Cigánylány

2014.09.08 07:31

A férfi csak állt és nézte a nőt, inkább bámulta. Nem tudta, miért, de a nő fogva tartotta a szemét, mintha valami bűvölet, mágia telepedett volna rá. „Ezek a szemek…” – erősen töprengett. – „Láttam már ezeket a szemeket…” Hirtelen emlékképek tolultak a fejébe. Látta az utcán vidáman rohangászó, alig ötéves kislányt. Sűrű, göndör sötétbarna haja volt már akkor is. Szemei bogárfeketék, nagyok, és folyton csillogtak. Akire csak rávetette azokat a szemeket, az el volt veszve… Kis cigánylány… Egy jókora ekhós szekérrel jöttek a faluba. Az apa teknővájó cigány volt, az anya meg eladta a portékát. A folyóparti települést választották lakhelyül. Később érkezett még néhány család. Érdekes népek voltak. Tették a dolgukat, eladták a portékát, aztán mulatoztak.

A kis cigánylány már ötévesen úgy táncolt, hogy szinte csodájára jártak. Libbenős, tarka, virágmintás szoknyáját épp csak annyira emelte fel, hogy a lábai kilátszottak. És táncolt… Vidám, élettel teli, mosolygós lány lett belőle. Szokatlan módon egyetlen gyerek volt. Nem volt testvére, s szülei féltő gonddal vigyáztak rá. Időközben letelepedtek, házat vettek a városka szélén, de az ekhós szekér ott állt az udvaron, jelezve, hogy bármikor elmehetnek… a vándorcigányok nem bírják sokáig egy helyen. Legalább is ezt tartották róluk. Aztán mégis maradtak. A Bogárszemű-t – így hívták a lányt a városka lakói − iskolába adták. Az iskola szelídebbé tette a vadóc lányt. Mulatságok pedig már csak hétvégén voltak. Néha jött egy-egy nagyobb család, újabb cigánytábor verte fel a sátrát a folyóparton… Ilyenkor szólt a vérpezsdítő cigányzene, s a Bogárszemű táncolt az összegyűlt cigányoknak, s mulatságot bámuló városi népeknek.

Aztán eljött az a nyár, amelyik után a Bogárszeműt egyre ritkábban látták a városban. Néha feltűnt egy-egy hétvégén. Olyankor felvette a hosszú, tarka virágos szoknyáját, táncolt egyet a tábortűz mellett, beszélgetett, történeteket mesélt. A tűz, ami benne volt megigézett mindenkit. A fiatal férfiak versengtek a kegyeiért, de a lány csak nevetett, vidáman tovalibbent a kéretlen kérőktől. Híre ment, hogy egyszer még a Vajda is magához hívatta a lány apját, hogy mi van ezzel a lánnyal, miért hordja fenn az orrát, s nem kell neki egy jóravaló cigánylegény sem… „Nincs még itt az ideje!” – mondta az apja, s azzal otthagyta a Vajdát. A cigány szokások szerint pedig már jócskán benne volt a korban a Bogárszemű, hiszen tizenhat is elmúlt.

Újabb időszak következett. A lányt évekig nem látta senki. Néha-néha, nagy ritkán láttak egy fekete autót a teknővájó háza előtt… Közben a szekér megkopott, a ponyvája leszakadt, s egyszer csak üresen maradt a ház is… hová lett a Bogárszemű? Ki varázsol vidámságot a városka lakosainak szívébe? Hová lett a teknővájó és a felesége?

A férfinak eszébe jutottak ezek a kérdések, amelyek sokáig foglalkoztatták őket. Emlékezett, hogy mindenki erről beszélt a városkában egy ideig. Ott maradt a ház, ott maradtak a szekér romjai… Idővel dudva nőtt az udvaron… hogy miért is jutott ez most eszébe? Ó igen, azok a szemek! Körbenézett, itt kell lennie, hiszen ez egy egész napos rendezvény!

Meglátta a nőt. Vajon tényleg ő? Vagy mégsem? Ekkorát nem tévedhet, sokat játszottak együtt, ismeri… Ezeket a szemeket nem lehet elfelejteni!

Odalépett a nőhöz. Az ránézett, azokban a gyönyörű, barna szemekben aprócska kérdés csillogott. A ki nem mondott kérdésre a férfi csak ennyit mondott: „Bogárszemű!” A nő pedig vidáman felnevetett. „Na, végre, megismertél!” – s boldogan ölelte meg gyerekkori játszópajtását, ifjúkori szerelmét.

Hosszú beszélgetés következett arról, hogyan lett a bogárszemű, kócos kis cigánylányból emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd. Eltűnt a libbenő tarka virágos szoknya, a lapos kis cipő, amiben a táncot ropta a tábortűz mellett. Maradt a sötét kosztüm, rendezett haj, tűsarok…

De a csöndes esti séta alkalmával kiderült, hogy a lány belül mit sem változott. Megmaradt annak az életvidám, kócos kis cigánylánynak, aki mindig is volt. „Mert bárhová megyek, bármit csinálok, a gyökereim megmaradnak. S nekem ez nagyon fontos!” – mondta, s lerúgva a cipőjét vidáman rohant a folyó felé… Sűrű, göndör, barna haja rakoncátlanul hullott a vállára, vidáman nevetett… a férfi pedig újra annak a tizenhat éves fruskának látta, akibe akkor beleszeretett…