Foltozgatunk, stoppolgatunk

2014.11.29 08:15

Emlékszem, kislány koromban tanították nekünk, hogyan kell valamit megfoltozni. Számtalanszor láttam, ahogyan anyukám apa munkásnadrágját foltozza, mert hát az még jó lesz a műhelyben. Persze oda jó is volt. Aztán a szakadt farmerek következtek, mert hát kár lenne kidobni… Sőt stoppolni is tanítottak az iskolában. Esetlenül fogtam a villanykörtével kibélelt lyukas zoknit, s az utasításoknak megfelelően próbáltam cérnával eltűntetni a keletkezett lyukat.

Ma már inkább kidobjuk a lyukas zoknit, munkásnadrágot sem foltozunk, a szakadt famert pedig szívesen felvesszük, mert minél rongyosabb, annál divatosabb. Manapság mintha máshová igyekeznénk azokat a bizonyos foltokat applikálni…

Te is foltozol? „Dehogy! – mondod. – Nekem nincs mit foltozni.” De van, és ugyanúgy teszed, mint én, vagy mint a többi sok millió ember, aki manapság a Földön él. Mert ebben a korban, ebben a világban, biztosan akad még olyan, aki nadrágokat foltoz és zoknikat stoppol, ám sokkal többen vannak azok, akik az ÉLETÜKET foltozgatják, stoppolgatják napról napra. Keletkezik rajta nagyon sok lyuk, sokszor észre sem vesszük. Ezek a lyukak számtalan félék lehetnek: rossz döntések, rossz választások – persze ez is döntés − elszalasztott lehetőségek, vita, veszekedés, párkapcsolati- munkahelyi problémák… Ezek mind-mind lyukat ütnek az életeden. Olykor észre sem veszed, mert aprók, csak azt, hogy valami történt veled, mert nem vagy jól, s valamit tenned kell, mert ez így nem tartható állapot.

Inkább akkor kellett volna figyelned nagyon, amikor az a kis belső hang odabent elkezdett veled pörölni, hogy nem jó fele mész, nem jó, amit csinálsz, nem jó az irány, nem jó a választás, és különben is nem jó helyen vagy, s talán nem a megfelelő ember van melletted. Te pedig nem figyeltél. S most egy kellemetlen helyzetben vagy… Hiába kaptál egy csomó jelzést, előbb erősebben, aztán egyre gyengébben, majd egyre halkabban… Amikor a hang elhal, csend lesz a lelkedben, nem ad már jelzéseket, akkor döbbensz rá, hogy valamit elrontottál, valami félrecsúszott, nem az történt, történik, amit szeretnél. Nos, ilyenkor nézel körül magadon: elszalasztottál lehetőségeket, rádöbbensz, hogy elveszítetted a döntés képességét, s lyukak maradtak ott, ahol nem kellene lyukaknak lenni: az életed bizonyos területein, a kapcsolataidban, a munkádban, saját magadban… Aztán gyorsan körülnézel, hogyan is lehetne a hibát helyrehozni, az eldöntött tényt megmásítani, felülírni. Ilyenkor jönnek a „foltok”, keresel valami mást, amivel éppen az adott lyukat eltűntetheted. Vagy elkezded stoppolni, összekötni valahogyan az elszakadt szálakat.

Azt gondolom, sem a foltozás, sem a stoppolás nem vezet eredményre. Az anyag tovább foszlik, mert éppen akkor nem figyeltél a problémás helyzetre, amikor a legjobban kellett volna. A folt nem segít, újra kiszakad… A stoppolás sem segít, a lyuk csak nagyobb és nagyobb lesz, azaz egyre mélyebbre ásod magad a problémában. S minél mélyebben vagy, annál nehezebb a problémás helyzetből kijönni. Vannak olyan esetek, amikor már nem is tudsz, mert nem lehet. Ha nem figyelsz eléggé, akadnak az életedben majd olyan esélyek, lehetőségek, amelyeket véglegesen el fogsz szalasztani…