.jpg?ph=8b00ed66c6)
Belőlem, velem, nekem, neked…
Süt a Nap, mégsem érzem a melegét. Látom a fényességet, mégis valami hideg borzongás fut végig rajtam. Érzem, ahogyan feláll a szőr a karomon, a hidegség végigfut a hátamon, a lábamból kifut az erő… Nézem a Napot, nem érzem a melegét, látom a fényt, de nem látom azt, ami mögötte van. Kezemben hólapát, tolom a havat, küzdök vele, még sincs melegem…
Megálltam egy kicsit, lihegnem kellene, de nem tudok, semmi ilyesmi nem történik. Aztán szépen, lassan az agyamba tolulnak a gondolatok: nem kint van hideg… bennem van. Valami történt, valami történik, s az a valami jeges marokkal szorítja a szívem. Belőlem jön a hideg. Már nem csak fázom, vacogok, kocog a fogam, a kezem pirosas-lilás, nem véd a kesztyű ez ellen, a vastag pulóver sem, a sál sem, a csizma sem…
Süt a Nap! Érzem a sugarakat, mintha csak rám sütne, mintha csak engem akarna felmelegíteni, mintha azt érezné, hogy csak nekem van bajom, csak rajtam kell segíteni, csak nekem kell mosolyt csalni az arcomra… Aztán valami furcsa érzés kerít hatalmába. Olyan ez, mint amikor azt érzed, hogy a melegség elindul a lábad ujjától, s ugyan csak csigalassúsággal, de végighalad a testeden, hogy újra felmelegítse azt, hogy újra életet leheljen bele, hogy az ereidben újra száguldozhasson az életet adó vér, hogy melegséggel telj meg, hogy a szád mosolyra húzódhasson, hogy a szemed újra ragyoghasson…
Ha jégcsapok lógnak a szíveden, magad is jégcsappá válsz. Ha hideget hozol, hideg lesz körülötted minden és mindenki.
Mitől olvadnak ki a jégcsapok?
Az érzésektől.
Ne hagyd hát, hogy úrrá legyen rajtad a félelem, a szorongás! Derűs mosoly legyen az arcodon, a szemed csillogjon, mint havon visszaverődő napfény! Ez hoz melegséget… Kell egy kis ragyogás belőlem, velem, tőlem… Neked!
Csak, hogy szebb legyen a napod!