Csend

2015.10.03 07:51

Leginkább talán azzal jellemezhetném a csendet igazán, ha csendben maradnék magam is.

No, de akkor hogyan is olvashatnátok a csendről?

Megtörtént már veletek, hogy csak ültök egy szobában vagy kint a szabadban és egy rövid időre minden elnémul köröttetek? Ha megtörtént is, csak elcsodálkoztál rajta, hogy ilyen is létezik, s aztán szinte azonnal ott vannak a fejedben a gondolatok, újra hallod a madarak énekét, a bogarak zümmögését, az autók zaját, a szomszéd ajtajának csapódását. S aztán egyszer csak újra vágyódsz az után a bizonyos csend után. Még nem tudod miért, de újra abban a helyzetben akarsz lenni. Görcsösen keresed újra, hogyan érhetnéd el, hol van az a valódi csend... Nem találod. Próbálsz te csendben maradni, de valahogy mégsem megy, mert beszűrődnek a zajok és persze a gondolataid sem mentek világgá.

Egyszer már írtam a gondolatokról. Színekkel azonosítottam őket, s mindazt, amit én gondolok róluk. El lehet őket hessegetni. Ki lehet zárni. Nekem ilyenkor mindig egy zsilip jut az eszembe. Egyszerűen leengedem a zsilipet, és szinte hallom, amint a keményebb, fájóbb gondolatok nekicsapódnak a zsilipnek és hangos robajjal hullanak a földre. No persze, vannak alattomosabbak is, amelyek azt a piciny rést próbálják megtalálni, amelyen keresztül mégis csak átpréselhetik magukat a zsilipen. Gyenge próbálkozás, ha a zsilipet jól alkottad meg a fejedben. Hogy ide eljuss, kell a zaj, kellenek a gondolatok: rosszak, jók, feketék, szürkék, pirosak, sárgák...

Nem árulok el nagy titkot, amikor azt mondom, hogy a csend benned van. Tudom, ezerszer olvastad, hallottad, mégsem találod! Mindig a hogyan kérdésre keressük a választ. Nehéz, pláne annak, aki sohasem próbált még csendben lenni csak azért, hogy aztán szóba állhasson saját magával. Először próbálkozz csak leülni egy helyre, ahol nyugalmat találsz, olyankor, amikor nem zavarhat meg senki, akár reggel, akár este. Csak üldögélj ott a foteledben, ágyadon, kanapén, földön, ahol akarsz... És maradj csendben. Talán meghallod a csend hangjait... Paradoxon, tudom, de ez van. Csak figyelj! Persze, egy idő után, amikor a fejedben elindul a zsongás, akkor próbáld meg leereszteni azt a zsilipet, és kizárni a fejedből minden gondolatot. Ilyenkor jön a nagy feketeség, vagy a nagy fehérség, vagy csak szimplán a "semmi". Érezni fogod. Az első időkben nagyon nehéz a zsilipet zárva tartani. Csupán egy pillanatra engeded el a csendet és máris olyan zaj lesz a fejedben, mintha zsibvásárba csöppentél volna, holott egészen egyedül vagy.

A párperces csend azért kell, hogy aztán szót érts saját magaddal. A mai modern világunkban, ahol az információ hatsávos sztrádán rohan felénk sebességhatárok nélkül, s egyre több jut el hozzánk, egyre többet tudunk meg a világról... Viszont egyre kevesebbet saját magunkról. Ha már tudunk csendben lenni, akkor talán egy idő után elérkezünk oda is, hogy saját magunkat is meghalljuk.

Mert mire is jó a csend?  

A csendben sok minden előjön a tudatalattiból, a csend jó dolog, a csend összeszedettséget ad, a csend belső örömöt ad, a csend belső békét ad.

Légy néha egy kicsit csendben, hogy tudd, hogy ki is vagy valójában és mit akarsz a saját életeddel elérni.