Az én kalapom még sárga

2016.05.10 20:57

Az én kalapom még sárga, élénk színe van, olyan, mint a Nap, sárga és vidám, élettel teli, lüktető, pulzáló. Optimista vagyok, néha talán még túlzottan is. A sárga az optimizmus színe, s az, aki sárga kalapot visel, csak így nézhet szembe a világgal, egyébként belehal a sok-sok fekete kalapos ember bámulásába.

Talán emlékeztek még rá, egyszer írtam a kalapokról. Edward de Bono író, gondolkodó alkotta meg a laterális gondolkodás elméletét, s adta hozzá a kalapokat. A lényeg az, hogy ha mindenki ugyanolyan színű kalapot visel, akkor a kalap színének megfelelő gondolatokkal kell, hogy foglalkozzanak. Egy-egy problémát ilyen fajta gondolkodással kell megközelíteni, majd megoldani.

A kék kalap egy problémát, feladatot teljes egészében átlát. A kék olyan, mint az ég, végtelen, beborít mindent, ezért ez adja a keretet a megoldáshoz. A feketét, mint olyat, nagyon szeretem, de kalapként semmi jót nem jelent: komor, veszélyek, hibák, problémák lapulnak alatta. Ha egy csapat ezt a kalapot teszi fel, meglehetősen dekadens estének néz elébe. A fehér a tisztaság jele. A puszta tények számítanak, az igazság. Mit nem adnék, ha az emberek többségének fehér kalap lenne a fején… Tudom, tudom, ne álmodozzak! Talán egy kicsit, nem árt néha…

A piros kalapot akkor viseljük, ha az érzelmek döntenek, ha mindent ennek alapján vizsgálunk. Azt hiszem, mi, nők, igen sokszor tesszük a fejünkre, és szívesen is viseljük, legyen szó munkáról, családról, bármiről. A zöld kalap inspirál, a természet zöldje a kreativitást hordozza magában. Amikor ezt viseljük, olyankor jönnek a sziporkázó ötletek, az újítások, az önmegvalósítás. Ráadásul, ha csapatban tesszük ezt, akkor jöhetnek a világmegváltó gondolatok is… Hátha egyszer sikerül is.

A végére hagytam a sárgát. Az én kalapomat. Azt hiszem, én mindig ezt viselem… Bízom, remélek, hiszek… Persze, nem mondom, hogy néha napján nem jelennek meg rajta szürke foltok, de hogy igazán fekete legyen, azt sohasem hagyom. Cserélgetem a pirosat, a fehéret és a sárgát. Bevallom, igazán a sárgát szeretem.  A széles karima alól kitekintek a világra, s hiszem, hogy az szép, és jó, s az emberek szépek és jók… A kalap alatt vagy lapulva, vagy éppen élénken, tágra nyílt szemekkel figyelem az embereket és várom a jót. Várom… Olykor jön, mert történnek jó dolgok, máskor pedig várok, remélek, hiszek…

Hiszem, hogy mások is felteszik a sárga kalapot, aztán a kéket, aztán a fehéret, hogy legyen majd helye és ideje a zöldnek és a pirosnak is…