Én és Te, Te és Én

2015.01.28 14:09

A minap egy „úriember” azt találta mondani nekem, hogy ne gondolkozzak túl sokat, mert árt a szépségemnek. Bedurrant az agyam: ez tipikusan az a hímsovoniszta kijelentés lefordítása, miszerint egy nő vagy szép és buta, vagy a szépsége csupán viszonylagos, de az esze vág, mint a borotva. Úgy döntöttem, nem utálom ezért a fél mondatért. No, azért eléggé tágra nyílt szemekkel meredtem rá, hogy vegye már észre magát… Skatulyázunk, sztereotípiákat alkotunk, ítéleteket mondunk… Kinek hiányzik ez? Mi azzal a baj, ha egy nő gondolkodik, és netán még nem is bányarém?

Viszonyok, viszonyulások, kapcsolatok…

És ha igazán meggondolom – mert mégis csak gondolkodnék, ha nem baj −, akkor a kapcsolatok adják az alapot mindenhez. Két ember közötti viszony. Legalább is így indultak a dolgok a Teremtésben. Két ember volt: Ádám és Éva. Vajon közöttük milyen volt a viszony? Müller Péter egyik előadásában arról beszélt, hogy minden velük kezdődött. Egy férfi és egy nő kapcsolata. Hogy az milyen volt? Fenséges, szédítő, káprázatos, forró és lüktető, élettel és bizalommal, hittel teli… Aztán persze ott is elromlott valami, mint azt tanították nekünk…

Ma valami más van. Sok-sok boldogtalan kapcsolat. Két ember összezárva, mint két dúvad, s mégsem tud szabadulni egyik sem. Néha ugyan nem is akar. Kényelem? Beletörődés? Mindkettő valami eszement állapot. Mégis miért?

Emlékeztek? Valamelyik nap az egóról és a lélekről írtam. Nos, az emberi kapcsolatok romlásának egyik oka az a mérhetetlen egoizmus, amely a világunkban elterjedt és egyre csak terjed, rosszabb, mint egy világpusztító vírus. Az legalább azonnal hat, ez viszont lassan öl, s azt teszi tönkre, ami a legfontosabb lehetne az ember életében: a kapcsolatot. Magaddal, velem, vele és velünk… Mindenkivel. Az ego egy hatalmas burkot képez maga körül, páncélt növeszt, és ugyan megtanul mosolyogni, vidámnak lenni, beszélgetni, szomorkodni, hazudni… De a páncélja csak vastagszik, állandósul, s nem enged magához közel senkit sem. Egyedül a sötétben mer szabad lenni, hiszen ott nem látszik az arca. Az arc az ember érzelmeinek egyik legkifejezőbb eszköze. Minden ott van rajta. Csak nézd meg jobban a másik arcát, s ne csak nézd, lásd is! Nézz a szemébe, ha hagyja… Nem hagyja, így a világát sem láthatod.

A párkapcsolat? Müller Pétert idézve: „mindent megelőz”. Persze, láttuk a Teremtésben. Két különböző ember, s miért van közöttük harmónia? Miért képesek egyes emberek 40-50 évet is egymással tölteni? Mert az egyik egy dúvad, a másik egy szelíd galamb és kiegészítik egymást… És az mindegy, hogy melyik-melyik. A lényeg a Te és Én/Én és Te értelmezésében rejlik: az egészet jelenti, egy egészet… Az egyik erre tanítja a másikat, a másik arra az egyiket. Egymás tanítgatják, csiszolgatják, mint a tenger a hatalmas köveket. Aztán már nem látsz mást, csak a simára csiszolt követ, s a lágyan hullámzó tengert, amint teljes harmóniában élnek, magukkal, a külvilággal, az élettel.

Alázat kell hozzá, a másik tisztelete, szeretete és persze az, hogy tudd, te magad, mire vagy képes egy kapcsolatban…