriási erőfeszítéseket kíván mind fizikálisan, mind lelkileg.
Az a kor, amiben most élünk a melegágya az ilyen típusú személyiségek kialakulásának. Vannak korosztályok, amelyeket kifejezetten érint ez a folyamat. Az elfoglalt szülők, az örökös rohanás, a stressz, a személyes kapcsolatok ellaposodása, a karrier gátlástalan építése, az odafigyelés hiánya, a közöny – mind-mind előszobái a sérült személyiségek kialakulásának.
Kinevezhetnénk a 2019-es évet a kapcsolatok évének. Megtölthetnénk több egymással, és a gyerekeinkkel töltött minőségi idővel, személyes baráti találkozókkal, beszélgetésekkel, vidám percekkel és dicséretekkel és elismerésekkel. Csak, hogy egy kicsit jobb legyen a világ!