.jpg?ph=8b00ed66c6)
Azért vagyok...
Emlékszem a mesére? A királynő kíváncsian, várakozóan fordult a tükréhez: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” … Ugye, most már emlékszel? A Hófehérke meséjének elhíresült soraira? Hát persze, ki ne emlékezne gyermekkora egyik legszebb meséjére!
A tükör szimbólum. A valóságlátás szimbóluma. Ha jobban belegondolok, néha én is szeretnék egy ilyen tükröt, amelyik azt mondja, hogy igen, te vagy a legszebb a Földön. Csak tudod, reggel, amikor belenézek a tükörbe és egy szépséges királylány helyett a zöld karikákat látom csupán a szemem alatt, akkor jut eszembe, hogy nincs igazság a Földön. Van, aki világszép, van, akinek zöld, olykor lila karikák húzódnak a szeme alatt.
Én egy tükör vagyok…
A palotában a gonosz mostohának az volt az egyetlen problémája, hogy adódott egy nála szebb ember, egy nála szebb személyiség, aki szépségével, a kedvességével, a belőle áradó nyugalommal és szeretettel tekint a körötte lévő világra. Nem gonoszságot sugároz, nem hajtja bosszúszomj, csupán csak van, létezik, ember a maga mivoltában… Milyen jó is az! Embernek lenni a magunk mivoltában.
Elárulom: igen keveseknek sikerül. Próbálkozni persze lehet, sőt kell is, csak hát olyan kevesen veszik azt a tükröt a kezükbe. S ha a kezükbe veszik, akkor sem látnak igazán, mert nem is tudják, mit és hogyan kell nézni.
Nos, kérem, a tükör az egy olyan „szerkezet”, ami megmutatja a valóságot, kendőzetlenül, őszintén, néha fájón, néha bántón, de mindig a valóságot tárja elénk. A hétköznapi értelemben vett tükörképünket úgy értelmezzük, ahogyan akarjuk, ám ha egy másik személy tart tükröt elénk saját személyével, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy kösd fel az össze fehérneműdet, hogy meg is értsd.
Én egy tükör vagyok…
Tükörnek lenni egyáltalán nem hálás feladat, sőt olykor bántó. Tudod, amikor azon fáradozol, hogy a másiknak megmutasd, milyen is ő, akkor hihetetlen erőről teszel tanúbizonyságot, felvállalva azt is, hogy a továbbiakban „utálat” tárgya leszel. Tudod, az emberek nem viselik jól, ha mások által mutatkozik meg, milyenek is ők. Az igazság fáj! Az igazságot nem mindig fogadjuk be, sőt olykor nem is vesszük észre. Ha eljut a tudatunkig, akkor nagyon tudjuk utálni, gyűlölni azt, aki megmutatta, aki rávezetett, aki miatt most pocsékul vagy, aki miatt álmatlan éjszakáid vannak… Na persze, haragudhatsz rá, de akár meg is bocsáthatsz neki, nem tett semmit, csak rávezetett valamire, amit tulajdonképpen te fejeztél be. Nos, akkor ki is a hibás?! Te, csakis te! Rólad szól! Ha felismerted, dolgod van vele…
A tükör… Klasszikus értelemben a szépséget mutatja meg. Beállok a tükörbe, vizslatom magam, vannak-e karikák a szemem alatt, elég jól áll-e a hajam, nem vagyok-e túl kövér, sovány, elég szép-e a mosolyom… Folyathatnám, de minek?! Ez a tükör, nem az a tükör! Ebben mást kell látnod! Magadat, belülről, ahogyan te látod a személyiséged, ahogyan te illeszted magad a külvilághoz, ahogyan látod a világot, ahogyan érzel, ahogyan lélegzel…
Én egy tükör vagyok…
Valódi tükröt tartani magunk elé, ez igazán nagy kihívás. Az talán még nagyobb, ha mások tartanak tükröt elénk, hiszen el kell fogadnunk, amit mások, másképpen látnak rajtunk… No, de amikor mi látjuk ugyanezt másképpen.... Borzongató!
Hatalmas feladat: az elfogadás művészete...
Én egy tükör vagyok… S azért vagyok, hogy tükröt tartsak mások elé, azok elé is, akik nem találják helyüket ebben a világban, azok elé is, akik azt hiszik övék a világ.