Esik

2014.06.24 08:33

Azért sem hagyom magam! – gondolta, és vidám mosollyal az arcán nézett ki az ablakon. Esik, nyár közepén, amikor hétágra kellene sütnie a Napnak. Égetni, perzselni, mert az lenne a dolga. A nyaralókat barnítani, az árnyékba küldeni őket egy-egy szúrós, kis napsugárral. De most esik. Kell a vetésnek, a növényeknek, mert különben nem lesz termés, és még a fű is kiszárad. Ekkora ambivalenciát! De így kerek a világ, kinek az eső kell, kinek a napfény, a természet pedig majd eldönti kinek is kedvez egy kicsit. Addig pedig mindenkinek abban az időjárásban kellene jó éreznie magát, amelyik éppen van. Nem nagy dolog!

Azért érdekes az ember. Ha süt a Nap, azért kesereg; ha esik, azért; ha fúj a szél, azért; ha nem, azért; ha havazik, azért; ha nem, azért. Szegény természet! Ha azon kellene igyekeznie, hogy mindenkinek a kedvére tegyen, akkor bizony lenne kavarodás. Így aztán a nagy Természet úgy döntött, hogy ő teszi a dolgát szépen, rendben, az emberek pedig fogadják el olyannak, amilyen éppen, és ne keseregjenek, sóvárogjanak valami jobbnak vélt másért.

Azt hiszem, ez az ember alaptermészete: sosem jó az, ami éppen van. Mindig kell valami más, valami, amit éppen akkor, abban a pillanatban jobbnak, szebbnek, kellemesebbnek vélünk. Pedig az időjárásnak semmi köze a hangulatunkhoz, ahhoz nekünk, magunknak van közünk, a saját érzéseinknek. Nézz csak magadba! Biztos vagyok benne, hogy nem azért van pocsék kedved, mert esik az eső… Csak olyan jó ráfogni valamire, igaz?! Mindennel így vagyunk. Keressük a rosszkedv, a levertség, az unalom okát, leginkább kívül, s közben eszünkbe sem jut, hogy az okokért nem a természetet kell hibáztatni, nem a fiókot kell feltúrni, vagy éppen nem a szomszédot kell okolni. Az okokat máshol kell keresni! Ott, legbelül. Hidd el, ott van, csak nem akarod észrevenni, nem akarod meghallgatni azt a hangot, amely beszél hozzád… Legtöbbször nem is érzékeled, hogy ott van. Vagy, ami még rosszabb, nem is érdekel, mert tök jó másokat hibáztatni, másokban keresni a bennünket érintő kérdések okait.

Van egy rossz hírem. Minden belőled indul ki – szerintem már unod is, annyit mondtam. De talán még mindig nem érted, vagy nem akarod érteni, mert olyan valószerűtlennek tűnik. Te vagy az okozója saját rosszkedvednek, és semmiképpen sem az eső. Az Eső – nagybetűvel – a természet rendje, a természet kifejező ereje, az életet adó, az éltető, nem csupán a növényeknek, nekünk, embereknek is. Szóval, ha esik is, nézz ki vidáman az ablakon, tudd, hogy az eső nem fáj, nem okoz rosszkedvet, letargiát, búbánatot, egyszerűen csak esik. Mosolyogj, mert rád is esik, neked is ad valamit… Az összes többi csak kifogás, hogy haragudhass a természetre… Elázik hajam, vizes leszek, nyomasztanak a szürke felhők, blabla!… Olcsó kifogások, s a világon semmi értelmük. A hajad megszárad, ruhát lehet cserélni, a szürke pedig egy szín, s legalább 50 árnyalata van! :-)

Élvezd az esőfüggönyön átsejlő életet, mert szép, és mert a tiéd is része az egésznek.