A Fradi B.Közép hangját nagyon szerettem, De már ezt is elvették tőlünk. Megérdemeljük...
Hangok
Egész életünkben hangok vesznek körül bennünket. Némelyikre figyelünk, némelyeket megszoktunk, szinte észre sem vesszük, másokra pedig felkapjuk a fejünket, örülünk neki vagy viszolygunk tőle. Szeretem a falusi reggelek hangjait, a hajnali kakaskukorékolást – bár olykor bosszankodom, mert ezt a kakas hajnali négykor teszi –, az ébredező udvarok hangját, a kutyák csaholását, a szekerek zörgését, a szomszéd bácsi dörmögő hangját, amint éppen „pálinkás jó reggelt” kíván. Aztán a madarak szárnyának surrogását, a déli harangszót, a tehenek bőgését, de még a fákat tépő szél süvítését, az égi háború hangjait, a villám csattanását is…
A városi zajokat csak megszokni lehet. A szirénázó mentő hangjától ugyan kiráz a hideg, de tudom, hogy a városhoz tartozik, csak úgy, mint a csilingelő villamos, s a turistákat szállító konflis, és a magasban szálló vasmadarak…
Vannak másféle hangok is. A család hangjai: a nagymama kedves, megnyugtató hangja, apa szigorúan csengő baritonja, ami hatalmas változásokon megy keresztül, ha megjelenik anya. Aztán a gyerekek hangjai, a gőgicsélés, a gurgulázó nevetés, a sutára sikeredett lódítások, a sírás, a könyörgés, a dacos kijelentések. Anya szeretettel teli hangja, néha kiabálás, veszekedés, szigor, aztán újra a lágyság, a megnyugvás hangjai…
Hangok mindig vannak, csak vannak olyan hangok, amelyeket nem hallunk meg: vagy nem akarjuk őket hallani, vagy képtelenek vagyunk rájuk figyelni. Pedig beszélnek hozzánk, tanácsokat adnának, utat mutatnának, ha hagynánk. Sokszor nem hagyjuk. A hang, amely belülről jön, fontos dolgokat mond, ha figyelünk rá, akkor talán máshogyan értelmezzük a kinti zajokat is.
Engem érdekelnek a hangok. Figyelek rájuk, nem csupán a belsőkre, a külsőkre is. Érdekes dolog esett meg velem a minap. Egy idősebb úriember megkérdezte, mi alapján választok párt magamnak, mit tartok fontosnak. Gondolkodás nélkül azt válaszoltam rá, hogy az illető hangját. Pillanatnyi csend, aztán egy újabb kérdés: „Miért éppen a hang?” Azt választoltam, hogy mert az sokat elárul az emberről, lehet sármos, magas, jóképű, gazdag, vagány, kedves, udvarias vagy szélhámos, ha a hangja nem tetszik a telefonban, vagy akár élőben, akkor már tudom, hogy nem érdekel… Az idősebb úrnak felcsillant a szeme: „Na, végre, még valaki, akinek fontosak a hangok. Már azt gondoltam, egyedül vagyok ezzel a hangfétisemmel!”
Hogy miért is írtam ez le? Pár napja olvastam erről éppen, egy neves amerikai író, Steve Andreas Énkép című könyvében. Ő azt írja, hogy a férfiak jobban tennék, ha a csinos külső helyett jobban odafigyelnének az illető hölgy hangjára, mert úgy nagyon sok kellemetlenségtől megkímélnék magukat, és könnyebben találnának az „igazira”, életük valódi párjára. Én azt gondolom, ez a hölgyeknél is így van. Persze, van, akinek a bicepsz számít, van, akinek a nagy kocsi, van, akinek az öltönyös elegancia… S van, akinek csak a hangok…
S ha már itt tartunk, egy pszichológusnő is írt erről. Ő szakmailag elemezte a hang kérdését, s azt állapította meg, hogy „Függetlenül a beszéd szövegétől, a hang úgy tűnik, hogy fontos biológiai információ továbbítására szolgáló eszköz. Tény, hogy a párválasztás mély folyamatoktól függ, mégis az elsődleges szűrők az érzékszerveink. Aki párt keres, annak számára érzékszervei általában biztos tanácsadói élete legfontosabb döntéseiben. A fentiek alapján tehát érdemes odafigyelni a hallás által közvetített információkra is, hiszen hangunk születésünktől kezdve meghatározott. A hétköznapi értelemben vett kozmetikumokkal, különböző taktikákkal nem igazán lehet jelentősen befolyásolni. Így tehát, bátran hallgassunk belső ösztöneinkre, és figyeljünk a másik hangjára, nemcsak mondanivalója tartalmára.” /Vörös Orsolya/
No, és Te hogy állsz a hangokkal?