Harc vagy menekülés

2016.01.26 07:42

Harc az élet! – nagyon sokszor hallom ezt a mondatot, mi több néha én is ezt érzem. Pedig nem kellene. Az élet úgy szép, ahogy van, küzdelmekkel, nyugodt percekkel, szomorúsággal, vidámsággal, válságos pillanatokkal és végtelen boldogsággal.

Nem is ez a baj, hiszen minden jól van úgy, ahogyan van. Velünk van a baj! Gyávák vagyunk, nem akarjuk csak a jót, csak a szépet, s minden nekünk nem tetsző dolog elől elszaladnánk, világgá mennénk, elbújnánk, csak ne kelljen foglalkozni vele. Ebből aztán az következik, hogy az egész életünk egyfajta menekülésből áll. Szaladunk, rohanunk, kibúvókat keresünk, kesergünk a rossz sorsuk, az életünk, a munkánk és minden egyéb miatt. Ilyenek vagyunk, ilyen kesergő népek, akik nem látják a fától az erdőt, akik nem ismerik fel, hogy minél jobban ellenkezünk valami ellen, az annál inkább ránk telepszik.

És megyünk, minden erőnket kifejtve, olykor belepusztulva, megyünk előre… Az árral szemben, a sodrással szemben, s már erőnket vesztve nem tudunk arra koncentrálni, ami valóban fontos nekünk. Felemésztettünk mindent, kesergünk, és megint ott tartunk, hogy kemény harc az élet… Nekünk pedig semmi sem sikerül, mert olyanok a körülmények, olyan a munka, olyan a kapcsolatunk, olyan a világ…

Na, persze!

Az élet ilyen. Ha nem szembe mész, akkor futsz előle. Ez sem jobb egy kicsit sem, mert akkor nem harc az életed, hanem menekülés… Egyfolytában, s azt hiszed, hogy magad mögött tudsz hagyni mindent. Dehogy! Hidd el utolér, veled lesz, van. Nem lehet elfutni a problémák elől, azok mindig veled vannak. Nincs olyan, hogy most felszállsz egy repülőre, ami elvisz a világ másik végére és problémák meg ott maradnak a terminálban. Veled mennek, mert a tieid, te kreáltad őket, te teremtetted… És ott vannak a fejedben.

Ha pedig te teremtetted, felesleges erőfeszítéseket tenni ellene, vagy elszaladni előle. Állj meg, először fogadd el, hogy a te döntésed eredménye, állj meg, nézz szembe vele, ne harcolj ellene, és ne menekülj előle…

Tudod, ez a legnehezebb: farkasszemet nézni azzal, amit te teremtettél, amiről te döntöttél… Tudom, ehhez nagyon nagy bátorság kell, s néha nem vagyunk elég bátrak…

A tükör! Emlékszel? Sokat emlegetem a tükröt. Szép nagy, és azt mutatja, amit ő lát –, ha ahhoz is van elég merszed, hogy úgy nézz bele. Szóval a tükör… Állj elé, nézz bele! S most ne az legyen a fontos, hogy áll a hajad, s hogy elég csinos vagy-e a pizsamádban, az legyen a fontos, amit a saját szemedben látsz.

Nézz bele, nézz a saját szemedbe!

Ne menj szembe az árral, fogadd el, te döntöttél így. Ha már idáig eljutsz, szabadabb leszel, hogy új, másfajta neked tetsző döntéseket hozhass…