.jpg?ph=8b00ed66c6)
Hajnal
Ritkán ébredek fel ilyen korán, ha mégis, legtöbbször vissza is alszom. Ma hajnalban nem így történt. Valami felkeltett. Forgolódtam egy ideig, aztán hajnali négykor úgy döntöttem iszom egy kávét. Kiléptem a teraszra. A hűvös hajnali szellő végigfutott rajtam. Jólesett. Meleg volt nagyon az elmúlt napokban, s bármennyire vigyáztam, a lakásba is beszorult. Melegben pedig nem igazán lehet aludni, még akkor sem, ha mondjuk egy szál pendelyt, vagy akár egy szál semmit visel az ember lánya...
Kávékortyolgatás közben jöttem rá, az álmom ébresztett fel. Egy többszörösen félbeszakadt álom néha valós emberekkel, máskor arcnélküli emberfoszlányokkal...Azt álmodtam, hogy szakadt az eső. Ott ültem a kocsiban, hosszú percekig nem tudtam rászánni magam, hogy kiszálljak belőle. A kapunál álltam, de az a húsz méter, amíg bejutok a házba éppen elég ahhoz, hogy csatakosra ázzak. Vártam türelmesen... aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, lehúztam a cipőmet, felnyaláboltam a cuccaimat, nagy nehezen kinyitottam az esernyőt és mezítláb kiléptem a kocsiból. Mintha dézsából öntötték volna! Esernyő ide-oda, teljesen mindegy volt, egy tizedmásodperc alatt áztam ronggyá. Belépve a házba nevetésben törtem ki. Még soha nem fordult elő velem, hogy úgy érjek haza, hogy az előszobában csupaszra kelljen vetkőzni ahhoz, hogy beljebb tudjak menni... Itt filmszakadás történhetett, mert a következő kép már provanci tájnak is beillő helyen folytatódott. Egy kis kovácsoltvas asztalka, két székkel, egy hatalmas fa árnyékában, az esteledő félhomályban. Az asztalon gyertya ég, egy boros palack két pohárral...Egy férfi és egy nő üldögél a fa alatt. Vidáman beszélgetnek...aztán valahol felcsendül egy Celin Dion szám... emlékszem rá, mostanában hallottam...Nem tudom hol, de ez most fontos, mert kellemes emlékek fűződnek hozzá... A férfi felállt, táncra kérte a nőt, lassan, lágyan ringatóztak a keserédes zenére...A zenének egy ideje vége szakadt már, észre sem vették...Nem a zene volt a fontos…
Újabb filmszakadás, de maradt valami az előző érzésből, s talán folytatódott is a történet... Egy étterem terasza látszik. Vidám társaság vacsorázik... egy sarki asztalnál, egy meghittebb helyen egy férfi ült. Elegáns, világos színű vászonöltönyt viselt, s szemmel láthatóan várt valakit. Egy autó érkezett, látták begurulni a parkolóba, nagy, fehér, és elég feltűnő. Az is, aki kiszállt belőle. Egy fehér ruhás hölgy. A férfi látta, felállt, elé sietett. Az arcán boldog mosoly, érdemes volt rá várni, hiszen a nő gyönyörű... Ragyog, boldog, hogy ott van, s boldog, hogy látja a férfit. Egymás iránt érzett örömükben észre sem vették, hogy a nagy asztaltársaság hirtelen elcsendesedett, amikor ők visszaértek a helyükre. A társaságban egy férfi bámulta az éppen érkező nőt...az arcára kiült a fájdalom, a szomorúság, a düh, s megfagyott a levegő körülötte...A hozzá tartozó nő azonnal észrevette. Árgus szemekkel figyelte, s várta, mi történik. Nem történt semmi, csak egész este le sem tudta venni a szemét a sarokban vacsorázó boldog párról... Azt járt a fejében, mit veszített, amikor elengedte az a nőt... tulajdonképpen semmit "csupán a lehetőséget egy boldogabb életre"...
Ez a hol kellemes, hol nehezebb érzéseket hozó álom eszembe jutatta ma reggel a minapi beszélgetésemet egy úriemberrel. Nem talált párt, nem boldog, mert neki még annyi baja van az életben. A beszélgetésből kiderült, hogy minden más előbbre való, mint az ő saját élete, boldogsága. Olyan mélyen gyökerező hitrendszer határozza meg az életét, amely nem engedi, hogy tegyen magáért valamit. Amikor azt mondtam, hogy ezeken túl tud lépni, csak másképpen kell dönteni, akkor ő azt mondta, hogy nem képes rá. És ezt is elhiszi magáról... Ja, igen: mindegy mit hiszel, igazad van!
A hiteket meg lehet változtatni,...de ez majd egy következő történet lesz.