.jpg?ph=8b00ed66c6)
Hajnalodik
Dereng a hajnali fény. Hosszú percek óta fent vagyok, azt várom, hogy világos legyen. Valami felébresztett. Nem tudom, azt gondolom, nem álmodtam, legalább is nem "rémálmodtam". Akkor mégis, vajon mi a csudát akarok én hajnali fél 5-kor? Fázósan húzom magamra a takarót, még jó lenne aludni, mert egyébként reggel szép lila karikák lesznek a szemem alatt. Lila karikák... ennél a gondolatnál elidőzöm egy kicsit, eszembe jut a valamelyik éjszakai álom egy újabb mozzanata... Tudom már... valami rémséggel álmodtam, amolyan kriptaszökevénnyel, annak voltak lila foltok a szeme körül, helyén...
Elhessentem ezt a gondolatot, erre ugyanis nem lehet újra elaludni. Valami más kellene! Elmerülni a képzelet birodalmában... Míg ezen töprengek, mozgolódás támad kint az utcán, hallom a zajokat, egy autó motorjának a zúgását, aztán a csöndet, leállt a motor, hallom az ajtó csapódását... Legnagyobb meglepetésemre hallom az utcai ajtóm nyikorgását, a léptek koppanását a járdán, de nem hallom, hogy a kutyám jelezne, ugatna, megenné a betörő idegent. Ezek szerint nem idegen... De akkor ki! Nem várok senkit, pláne e hajnali órán... Aludnék inkább, ehelyett feszülten ülök az ágyamban, ugrásra készen. Csend. A léptek elhaltak, de minden zsigeremben érzem, hogy valaki áll az ajtó előtt. Még mindig sötét van, nem merek villanyt gyújtani... Halk koppanások az ajtón. Tétovázva kopog valaki, mintha szeretné is meg nem is, hogy felébredjek. De fent vagyok. Minden bátorságomat összeszedve kikászálódok az ágyból, a fejem lüktet, a gyomrom ugrál, izzadok, azt hiszem félek, akkor nagyon halkan megszólal a mobilom... Lágy dallamos zene...Tudom, kihez tartozik. Ránézek a telefonra, látom az arcot, hallom a zenét, kétségem sincs már afelől, ki áll az ajtómban hajnali fél ötkor. Nem némítom el a zenét, kimegyek az ajtóhoz, elfordítom a kulcsot a zárban, óvatosan nyitom ki. Az ajtófélfának támaszkodva áll, kezében egy sima papírba csomagolt rózsacsokor... - Tudom, hogy nem szereted az agyondíszített virágot! - mondja köszönés helyett belépve az ajtón. Én csak állok, bámulok, kócosan, álmosan...Nem kérdezek semmit, nincs mit...
Reggel majdnem 9-kor ébredek. Óvatosan nyitom ki a szemem, aztán csalódottan konstatálom, hogy álmodtam az egészet. Egyedül vagyok. No, nem baj, de legalább aludtam egy jót. Valahogy mégis valósnak érzem az egészet. Biztosan megzavartak a könyvek. Mostanában válogatás nélkül olvastam, volt benne világon túli mese, krimi, tudományos könyv... keverednek a világok, de amíg ez álmomban következik be, addig semmi baj...
Összeszedem magam, kimászok az ágyból, kávé után sóvárgok. Meg különben is, készülnöm kell, munka van. A nappaliba lépve megáll bennem a levegő... a vázában rózsacsokor díszeleg, éppen az a szín, amit nagyon szeretek, halványrózsaszín rózsák, zöld szegéllyel... ez a kedvencem, mert különleges... A váza mellett egy cetli: "Tárgyalni mentem, ebéd 12-kor... " és egy vendéglő neve. Aztán meglátom a széken hagyott farmert, a levetett inget, a másik cipőt...
Kávéval a kezemben, még mindig megilletődötten lerogyok az egyik fotelbe és próbálom visszaidézni a történteket... Sehová nem jutok... csak addig, hogy kinyitom a bejárati ajtót... A szemem is ragyog...
Így van ez jól!