Emlékszem, éppen abban az időszakban voltam kezdő újságíró, amikor a nagy minőségügyi szabványok „ellepték” az országot. Mekkora szenzáció volt, amikor egy cég ISO minősítést kapott. Kis ünnepségek keretében adták át a tanúsítványt, cikkek jelentek meg a jeles eseményről, a felkészülésről, a költségekről, az igényelhető támogatásokról. Magára valamit is adó cég akár erőn felül is belevágott, csak hogy le ne maradjon a többitől. Sok-sok papírmunka, rengeteg idő és energia, képzések sokasága előzte meg az ünnepi pillanatokat. Aztán elmúlt a szenzáció, a világ megszokta, már nem kiváltság lett tanúsítvánnyal rendelkezni, hanem kötelesség, piaci megfelelés, elvárás, garancia.

Ahogyan a világ változott úgy változtak vele a minőségügyi rendszerek, mindig magasabbra és magasabbra lépve, követve a modern kor elvárásait. A minőség fogalma ma már sok mindent takar, nem csupán a termelését, a szolgáltatásét, hanem a mögötte lévő dolgokét is: a hr-t a pénzügyet, de még a portai szolgálatot is. Mert az is benne van.

Mit vár az ember, a vásárló, az ügyfél, ha belép egy boltba, igénybe vesz egy szolgáltatást? Minőséget – ezt mondjuk, ezt várjuk. Hogy kinek, mit jelent a minőség, az az egyén dolga, ám ha egy cégről van szó, akkor ez annál sokkal többet jelent: a megélhetést, a fejlesztést, a folyamatot, a jövőt. Az egyénnek elvárásai vannak, a cégeknek, vállalkozásoknak kötelezettségeik. S vannak, akik évről évre megmérettetik magukat, hol is tartanak ebben a „kötelezettségben”. Az elért eredményeket díjakkal jutalmazzák: minőségi díjjal, kiválósági díjjal. Az elismerés szép dolog, büszkén teszik ki a falra, megdolgoztak érte: garancia, presztízs, ma már marketing eszköz is! De jó, hogy megvan! Léphetünk tovább!

A cégvezető pedig elégedett mosollyal az arcán ül az irodájában, kezébe szorongatva a díjat és arra az elmúlt két-három kemény évre gondol, amelyet a munkatársaival, a tanácsadókkal együtt végigcsinált. Az idegeskedésekre, a munkával töltött hétvégékre, az irodába töltött fél éjszakákra, azokra a nagyszerű emberekre, akiket a munkatársainak mondhat, akikben bízott, akik megértették, hogy nem csupán maga a díj a fontos, hanem az a munka, az a folyamat, ami a díj mögött van.

Én pedig emelem a kalapom mindazok előtt, akik ennek a folyamatnak a jelentőségét felismerik és elismerik.