Első történet

2015.11.22 23:57

Nem akarok én folytatásos regényt írni, csak annyi minden eszembe jut a témával kapcsolatban. Hátha valakinek, akad valami mondanivalója valamelyik szösszenethez kapcsolódva. Most éppen egy-két sztorit gondoltam megosztani veletek, az őszinteség jegyében…

Történetünk szereplője egy hölgy, akit nagy nehezen sikerült rávenni a barátainak és a családjának, hogy regisztráljon már végre valami társkereső oldalra, mert úgy, ahogyan élt, hosszú távon nem lehet élni. Mikor már a lánya fenyegette, hogy majd ő regisztrál, ha nem teszi meg, akkor végre rászánta magát. Tapasztalat zéró. Évtizedek óta nem randizott, hiszen nem volt rá szüksége, aztán most állt a nagyvilág előtt és nézte mi történik. Kérdeztek, írtak, válaszolt, hívták, ment. Aztán csak ámult… Ez? Itt? Így? Úristen! Hová csöppentem! Más lehetőség nem nagyon adódik így, 40 felett, akkor mégis próbálkozzunk.

Első randi. Isteni nyári idő volt. Hölgyünk, akit nevezzünk most Mollinak, elindult a randira. Valami azt súgta neki, hogy legyen kicsit óvatos, mert keveset tud a férfiúról, egy fotót látott róla, aztán semmi. Pár levél, pár telefon…  A város főterén volt a találkahely, az óra alatt. Molli egy ismerős boltban várta meg, amíg a férfi felbukkan. Ahogy meglátta, dobott is egy hátast – képletesen szólva. Koszos farmer, izomtrikó, vállra vetett kockás flanel ing. Molli végignézett magán – rosszabb napokon sem húzott nadrágot, foltos és koszos ruhát sosem vett fel. Szégyen ide, szégyen oda, megfutamodott. Csörgött a telefonja, alig húsz méterre volt a férfitól. Felvette a telefont és nagyon udvariasan elnézést kért, hogy nem tud odaérni, mert megállt a kocsija. Kegyes hazugság, jobb volt mint feszengeni, akár 5 percet is olyan embernek a társaságában, akit semmilyen szinten nem szeretett volna.

Nos, ilyen az, amikor nincs elég információnk valakiről, a randi egyfajta vakrandinak látszik, ahová inkább el sem mennél. Az adatlap nem elég beszédes, a fotó nem elég látványos. Persze, ha egy izompólós fotó lett volna feltéve az ominózus flanel inggel a háttérben, akkor fel sem merül a randi lehetősége. Ha csupán egyetlen kép van fenn, érdemes kicsit több időt szánni a levelezgetésre.

Második randi. Teázós hely. Isteni illatok. Molli tanulva az előző esetből kicsit többet tudakozódott. Több levél, több telefon, több fotó. A teaház kellemes csöndjében hamar elindult a beszélgetés. Kölcsönös külső nézegetés után sok minden szóba került. Érdeklődés, család, gyerekek, ezzel együtt a problémák. Ja, és igen, most született gyereke, akit nem akart, csak a nő rászedte, és most van egy pár hónapos kislánya, a másik kettő problémás mellé, akik anya nélkül nőttek fel. Még egy jó hosszú beszélgetési téma… Éjfélre járt az idő, amikor elindultak az autók felé… Jaaaa, hogy neked ilyen kocsid van!? – nézte meg a férfi a nő autóját, és Molli érezte, hogy ez nem az, amit ő gondolt.

„Ligalépés” képessége – erről majd még később lesz szó… Most nézzük a harmadik randit.

Jócskán hideg volt már. Molli fázósan húzta össze magán a kabátját. Megígérte Dávidnak, hogy akármi lesz is, elmegy a randira. Elment. Dávid, ugye nem Dávid, hanem valaki más, de mivel ezt már a levelezésben megbeszélték, így Molli adott egy esélyt. Jaaa, hogy nem 53 éves, hanem 60? Ez csak a kávézás közben derült ki, s hogy nős, de külön él, ez csak egy elhanyagolható probléma.  Derűs hangulatban derültek ki az apró igazságok, ám mivel Molli amúgy is csak barátilag ment el erre a találkozóra, nem csinált nagy gondot az ügyből. Csak elgondolkozott. Aztán a Dávid, aki nem Dávid, történeteket mesélt neki az internetes társkeresés viszontagságos létéről. Többek között arról is, hogy ő hogyan járt azzal a szőke tünemény hölggyel, akivel hosszú heteken át leveleket váltottak, aki Tiszaakárhol lakott, s alig várta, hogy Dávid meglátogassa. Mivel a férfinak egyik nyári délutánon épp arra volt útja, gondolta megnézi magának a szépséges, karcsú, vidám, alig 35 éves, mindenre elszánt asszonyi népet. Aztán sokkhatásként érte, amint a „fehérnép” kinyúlt és zsírfoltos mackóban, alig húsz kilóval súlyosabban és rőtvörös hajjal várta a falu főutcájának egyik kapujában. Dávid, aki nem Dávid, először szólni sem tudott, aztán mentegetőzni sem volt ereje, hogy miért is nem megy be… Udvariatlanság ide vagy oda, nem számított, visszaült a kocsijába, és meg sem állt hazáig…

A történet elmesélése után közölte Mollival, hogy ő „zöldfülű” még, s azért meséli el a történetet, mert a pasik sem különbek. Azt mondta, hogy az ilyen oldalakon lévő férfiaknak csupán az 5 százaléka keres igazán párt, a többségük csak szeretőre vágyik, a másik 5 százalék pedig csupán kellemes időtöltésnek szánja az egészet, de esze ágában sincs valóban párt keresni.

Apró történetek, de mindegyik felvet egy-egy lényeges kérdést. Az első a megjelenés kérdését. Tudjátok, a bicska nyílik ki a zsebemben, amikor azt látom, hogy nem igazán jó megjelenésű urak, korban nem egészen hozzájuk illő „bombázót” keresnek. Vajon néztek közben tükörbe? Az a baj, hogy a „női hölgyek” között is akad jó néhány ilyen példa, bár bevallom őszintén, nem szoktam a nőtársak profilját böngészni. A második randi az „illek hozzád, nem illek hozzád” kérdéskört veti fel. Ez egy kicsit bonyolultabb, majd később visszatérek rá. A harmadik randi pedig az őszinteség-hazugság kérdéskörét feszegeti, amúgy elég rendesen…

Mára ennyi. Azért szép a világ!