.jpg?ph=8b00ed66c6)
Férfiak és nők
Ma olvastam egy történetet. Úgynevezett naplós bejegyzés a Randivonal.hu-ról. Nos, nekem is kinyílt a bicska a zsebemben. A „teremtés koronái” néha nyomdafestéket nem tűrő módon tudnak viselkedni. Megosztottam a Facebookon. Tanulságos történet, és van még hozzá néhány gondolatom.
Fura, ahogyan manapság mennek a dolgok. A férfi nem igazán férfi, mert elveszítette azt a viselkedésmintát, amelyet követnie kellene, vagy gondoljuk, hogy követni kellene. Ebben a világban már semmi nem történik a hagyományos módon. A hagyományos módi, hogy a férfi férfiként viselkedik, végzi a dolgát, hódít, ha kell, a nő pedig nőként viselkedik, s ha kell, megadja magát. Nos, mintha valami eltörött volna ebben a világban. Pozdorjává.
Kezdjük csak az elején… Bár nem lehet! Próbálok valami sorrendet kialakítani, de valójában azt sem lehet. Szóval akkor in medias res indul a történet, azaz inkább az én eszmefuttatásom.
Mi a dolga a férfinak? A nő szeretete, a családé, a szeretteié. Övé a felelősség, a gondoskodás a nőről, gyerekről… Hála az égnek, még sokan vannak, akik azt az ősi vonalat követik, de sokan vannak, akik nem. Láttam már nyavalygó férfit, hisztiző, padlón vonagló, erős embert, s meg kell, hogy mondjam, kivert a víz tőle. S nem egy világ, hanem egy egész galaxis dőlt össze bennem. Láttam az agóniát, a tehetetlenséget, az esztelen férfi érzelmi vergődését… Köszönöm szépen, nem kérem! A hiszti a nők privilégiuma, s a férfi dolga, hogy jól kezelje azt. Ha nem tudja kezelni, gyenge, s a nő pedig felfalja reggelire.
Ott fetrengett a szőnyegen, vonaglott és vonyított, s nekem kellett csitítani, megvigasztalni mérhetetlen képzelt fájdalmában, s a pániktól, a halálfélelemtől, amelyet saját maga okozott, saját magának. Nos, minden tiszteletemet elveszítette… Örökre. Nem tudtam többé férfiként nézni rá. Ennyi! Snitt!
A nő? Legyen gyenge, puhány és hisztis, joga van hozzá, kódolt történet, mert nőből van. Lenne… De ez manapság nem így zajlik. Van a férfi – s megint csak tisztelet a kivételnek, ami azonban erősíti a szabályt -, aki akaratgyenge és azon a címen, hogy a nőnek ez jobban megy, minden felelősséget ráruház. Szánalmas. Ezzel szemben a nő átveszi a szerepet, mérlegel, határoz, dönt… S fura módon elérkezik abba a stádiumba, ahol a férfinak már alig jut szerep. Talán egy marad… Az a biológiai feltöltődés, amely kell ahhoz, hogy a nő helyette is ott legyen, ahol lennie kell.
Megrázom magam, mert nem tetszik, amit látok, látni, tapasztalni vélek. Uraim! Hol a gatyamadzag, amit fel kell kötni? Hol van az erős, domináns férfi szerep? Nem tudunk már visszamenni az időben, pedig néha jó lenne. Mondjuk a lovagkorba, ahol a nő nő volt, a férfira pedig a tartása, az eszméi, a nők iránti tisztelete miatt néztek fel, nem pedig azért, mert ütötte a 190-et.
A nőnek, akár szerelem, akár feleség, akár szerető… jár, ami a nőnek jár. A tisztelet, a szeretet, a megbecsülés… Csupán csak azért, mert nő… Én így gondolom.