Az én Anyám

2014.05.04 08:38

Hatéves voltam. Csak azt tudtam még, hogy az anyák napja fontos esemény. Kora reggel, huncut mosollyal a szememben puszit nyomtam anya arcára, aztán kisomfordáltam a kertbe. Nyíltak a tulipánok, jácintok, virágzott a májusfa és az orgona, szín és illatorgia tobzódott a kertben. Már virágzott édesanyám kedvenc rózsabokra is. Apához szaladtam, mert olló kellett, vagy fogó, vagy valami éles, amivel a legszebb szál virágot le tudtam vágni. Apa csak mosolygott az orra alatt, és készségesen segített a művelet végrehajtásában. A rózsa megszerzése felett érzett megnyugvással, ám kicsit félve mentem be a konyhába, ahol anya éppen reggelit készített. Várakozva álltam meg előtte, mikor is néz végre rám, és fedezi fel, hogy akarok valamit. A nővérem mellette állt, várta a hatást. Aztán anya végre rám nézett. Hogy is nem vettem észre, hogy már rég lát engem, rég tudja, mit akarok, csak a könnyeit akarta elrejteni előttem! Én pedig nem figyelve a könnyekre boldogan mondtam el életem első, igazán szép anyák napi versét. Elővettem anya kertjéből csent rózsát, s minden gyermeki szeretetemmel együtt adtam át neki. Sírt. Akkor nem értettem, de láttam a nővérem arcát, a könnyeket a szeme sarkában… Az én szemem is homályos lett. Ma már én is tudom, miért is csillogott a szeme.

Azóta minden anyák napján könnyek szöknek a szemembe. Ma már én is tudom, milyen felemelő érzés anyának lenni. Milyen érzés, amikor a gyerekeid apró ajándékokkal kedveskednek, amikor az iskolában készült préselt virágos szívecskét adják át a legnagyobb szeretettel. Hosszú évekig őrizgettem őket. Aztán nagyobbak lettek, középiskolába jártak, jogosítványuk lett, egyetemre mentek. Elmaradtak a saját készítésű üdvözlőlapok, de jött helyettük más. Apró összeesküvések, amelyek vidámságot és persze újabb könnyeket hoztak. A kora reggeli suttogás, kilopódzás a bejárati ajtón, a csendesen beindított autó, aztán a meglepetés… Néhány szál rózsa, a legszebbek, mert nekem szánták őket, örömteli mosoly, halkan, könnyek között elrebegett, gyermeki köszönő szavak…

Negyven éves voltam. Anyák napjára mentünk a családdal édesanyámhoz. A virág most nem elég – gondoltam, valami mást is akarok vinni. Megszületett életem első olyan írása, amely az édesanyámnak, az édesanyámról szólt. Nem volt szükség szavakra, csak egy ölelésre, a sorok magukért beszéltek… Anya azóta is őrzi.

Most kétszer annyi idős, mint én voltam akkor. Törékeny, fáradékony, nyomja a kor súlya, néhány betegség, a szomorúság, társa elvesztésének terhe… De tud még mosolyogni, s amikor mosolyog, a mi szívünk-lelkünk is felderül. Hálás vagyok azért, hogy mindezt vele együtt megélhetem. Köszönöm, hogy még itt van velünk, nekünk.

Annyi mindent kaptunk tőle! Szeretetet, megértést, támogatást, kedvességet… A legtöbbet, amit egy anya csak adhat: az életünket.